Érdekes témák szoktak felmerülni a szerkesztőségi Facebook-beszélgetésekben, melyek esetében sokszor olyan gyorsan pörög az ott jelenlévők billentyűzete, hogy pillanatok alatt gyakorlatilag megírja magát egy véleménycikk. Ez is valami efféle írás lesz, gyorsan felvázolom a konkrét esetet: Duncan kolléga annak idején megnézte a Nő az ablakban (The Woman in the Window) című Netflix-filmet, melyet Joe Wright rendezett, a főbb szerepekben Amy Adams, Gary Oldman, Anthony Mackie, Jennifer Jason Leigh és Julianne Moore látható. Ez a mozi történetesen nagyon tetszett Duncannek, aki később dolga végeztével ránézett Wright filmjének pontozására.
Megdöbbenve tapasztalta, hogy a Nő az ablakban az IMDb-n 5,7 ponton, a Metacriticen 41%-on, a Rotten Tomatoes oldalán pedig 26%-on áll jelenleg. Innen jött a felismerés, mennyire jó, hogy előre nem kukkantott rá a pontokra, mert azok alapján simán dobhatta volna azt a filmet, ami végül kifejezetten elnyerte a tetszését. Ha ugyanis rápillantunk ezekre a pontokra, akkor akarva-akaratlanul előzetesen is prekoncepciókat építünk fel, még akkor is, ha éppen utáljuk az adott médiumot, kritikust, streamert, és éppen vele ellenében igyeszkünk felépíteni egy "csakazértis" véleményt olyan műről, amit nem is láttunk még.
Azért bajos ez a filmek vagy a videojátékok esetén, mert (és remélem ebben ti is egyetértetek velem) ezek művészeti alkotások, a művészetet pontozni pedig elég visszás. Technikai teszteknél, egy mobiltelefon vagy egy televízió esetében valós értékekről lehet beszélni, a megapixel vagy a fényerő könnyen definiálható értékek között mozog, de egy film vagy egy játék élvezete sokkal nehezebben fogalmazható meg számokban - nem véletlenül hagytuk el mi is a tesztek és kritikák esetén a százalékos értékelést. De mennyit érnek ezek a pontok?
Szakma vs. tényleges fogyasztók
Alapvetően a különböző gyűjtőoldalakon összesített értékeléseket két külön blokkra kell osztani. Az egyik a kritikusok, tesztelők, gyakorlatilag az újságírók hivatalos médiumokban közzétett írásos értékeléseinek a summázása. Ennek egyik legismertebb képviselője a Metacritic, ahol a különböző produktumok Metascore-ját a publikált nemzetközi cikkek értékeléseinek átlaga adja. Nagyon fontos azonban megjegyezni, hogy ez egy súlyozott átlag. Bizonyos nagyobb, népszerűbb oldalak cikkei és így pontszámai is komolyabban nyomnak a latba. Vannak, akik éppen ezért sokkal jobban szeretik az OpenCritic oldalt, ahol az átlag nincs súlyozva, itt tényleg a "valós" átlagot kapjuk meg a cikkek pontszámai alapján.
Akadnak persze olyanok is, akiket nem ezek a pontszámok, hanem a user score-ok, a játékostársak/mozinézők által leadott pontozások, illetve azok átlagai érdekelnek. Ilyen mondjuk az IMDb 10 pontos rendszere, vagy a Metacritic User Score-ja. A felhasználói értékelésekkel viszont az a hatalmas gond, hogy világosan látszik, egy részüket tisztán az indulat, vagy a feltétlen rajongás szülte, a ténylegesen megfogalmazott kritikák mellett csőstül jönnek minden filmre és játékra a nullás és tízes pontozások is, ezekből születik meg valamiféle átlag, ami reprezentatívnak korántsem mondható.
És persze akkor még nem beszéltünk a pozitív vagy negatív review bombing jelenségről (a pozitívra éppen a Hi-Fi Rush a legjobb példa, amelyet azért pontoznak fel, mert a Microsoft bezárja a Tango Gameworks stúdiót), mikor abszolút nem az adott filmet vagy játékot értékelik az emberek, hanem a stúdiót, fejlesztőt, kiadót akarják megbüntetni, avagy éppenséggel megjutalmazni valami teljesen független történés miatt.
Külön kell még bontani a Rotten Tomatoes oldalt és például a Steamet is. Az előbbi ugyanis az újságcikkek, az utóbbi pedig a felhasználók oldaláról hívja elő a fájdalmas csőlátást.
A Rottenen az egyes publikált kritikákat két kategóriába osztják, ami alapján belövik, a cikk szerint a film érett vagy rohadt paradicsomot érdemel-e, vagyis a jó és rossz, a fehér és fekete palettájára szűkül be a mozgástér, nincs szürke zóna, nincs árnyalt vélemény. A Rotten Tomatoes végső százaléka azt mutatja meg csupán, hányan értékelték a filmet "jóra" avagy egészen konkrétan minimum 6/10-re. Ez pedig egy teljesen más rendszer, mint a klasszikus százalékos értékelés, vagy a pontozás.
Megjegyzendő persze, hogy le lehet kattintani a konkrét kritikákat, elolvashatók a teljes, részletes véleményt tartalmazó cikkek, illetve jelezhető az oldalnak, ha véleményünk szerint rosszul ítéltek meg egy kritikát, tévesen soroltak "rohadt" kategóriába egy pozitív véleményt, és fordítva. De a tömeg szeme előtt akkor is egyetlen szám fog lebegni.
A Steam megoldása is hasonló, csak pozitív és negatív értékelés létezik (persze szövegesen ez részletesebben is kifejthető), felfelé vagy lefelé mutathat az ember virtuális hüvelykujja.
De miért fájnak a számok?
Most, hogy átvettük, hogyan működnek az egyes gyűjtőoldalak, amik különböző módokon ugyan, de végső során egyetlen számot fognak kidobni a filmek, sorozatok, videojátékok kapcsán, ideje végre rátérni arra, miért barmolhatjuk el ezzel véglegesen a saját film- vagy játékélményünket. A prekoncepciók, előítéletek pillanatok alapján képesek kialakulni, és ehhez simán elegendő akár egy ilyen átlagszám (vagy ahogy fentebb láthattátok inkább "átlagszám") is.
Ezek a pontszámok páros lábbal rúgják ketté az egyéni véleményalkotást, saját végső értékítéletünket akaratlanul is ehhez a számhoz fogjuk ugyanis viszonyítani, játék vagy mozizás közben pedig azoknak a kis nüanszoknak a vadászására áll rá az agy, amik esetlegesen a korábban megismert számot befolyásolhatják. Bennünk van valami rosszul bekötve, ha tetszik egy játék, aminek borzalmas a Metacritic User Score-ja? Trágya lenne a filmes ízlésünk, ha imádunk egy olyan mozit, aminek az értékelése a béke segge alatt van kettővel IMDb-n? Francokat.
A művészetet mindenki a saját palettáján méri, a saját értékrendszerén belül, a saját igényei alapján. Senki nem lesz utolsó tuskó azért, mert minden évben megveszi az új FIFA-t vagy CoD-ot (hiába szeretik sokan az ellenkezőjét állítani), és Mensa-tagság sem jár a The Last of Us Part II narratív zsenialitásának feltárásáért. Mindenki olyan játékot játszik (és olyan filmet néz), ami kedvére való. Nincs kikezdhetetlen örökigazság, nincs kötelező érvényű ítélet, ez nem az Alkotmánybíróság.
Akkor mi értelme van a kritikának és a teszteknek?
Mindezek után jogosan merülhet fel bennetek a kérdés: miért olvassunk egyáltalán kritikákat vagy játékteszteket? Hiszen ezek is formálják az ember érintetlen, prekoncepciók nélkül (vagy csak és kizárólag saját prekoncepciók mentén építkező) véleményét. A helyzet az, hogy igen, biztosan alakít valamit mindenki véleményén az, ha elolvas egy filmet vagy játékot méltató írást. Viszont a kritika, mint műfaj, annak minden elvitathatatlan szubjektivitásával egyetemben lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy felépítsen egy teljes érvrendszert, és az olvasót ezen végigvezetve mutassa be azt, belőle mit váltott ki az adott mű, milyen volt számára az élmény. Az az élmény, ami szerintem nem adható vissza számokban.
Egy rendesen felépített érvrendszerrel pedig lehet vitatkozni. Ha látom, hogy egy kritikában mondjuk a túl sok akciójelenetről ír negatívan a szerző, de magamról tudom, hogy tesztoszteront reggelizek Bruce Willis verejtékével elkeverve, és imádom az akcióorgia-mozikat, akkor vigyorgó arccal fogok beülni erre a hipotetikus filmre. Amennyiben egy kritika a vontatott, elnyújtott cselekmény miatt panaszkodik, de nekem Tarr Béla volt a jelem oviban, akkor megint el tudom dönteni, hogy ez számomra nem jelent gondot, sőt. Ha viszont annyit látok csupán, hogy átlagszámítás után 6 pontot kapott egy film a 10-ből, azzal nem sokkal vagyok előrébb.
Ti mit gondoltok a különféle átlagpontszámokról, legyen szó akár az újságírói, akár a nézői/játékosi értékelések átlagáról? Meg szoktátok nézni ezeket játék vagy filmezés előtt? Meséljétek el a véleményeteket a témával kapcsolatban ti is lent, a kommentek között!
