Lebegő telkemen megpihenve pásztázom nexusi szomszédságomat, és egyre csak azon gondolkodom, hogy az utolsó szó jogán mivel zárjam le ezt a tesztsorozatot. Abból indulok ki, hogy az óvatosabb játékosok még bizonyára kivárnak, körbeszimatolják a témát, és csak ezután döntik el, hogy megvegyék-e a tyutyerkát. MMORPG-ből mára már van kínálat dögivel, és szinte mindegyik alkotásban talál kivetnivalót a szakavatott szem (ha keres), így érthető ez a fajta elővigyázatosság. Mikor belecsöppen az ember a végeláthatatlan, színes világ közepébe, és látja a sok bohókás figurát, akik inkább emlékeztetik egy gyerekjáték főszereplőire, mint marcona űrkalózokra, akkor legalább annyira töménynek érzi, mint Friedrich Liechtenstein az Edeka termékeket. Az egész viszont egy ügyes megtévesztés, merész vállalás a fejlesztőktől, mégis működőképes. Igyekszem tehát szarva közt nem a tőgyét megragadni ennek a játéknak, és bemutatni azt, ami segíthet nektek a döntésben.
Lassan járj, tovább érsz!
Igaz ez a mondás, főképp, ha WildStar karakterről beszélünk. Egy hónap casual barangolás után csupán annyit mondhattam el magamról, hogy légdeszka- és ingatlantulajdonos vagyok – bár a való életben egy ilyen eredménnyel biztosan hódítanék. Cirka 18-as szintig jutottam, és szereztem néhány jó cuccot, de a craftolásba (tárgykészítés) ekkor még bele sem vágtam, nem lehetett részem instában (ötfős zárt küldetés), és nem mértem össze a tudásomat másokkal sem. Persze ezen nem lepődtem meg, hiszen a készítők előre tájékoztattak minket arról, hogy főképp a hardcore rétegeket akarják rozsdás láncaikkal a gépük elé kötözni. Nem is baj az, ha nem jön fel a level up felirat lépten-nyomon, így a természetes kiválasztódás elvén azokat tartja össze a program, akik kőkeményen tolják, és komolyan veszik a kihívásokat (mondjuk ez a fajta szelekció sokaknál a rajzolt grafika láttán is működésbe lép, ellenkező hatással).
Egy dologtól tartottam, majd meg is tapasztaltam: eleinte a küldetések teljesítésének sora monotonná válik ilyen nehézkes előrehaladás mellett. Ezt jelentősen oldja, hogy a választott osztály (tudós, telepes, katona, felfedező) változatos extra feladatokkal lát el minket. Előfordult, hogy explorerként csak bóklásztam órákig, minél több rejtett szegletét feltárandó az előttem elterülő tájnak. Egyszóval a kezdet kezdetén vegyesek voltak az érzelmeim ezzel a lassú folyású játékmenettel kapcsolatban, de így megismerhettem a környezetet, a lehetőségeket, megszoktam a járást, és virtuózzá formálódtam a harc terén, ami nem elhanyagolandó szempont. Tudtam, hogy ha kitartok, és csatlakozom egy hozzáértő csapathoz, akkor rengeteg tartalom vár majd rám.
Ami más
Miben tér el a játék a vetélytársaitól? Első blikkre semmiben, egészen klasszikus felépítésű MMO-nak tűnik, úgyhogy nehéz kategorizálni a különbségeket, mégis minden ismerős elem kapott valami pluszt, ami még egy öreg rókának is új lehet. A housingrendszer mindenképpen megemlítendő – júliusi cikkemben már kifejtettem működését és azt, hogy mivel vált üde színfoltjává a mókának.
Először idegenkedve fogadtam ezt a Sims-féle megoldást, de hamar elillant az ellenérzésem. Az biztos, hogy amint telekbirtokos lettem, óriásit fordult velem a Nexus, és teljesen megváltozott a motivációm: már nem az érdekelt, hogy milyen gyorsan fejlődöm, hanem hogy mivel tehetném lakályossá otthonomat. A szép az egészben, hogy nemcsak a külcsínre mehetünk rá, hanem arra is, hogy minél több bónuszt, nyersanyagot, tárolót tegyünk elérhetővé egy helyen. Ha túlesünk enteriőri teendőinken, akkor is marad tennivaló.
Szembetűnő, hogy a játék erőteljesen alapoz a közösségi élményre és a csapatmunkára. Kisebb szinteken is afelé terelnek minket a küldetések, hogy sok gyakorlatot szerezzünk a csapatjátékokban, és ne legyünk tapasztalatlanok, ha később megpróbálkoznánk a legnagyobb kihívást jelentő 40 fős, kb. hat óráig nyúzható raiddel. Szükség is van erre, mert az ütközetek dinamikája teljesen eltér a megszokottól (kijelöljük az ellenfelet, és onnantól kezdve kevés a dolgunk); de a szabad célzó rendszert (free-form-targeting) és az életünkre törő bestiák telegráfként előrejelző támadásait már érintettem korábban. Mindent összevetve mégis a legmerészebb és legzseniálisabb vállalása a fejlesztőknek az volt, hogy egy nagyon laza, poénos hátteret építettek fel a komoly tartalom mögé, ráadásul mesébe illő sci-fi-atmoszférába helyezték, ami szintén nem hétköznapi.
Nehéz szenvedni, amikor a tetű is köhög
Ha néha megállunk, és pásztázzuk a Nexus horizontját, bármelyik pontján azt tapasztaljuk, hogy a bolygó felszíne pezseg: a szellő finoman fújja a fák lombját és a buja, zöld füvet, amit jámbor haszonállatok legelnek, az eget kémlelve végigkísérhetjük, ahogy a lenyugvó nap karmazsin felhőket vetít a hegyek fölé, melyek lassan haladnak el felettünk, miközben ádáz égi háború zajlik a háttérben. Néha megakad a szemünk egy-egy égő űrhajóroncson vagy egymással csatázó őshonos jószágokon, de olyan tájakon is átszaladunk, ahol a természet tökéletesen érintetlennek tűnik, vagy éppen a modern technika már körbefonta adóvevőivel, óriási acélszerkezeteivel.
A dinamikusan változó időjárásról pedig még nem is regéltem, ami a megjelenítéstől függetlenül elhiteti velünk, hogy valódi élet zajlik a planétán, ahol befolyással lehetünk az ott lévők mindennapjaira. A hangulat tehát ismét csak meggyőző, egyedül a játék optimalizáltságával vannak gondok. Azt hittem, hogy csak az én gépem gyengécske, de olvastam mástól is olyan beszámolókat, hogy területek között átutazva csúnya akadozásoknak voltak szemtanúi, főképp nagyobb küzdelmek mellett elhaladva. Az áttöltéseket igyekeztek minél kevesebbre redukálni, ezek mégis sokáig eltartanak. Félő, hogy egy hosszabb raid kihívásba belekezdve szép lassan leszipkázza a rendszer a memóriánkat, és a végére élvezhetetlenné válik az egész, miközben vizslathatjuk a diavetítést. Ez bizony rendesen megölheti a bulit, de ha sikerül kiküszöbölniük, nem lesz gondunk egymással.
Itt nem lesz áttekintő szinopszis
WoW-klón. Ettől a megbélyegzéstől mint virító skarlátbetűktől ódzkodtak az alkotók, és úgy ítélem meg, hogy igyekezetüknek köszönhetően egyelőre sikerrel kikerülték a béklyózó tüzes vasat. Ezt talán az innovatív harc-, path-, craft- és házrendszernek köszönhetik, valamint a változatos adventure kihívásoknak, ahol a MOBA típusú harcoktól kezdve a tower defense küzdelmeken át a beszivárgó kémjátszmákig mindenféle kalandban részünk lehet.
Nem szabad megfeledkezni az aranyos humorról sem, ami fűszere az ehhez idomuló barátságos környezetnek. Emellett vannak területek, ahol még versenyezhet a tíz év előnyt élvező veteránnal, bár erre kevesebb az esélye. Ilyen például az ütős endgame, a megfelelő balanszt kapott karakterek mindkét szövetség oldalán és a kellően jutalmazó feladatok.
A maxra húzott karakterrel kalandozva rengeteg új tartalom válik elérhetővé, és a kihívások tényleg kihívások. Húszas szinten az első instában járva többször megfeküdtem, mint Rocky az orosz öklétől, és még csak nem is volt eredményes a küldetés. A többiek csupán annyit mondtak, hogy: „Hát, ez ilyen!” Ingerült voltam, akár az éretlen kelés, de később rájöttem, hogy nekem kell felnőnöm ehhez a feladathoz, igazi stratégává válnom, és jól pozicionálnom a támadásokat társaimmal, mert ez tényleg ilyen.
Vágjatok csak bele, és ha ügyesek vagytok, akkor egy hónap alatt elég platinumot szerezhettek ahhoz, hogy csak egyszer kelljen fizetnetek havidíjat, köszönhetően a WildStar C.R.E.D.D. rendszerének.
