A Saturday Night Live (SNL) című szkeccsműsor 1975 október óta ülteti a tévéképernyők elé az amerikai nézőket szombat esténként, hosszú ideje pedig az adásokban élőben előadott vicces jelenetek a YouTube-ra is felkerülnek, ahol tízmilliók nézik meg őket. A show szerves része, hogy minden egyes adásban egy új, meghívott sztárvendég lesz a házigazda, aki szerepel az összes jelenetben, illetve maga a műsor is az ő nyitóbeszédével indul. Az évek során megfordultak az SNL-ben olyan nevek is, mint Emma Stone, Scarlett Johansson, Dwayne Johnson, vagy mondjuk Tom Hanks.
Lorne Michaels showrunner műsorát tehát nagyon sokan szeretik, most viszont elég sok kritikus hang szólalt meg, miután a március 2-án vetített részben korunk egyik legnagyobb feltörekvő ifjú filmcsillaga, Sydney Sweeney volt az aktuális vendég.
Sweeney monológja
Sydney Sweeney neve a legtöbbek számára valószínűleg az HBO-s Eufória tévésorozat miatt lehet ismerős, amelyben Cassie Howardot alakítja, esetleg azért A Fehér Lótuszért, amelyben Olivia Mossbachernek hívják a karakterét. Mozis fronton most épp az Imádlak utálniban lehet őt megnézni (korábban szerepelt például a Volt egyszer egy Hollywoodban és Az éjszaka fogaiban), vagy épp abban a Madame Webben, amin ő is élcelődött egy kicsit az SNL-es monológjában. Itt beszédét egészen pontosan úgy kezdte, hogy a nézők láthatták már őt olyan szériákban, mint például az Eufória (ami valóban elképesztően sikeres), és biztosan nem látták őt a Madame Webben - utóbbi ugyebár a Sony Pókember nélküli filmes pókverzumának toronymagasan legnagyobb bukása.
Sweeney monológja azonban messze nem csak erről szólt, és most következnek a problémás, vagy problémásnak vélt részek: arról mesélt ugyanis a színésznő, hogy gyerekkorában készített egy ötlépéses PowerPoint prezentációt a szüleinek arról, hogyan fog majd ő végül ténylegesen befutni Hollywoodban, viszont kitalált egy B-tervet is arra az esetre, ha netán ez nem jönne be. Ekkor megjelent egy képernyő, amin a következő felirat volt olvasható:
"Mutasd meg a melleidet!"
A kacagás nem maradt el, a műsor további részében pedig az SNL írói masszívan maradtak ezen a vágányon, gyakorlatilag szinte minden szkeccsben Sydney Sweeney valóban impozáns külső adottságait domborították ki - vizuálisan és a poénok tekintetében is. Ez követően pedig ahogy mondani szokás, "felrobbant az internet".
A Madame Web-es és trumpos vicceket még mindenki szerette, de a továbbiakkal már sokaknak gondja akadt.
B-terv helyett inkább A
Gyakorlatilag szinte a teljes adás úgy nézett ki, mintha Sydney Sweeney végül az előbb említett B-terv mellett horgonyzott volna le, ami azért volt különösen érdekes döntés a műsor írói részéről, mert a színésznő minden egyes jelenetben bizonyította, hogy egészen kiváló komikai vénával rendelkezik, kifejezetten jó meghívott vendégnek bizonyult. A kritikusok szerint az adásban konkrétan annyit akartak megmutatni Sweeney-ből az írók, hogy hatalmasak a mellei, gyönyörű a haja, és itt véget is ért a lista. Ezt legjobban talán a hooterses jeleneten lehetett érezni, ahol arra futott ki a poén, hogy Sweeney karaktere több tízezer dollárnyi borravalót kap, miután erősen kivágott pólójában, és cseppet sem mellékesen ügyetlenül, a vendégeket sörrel leöntve kiszolgál egy csapat férfit, közben pedig a többi dolgozónak erre esélye sincs, lévén nekik nincsenek óriási melleik.
A Vanity Fair cikke egészen odáig ment a témában, hogy az SNL adásából nem tudott kiderülni, hogy Sydney Sweeney vicces-e, mivel a műsor egyedül arra fókuszált, hogy a színésznő milyen fiatal és csinos. Ez a megállapítás ott rúgja ki kapásból a saját lábát, hogy az egész üggyel épp az a gond (már ha van egyáltalán gond), hogy Sweeney piszkosul vicces volt, és kvalitásai bőven alkalmassá teszik arra, hogy másfajta, nem csak a testiséghez kötődő poénokat, szkeccseket is remekül elő tudjon adni.
A média és a közösségi oldalak alapján a nézők mostani felháborodása ugyanakkor két szempontból is végtelenül fura. Egyrészt az SNL-től sosem voltak idegenek az efféle viccek, a műsorban több évtizede nyíltan és dedikáltan vannak szexuális töltetű poénok, nem kell messzebb menni mondjuk Emma Stone immár többszörösen elővett jeleneteinél, melyekben egy fiatal srác elalszik tanulás közben, és álmában megelevenednek a szobája falát díszítő poszterek, a plakátok között pedig mindig Stone alakítja a buta, szexi kiscsajt.
Másfelől miért csak a nők esetében merül fel ez a problémakör? Nagyon sok olyan férfi színész akad, aki egyrészt a szakmában is értelemszerűen azért kerül bizonyos szerepekbe, mert az adott karakterhez ötvenes bicepszre van szükség, viszont nem elhanyagolható tény az sem, hogy képes színészkedni is - vastag karból sok van, de mondjuk Chris Hemsworth egy, így nem véletlen, hogy ő lett az MCU Thorja, tökéletes választásnak bizonyult a szerepre. És az SNL sem szégyenlősködik, ha izmos Adóniszok kerülnek be a műsorba, csak amikor mondjuk Jason Momoa összes poénja kapcsolódik a fizikális felépítéséhez, és konkrétan a pólóját is letépetik vele adásban (ahogy ezt anno Channing Tatumnak már a bevezető monológja alatt meg kellett tennie tíz évvel ezelőtt), akkor elmaradnak a felháborodások.
De mit gondol minderről maga Sweeney?
Nos, a jelek szerint leginkább semmit, a témával kapcsolatos kérdéseket ugyanis rendszerint azzal szokta elütni, hogy ő a saját testének elfogadásából merít erőt, épp ezért csapott le rá és örült nagyon annak a lehetőségnek, hogy lehessen a The Rolling Stones Angry című videóklipjének főszereplője nagyjából fél évvel ezelőtt - már itt is megkapta a magáét egyesektől, amiért falatnyi bőrszerkóban vonaglik egy nyitott tetejű sportkocsiban, szóval valami egészen elképesztő és rendhagyó dolog történt: egy rockzenekar klipjében egy csinos nőt lehetett látni. Egyébként a klipben látható szexi ruhát Sweeney saját maga választotta ki, és elmondása alapján elképesztően dögösnek érezte magát benne.
Az egész ügyben talán a legizgalmasabb kérdés az, hogy mennyire van jogunk mások "helyett" felháborodni, vagyis van-e bármi gond azzal, ha filmszerepeiben a rendezők rendszeresen lekapják a textilt Sydney Sweeney-ről, az SNL-ben a mellein viccelődnek, egy videóklipben bőrcsillagokból összevarrt nadrágféleségben szexizik, ha mindeközben ezekkel a színésznőnek a világon semmi baja sincs, sőt épp élvezi az egészet. Még az Eufória kapcsán nyilatkozta azt, hogy a filmiparban van egyféle kettős mérce a férfi és női meztelenkedés tekintetében, ugyanis a vásznon pucér férfiakat elismeri, tiszteli a szakma, sőt még díjakkal is elhalmozzák őket, ha viszont egy nő kerül pucéran a kamera elé, akkor a legtöbb esetben azonnal tárgyiasításról, lealacsonyításról van szó. Ő pedig pont, hogy tenni szeretne ezen tendencia ellen.
Érdekes továbbá, hogy mi számít az igazi tárgyiasításnak: az, ha egy színésznő megvillantja a melleit egy filmben, vagy az, ha erre válaszul akár a nézőktől, akár a kritikusoktól azt a reakciót kapja, hogy biztosan csak a teste dominált a casting során, ezért kaphatta meg a szerepet. Egyáltalán nem mindegy, hol keressük az okot és hol az okozatot, illetve mennyire akarunk kéretlenül is a világ igazságosztóivá válni akkor, amikor pont az érintett szerint nincs erre szükség.
Félreértés ne essék, az amerikai filmipar mestere a tárgyiasításnak, és ezt nyilván többször teszi meg a nőkkel, mint a férfiakkal, de amikor lehetősége van rá, akkor semelyik nem esetében sem szokta elszalasztani a kínálkozó lehetőséget. A nap végén mindig a számok döntenek, az említett Hooters pincérnős jelenet pedig az adás legnézettebb szkeccse lett a YouTube-on, immár 3,8 millióan látták a feltöltött videót. A jó nézőszám nyilván morális hátteret nem képes adni, ha viszont Sydney Sweeney-t tényleg nem zavarja ez az egész, sőt élvezi a dolgot, akkor nekünk nézőknek nem sok dolgunk van az egésszel. Ő lesz az, aki válogatni fog a felkérések és szerepek között, kvalitásai alapján pedig simán elég tehetséges ahhoz, hogy bármilyen szerepet rá lehessen bízni. A csúfosan elbukott Madame Webben mondjuk pont egy nyakig begombolkozott, okoska tinilányt alakított, de az a film nem ettől lett annyira fájdalmasan borzalmas, hogy végül gyomrosok sorozatát osztotta ki a nézőknek.
Sydney Sweeney akkor is remek színésznő lenne, ha kisebb kosármérettel bírna, de kétségtelen, hogy ebben az esetben változatosabb lett volna a sokszorosan emlegetett SNL adás, mert az íróknak kicsivel több fantáziát be kellett volna vetniük.
Ti mit gondoltok, tényleg bántó és tárgyiasító volt az, ahogy az SNL írócsapata kezelte Sweeney jeleneteit, vagy csak azok háborognak a semmin, akiknek épp nincs miért háborogniuk? Írjátok meg saját véleményeteket bátran lent, a kommentek között!
