A The Last of Us sorozat az első évadban meglehetősen hűen követte a játékot, persze Craig Mazin élt kreatív bővítésekkel, de a karakterek személyiségéhez, egymáshoz fűződő kapcsolatához nem nyúlt. A Part II ezzel együtt egy lényegesen összetettebb, sokkal kevésbé lineáris történet, amit itt-ott egészen biztosan finomhangolni kell majd, hogy sorozat formájában is működjön, és az első részben már kaptunk is egy kis ízelítőt abból, hogy milyen változások várhatóak.
Ezekről hosszabban beszéltünk a The Last of Us kibeszélő streamünkben, mint amilyen hosszú maga az epizód volt, de egy érdekes mozzanatát úgy érzem, hogy érdemes lenne egy kicsivel jobban körüljárni.
Joel terápiára jár
Apróságnak tűnhet ez, hiszen csak egy kis jelenetről beszélünk, de számomra mégis nagy horderejűnek érződik, ami nem csak a karakter alakulására és magára a sorozatra van hatással, hanem társadalmi jelentősége is van. Joel (Pedro Pascal) és Gail (Catherine O'Hara) terápiás ülésének pár perce feszültebb, mint az epizód megfontoltan kibontakozó akciójelenete és olyan mélységeibe megy le a karakter lelkének, amit a játék nem engedhetett meg magának.
Amikor nézőként bekapcsolódunk a - valószínűleg sokadik - ülésükbe, hamar egyértelművé válik, hogy Joel még mindig nem mondta el a pszichológusának, hogy hazudott Ellie-nek, legnagyobb problémája, hogy nem tud kapcsolódni a 19 éves tinilányhoz. Az egész jelenet könnyeden és már-már viccesen indul, ahogy Gailnek a születésnapján láthatóan nincs türelme sokadszorra is végighallgatni a Joel nyavalygását, majd egy pillanat alatt csap át tüzes haragba, hogy aztán olyan feszültséggel érjen véget, amit szinte vágni lehet a karakterek között. És ez csak még valóságosabbá teszi az egészet, hiszen a terápiás ülések pontosan ennyire rapszodikusak tudnak lenni: a viccelődő múltidézésből egy szempillantás alatt csontot érünk és feltárunk valami olyat, amit ugyan régóta kerestünk, de sosem akartunk igazán megtalálni.
"Hazudsz nekem, és ez kimerít."
- mondja Gail, majd úgy próbálja őszinteségre bírni Joelt, hogy előbb ő mond el neki egy kényelmetlen igazságot.
"Félek kimondani, pont ezért kell: te lelőtted és megölted a férjemet. Te ölted meg Eugene-t. És haragszom rád ezért. (...) Gyűlöllek érte. Gyűlöllek! És igen, tudom, hogy nem volt választásod! Tudom! Tudom, hogy meg kellene bocsátanom. Próbáltam. Nem megy. Azért, ahogy tetted. És mert itt vagy ebben a házban, és az arcod látványa olyan kibaszott dühöt vált ki belőlem."
Gail azért ennyire konfrontatív, mert ki akarja szedni Joelből, hogy mi bántja annyira, miért távolodtak el egymástól Ellie-vel, és a jelenet katarzisában megkérdezi tőle, hogy mit tett a lánnyal.
"Megmentettem"
- válaszolja halkan és kisétál a házból.
A játékosok számára ez nem akkora meglepetés, mert ha nem is így, de egy nagyon hasonló beszélgetés lejátszódik Part 2-ben is, csak épp Joel és Tommy között. Mazin viszont úgy érezte, hogy terápiára kell küldenie a karaktert ahhoz, hogy rendesen körbe lehessen járni a lelkét, sőt ahogy a Varietynek adott interjújából kiderült, már az első évadban szerette volna ezt megtenni, mielőtt elindulnak Bostonból. Akkor nem fért bele, most viszont mindenképpen bele akarta csempészni a terápiát a világvégébe és ezt pontosan olyan jó érzékkel tette, ahogy azt most már talán elvárhatjuk tőle.
"Minden zárt világban bizonyos készségek értékesebbé válnak. Ha jó vagy cipőjavításban - értékes. Ha fizikát tanítottál - valószínűleg már nem annyira. De ha terapeuta vagy? Rendkívül értékes. Mindenki átélt valami borzalmat. Senki sem mondhatja, hogy 'nekem szuper volt az elmúlt években'. A terápia nagyszerű tükör: nemcsak azt mutatja meg, mit gondolsz valójában, hanem főként azt, mit nem vagy hajlandó kimondani."
- mesélte Mazin, majd hozzátette, hogy imádta megírni, rendezni és vágni ezt a jelenetet.
Fontos pillanatok
Fontosak a karakter számára, mert olyan mélységeit ismerhetjük meg, amiknek a bemutatására az eredeti médium kevésbé alkalmas, fontos ez a sorozat számára, mert nemcsak egy végtelenül tehetséges színésznőt hozhattak be egy nagyon jó szerepben, de Eugene történetszálát is belefűzhetik a történetbe (bár biztosan nem úgy, ahogy a játékban volt) és fontos ez nekünk nézőknek is.
De még mennyire fontos ez nekünk. Reprezentáció. Manapság a terápia már nem az a stigma, ami akkor volt, amikor nekem először kellett volna elmennem egy pszichológushoz, de még mindig nem annyira oké, mint lennie kellene. A millenniál - és én csak róluk tudok megbízhatóan nyilatkozni - egy furcsa fajta, aki már sokkal inkább tisztában van a mentális egészségének fontosságával, mint a szülei, de még mindig nem természetes számára, hogy úgy forduljon segítségért a szorongása miatt, mint ahogy egy törött csont esetében tenné. Ez talán azok a ritka dolgok közé tartozik, amik a férfiak számára még nehezebbek, hiszen sokaknak sebezhetőnek tűnni valaki másnak a szemében - vagy épp a saját magunk előtt - nem tűnik opciónak.
Ezért fontos egy szeretett karakterünket terápián látni. Egy olyan kőkemény túlélőt, akivel kapcsolatban ez fel sem merül bennünk. Furcsának tűnhet, de ez a fajta reprezentáció igenis számít, ahogy az is számít, hogy marginalizált csoportok kapjanak valóban jól megírt szerepeket. Szarul nyilván felesleges csinálni, mert csak még inkább elidegeníti azokat, akik egyébként is kényelmetlenül érzik magukat a témában, de ilyen őszinte, nyers és valóságos reprezentáció hatalmas értéket képvisel, mert ha csak egyetlen ember dönt úgy ennek hatására, hogy egy jobb élet reményében felkeres egy pszichológust, az társadalmi szempontból sokkal fontosabb, mint bármilyen nézettségi rekord, amit a The Last of Us óhatatlanul letesz az asztalra.
Személyes érintettség miatt írtam meg ezt a cikket, mert számomra a terápia egy fordulópont volt a felnőtt életemben, ami csak pozitív változásokat hozott a saját magamhoz és a körülöttem élőhöz fűződő kapcsolataimban. Nagyon őszintén beszél hozzám ez az apró jelenet és nemcsak azért, mert számomra azt jelenti, hogy Craig Mazin nagyon érti ezt a karaktert, hanem azért is mert árad belőle az a küzdelem, amit én is éreztem, amikor először kellett valóban sebezhetőnek lennem.
Szóval a The Last of Ust és a terápiát is mindenkinek nagy szeretettel ajánlom. 10/10
