Egy ausztrál édesanya elkeseredésében írt levelet a Telegraph-nak, miszerint a World of Warcraft a 13 éves, szorgalmas és okos gyerekéből egy veszélyes, agresszív iskolakerülőt formált. Az asszony nem tud mit kezdeni a fiával, mivel az nagyobb, mint ő, és ha elveszi a játékot, vagy kikapcsolja a gépet, a gyerek ököllel üti a falat, tárgyakat dobál, és kocsis módjára szitkozódik. Mióta a kölök a World of Warcraft-tal játszik, szinte soha nem megy iskolába, és ez az állapot a múlt év óta tart. Az anya beszélt az iskolával, segítséget kért a rendőrségtől, gyerek magasról tesz mindenre, csak hagyják játszani. A játék megvásárlása előtt a fiú egészséges gyerekként viselkedett, sokat játszott a társaival, és soha nem volt iskolakerülő. Egyes pszichológusok szerint a gyerek kórházi kezelésre szorul, de igazi segítséget senki nem tud nyújtani, hiszen az addikció ezen formája még egészen új.
Többször is volt már a GSO témája a szülői felelősség abban, hogy a gyerekek mit, mikor, és mennyit játszanak. Részemről közel öt éves fiam esetében azt tapasztalom, hogy képes lenne egész nap rajzfilmeket nézni, de igyekszünk odafigyelni, hogy ez ne történjen meg. Hétköznap például nem néz meséket, és hétvégén is csak néhány órát, szétszórva a különböző napszakokra. A legdurvább játék, amivel eddig játszott, a Fruit Ninja és az Angry Birds volt. Számos közös programunk van, bár már nagyon unom, hogy 10-ből 9-szer elver a társasjátékokban, és 10-ből 10-szer a memória játékokban. Kellő odafigyeléssel tehát megakadályozható az ilyen jellegű függés, de kérdés az, hogy 12-14 éves korban, amikor a gyerek már valóban nagyobb lehet, mint a saját szülei, hogyan lehet megoldani mindezt? Vajon van-e összefüggés a korábbi nevelési irányelvek, és a tinédzser korban tapasztalható viselkedés között? Milyen eszközei vannak egy gyermekét egyedül nevelő, 50 kilós anyának arra, hogy megparancsolja 70 kilós gyerekének, hogy álljon fel a gép elől? Most, amikor egymás mellett ülő emberek msn-en beszélgetnek, vagy az utcáról felhívjuk az asszonyt, hogy jöjjön le, mégis hogyan vehető rá egy fiatal, hogy társasági életet éljen? Vajon genetikus probléma az addikció, vagy kialakuló tulajdonság? Ha már kialakult a probléma, mi lehet a gyógymód? Valóban a játékot kell hibáztatni és azt mondani, hogy a World of Warcraft miatt lett ilyen, vagy esetleg valóban a szülő cseszte el? Nektek mi a véleményetek?