Stan Lee "illusion of change", azaz "a változás illúziója" néven illette azt az írói fogást, melyet évtizedek óta nem hajlandó elengedni a mainstream amerikai képregényipar (elsősorban értelemszerűen a Marvel Comics), és aminek legújabb inkarnációja most épp olyan A-listás hősöket fog kinyírni, akiket hamarosan a mozinézők a vetítőtermekben láthatnak viszont.
Elsőre hajmeresztőnek tűnik, hogy épp mostanában fog meghalni a kiadó füzeteiben Peter Parker, azaz Pókember, valamint Doctor Strange is, a Skarlát Boszorkány pedig nemrégiben hunyt el, hiszen a Pókember: Nincs hazaút idén decemberben érkezik, a Doctor Strange az Őrület Multiverzumában című új Strange-film pedig 2022 márciusára lett belőve. A Marvel általában durván meg szokta nyomni azon karakterek képregényeit, akik épp filmes (vagy mostanában már tévésorozatos) adaptációt kapnak, emiatt tényleg érthetetlennek tűnik ez a húzás.
Valójában azonban ezek a távolról nézve merésznek tűnő, közelebbről megfigyelve azonban átlátszónak és súlytalannak mondható húzások azok, amik évtizedeken át lendületben tartották a Marvel Comics szekerét.
A beszédes The Death of Doctor Strange címet viselő történetszál most szeptemberben indul, októberben veszi kezdetét az a történetfolyam, mely során Peter Parker is életét veszti, helyét leghíresebb klónja, Ben Reilly veszi át Pókemberként, Skarlát Boszorkányt pedig valaki nemrég ölte meg az X-Men képregényekben - a gyilkossággal egyébként Magnetót vádolják, erről fog szólni az X-Men: The Trial of Magneto sztori. A Marvel látszólag letarolta azon hősök listáját, akik a közeljövőben fő- vagy főbb szerepeket kapnak majd a Marvel Studios mozifilmjeiben.
Skarlát Boszorkány halála csak a felvezetője volt a The Trial of Magneto sztoriszálnak
Az egész azonban éppen azért nem túl rizikós döntés, mert kifejezetten híres karakterekről van szó. Teljesen világos, hogy miért épp a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája bemutatója környékén indította el a Marvel Comics a legújabb Shang-Chi minisorozatát. Shang-Chi ugyanis nem egy közismert szuperhős, a mozinézők között pedig akadhatnak olyan új olvasók, akik a film megtekintése után kedvet kapnak egy kis olvasáshoz is. She-Hulk (az eddigi magyar fordítás szerint Amazon) is épp akkor hagyja majd ott az Avengers csapatot és képregénysorozatot, és kap saját szólószériát, mikor pont indul az MCU-s tévésorozata. Pókember, Doctor Strange és Skarlát Boszorkány viszont a topliga játékosai, az ő történeteiket akkor is olvasni fogják, ha épp senki sem néz a vetítőtermek felé.
De mi értelme ennek az egész "kamu" halálosdinak? Ami nyilván azért kamu, mert senki sem hiszi el, hogy Peter, Strange, vagy akár Wanda Maximoff örökre fűbe harap. A képregény nem az a műfaj, ahol ez megtörténhet. Mind voltak már halottak, és köszönik szépen, utána viszonylag hamar sokkal jobban lettek. Az "illusion of change"-re azonban szükség van.
Szeptember 22-én indult az ötrészes The Death of Doctor Strange minisorozat
Bármennyire is jó írók dolgoznak a nagy képregénykiadóknál, a sok évtizedes karakterek egy idő után unalmassá kezdenek válni. A legegyszerűbb vérfrissítés pedig az, ha megöljük őket, vagy más módon vonjuk ki őket a forgalomból, helyükre pedig olyan új szereplők kerülnek, akik átveszik jól ismert szuperhős-személyazonosságukat. Így lett Steve Rogers után Amerika Kapitány John Walker (U.S. Agent), Bucky Barnes, vagy épp Sam Wilson, de Thort is lecserélték már Eric Mastersonra, azaz Thunderstrike-ra és Jane Fosterre is, sőt Pókember helyét sem először veszi át a fentebb említett klón, Ben Reilly.
Hosszabb-rövidebb idő után persze mindenki visszatér. Nagyon sokáig három kivétel létezett a képregényes világban: Amerika Kapitány hű társa, Bucky Barnes, Pókember egykori szerelme, Gwen Stacy, valamint a DC-nél a második Robin, Jason Todd.
Így vagy úgy, de őket is utolérte azonban a sors: Bucky a Tél Katonájaként támad fel, Jason Todd is visszatért az élők közé Red Hoodként, Gwennek pedig egy alternatív univerzumos, Pókember-képességekkel bíró verziója, Spider-Gwen bukkant fel. A képregényekben senki sem marad halott, a halál illúziója viszont egyrészt vérfrissítést biztosít, másfelől pedig lehetőséget ad remek új karakterek bevezetésére.
Ben Reilly, mint az új Pókember
Ehhez halál sem kell, elég csak az adott szuperhősperszóna gyors cseréje. Kamala Khan például akkor lett Ms. Marvel, mikor Carol Danvers áttért a Marvel Kapitány alteregóra, azóta pedig az egyik legnépszerűbb ifjú hős, hamarosan saját Disney+-os MCU-tévésorozatot is kapni fog.
Miles Morales is elképesztően sikeres lett, miután átvette az Ultimate univerzumos Peter Parker helyét annak látszólagos halála után. Sőt, az Ultimate világ pusztulása után átkerült a "fő" Marvel képregényes univerzumban, azóta is ott él, és fontos résztvevője volt a nagy képregényes eseményeknek.
Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a karaktercserék folyamatosan emlékeztetik a régi, keményvonalas rajongókat, mennyire szerették az eredeti szereplőket. 1998-ban a DC Comics füzeteiben például Supermant pár gonosztevő "kettéválasztotta" két külön személyiséggé, egy vörös és egy kék Supermanné.
Ez volt a Superman Red/Superman Blue történetszál, amitől a képregényolvasók epét hánytak, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam (erre nemrég a GamesRadar is utalt egy hasonló cikkben, nekem is ekkor derengtek fel a fájó emlékek).
Mike Carlin, a DC akkori szerkesztője azonban úgy fogalmazott, néha ki kell adnod egy kék, elektromos Superman történeteit is, hogy emlékeztesd az olvasókat, mennyire remek is az eredeti Superman.
Ez is csak egy trükk arra, hogy ne unjunk rá teljesen egy 1938 óta létező szuperhősre, akinek teljesen bizonyos, hogy a 100. születésnapján is újabb és újabb friss képregényfüzeteit fogjuk olvasni. A Marvel hatalmas csinnadrattával ölte meg anno Pókembert, vagy mondjuk Jean Greyt számos alkalommal, valamint Amerika Kapitányt, Rozsomákot is, de végül mindig mindenkit feltámasztottak így vagy úgy. Az életben csak két dolog biztos: a halál és az adó. De a képregény messze nem a valódi élet.
