Többször is méltattuk már az új Dead Space játékot - ha nem olvastátok volna, akkor szívből ajánlom Chavalier kolléga tesztjét, vagy Mookid horror-elméleti (v)értelmezését - de egy kört még én is mennék a hype-vonaton. Azok kedvéért, akik nem szeretnek összevissza kattintgatni, a lényeget már a címben lelőttem: nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy a Dead Space a legjobb remake, amivel valaha játszottam, pedig összesodort már néhánnyal a bal- avagy jó szerencse.
Indokom nagyon egyszerű: bár az eredetit kétszer is végigpörgettem, nem mellékesen pedig eltelt időközben 15 év és nem csak a látvány, de a játékmechanikai elemek tekintetében is mások már az elvárásaim, ugyanazt a lehengerlő élményt kaptam, mint annak idején - pedig ez nagyjából a lehetetlen szint, hiszen bármilyen igazságtalan elvárás, az új változatnak legalább annyira kellett jónak lennie, mint amennyire az eredeti megszépült az emlékeimben.
Ahogy legutóbb talán a Serious Sam 4 kapcsán merengtem el rajta, talán perverz kíváncsiság, afféle műfajelméleti katasztrófaturizmus hajt klasszikus játékok remake-jei és folytatásai felé, melyek a legritkább esetben sikerülnek meggyőzően:
vagy az a baj, hogy az új rész túlságosan olyan lesz, mint a régiek (tehát idejétmúlt, ma már kevés, nem releváns), vagy pedig túlságosan megújul (és így már nem is igazi folytatás, megtagadja gyökereit, szemen köpi egykori alkotóit
Számomra eddig a PlayStation 5-re újjávarázsolt Demon's Souls volt az etalon, és természetesen továbbra sem vitatom, hogy fantasztikus munkát végzett vele a Bluepoint Games (ahogy előtte a Shadow of the Colossus-szal is, amiről annak idején szintén elmondtam, hogy minden idők legjobb remake-je…) - sőt azt is megértem, hogy népharagot zúdítottak volna magukra, ha nem végtelen tisztelettel nyúlnak az eredetihez, kizárólag apróságokat módosítva, minimális extrákat hozzátéve.
Mégis, az új Dead Space mutatta meg a legtökéletesebben, hogy mi kell ahhoz, hogy szó szerint és képletesen is "újjászülessen" egy játék: az egyébként önmagában is igen meggyőző optikai tuning mellett bátran szórták meg egy rakás új játékmechanikai ötlettel és tartalommal is. Persze ez merész húzás, aminek csúnya lebőgés is lehetett volna a vége (eltekintve olyan egyértelmű közutálattól övezett részek átalakításától, mint pl. az ágyúk kezelése), de az újítások olyan tökéletesen simulnak bele a nagy egészbe, hogy egy idő után már kár is számolgatni a pontokat, hogy mi a megboldogult Visceral Games és mi az EA Motive érdeme: összhatásában olyan, mintha a Dead Space-nek mindig is ilyennek kellett volna lennie.
Legyen új, de ne legyen más!
Lehet ebből valamilyen tanulságot leszűrni, azon kívül, hogy a jó remake jobb, mint az eredeti? Nos… nem hiszem. Az viszont biztos, hogy az EA Motive értő módon, tisztelettel nyúlt az "alapanyaghoz", de ahol kellett vagy elfért, ott bátran változtatott is, és épp ez a merészség tette kiválóvá a Dead Space remake-et. Nyilván ez a nagy mutatvány, hiszen ahogy a Dead Space folytatásai is igazolták, a rajongók az újat elvárják, az újítást azonban nem feltétlenül fogadják örömmel. A második rész akcióközpontúbb megközelítését sokan szerették, mert az eleve kiváló harcrendszer mind eszközeiben, mind taktikai lehetőségeiben is gazdagabb, kifinomultabb lett.
Ám mivel nagyobb szerepet kapott, szükségszerűen háttérbe szorultak a lassabb, nyomasztó, túlélőhorrorra inkább emlékeztető részek, hiszen kevésbé rezzen össze az ember valami félhomályos ficakból felhangzó gonosz szörcsögésre, ha csillagromboló-léptékű tűzerőt cipel a hátán. De igazából a harmadik rész volt az alma, ami végképp messze esett a "féljél"-től: a kooperatív játékmód hiába volt ötletes, tele lélegzetelállító, nagyon emlékezetes pillanatokkal (a műfajban máig a legnagyobb kedvencem), kettesben már végképp esélytelen volt átélni a kiszolgáltatott, kétségbeesett araszolás atmoszféráját, ami az első részt különlegessé tette.
Ha egyszer sikerült...
Nagyon bízok abban, hogy az EA Motive megkapja a lehetőséget a második (és akár a harmadik) rész felújítására is, mert őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogyan értelmeznék őket újra. Nincs kétségem, hogy szebb és jobb játékot mindkettőből tudnának csinálni, hiszen a legfőbb problémákra, mint a linearitás, a játékos egyre ötlettelenebb riogatása vagy a néhol ügyetlen, összecsapott történetmesélés már vannak bejáratott megoldásaik.
De ha elhagynák a második rész fölösleges elemeit (multi?!), a harmadik rész kooperatívhoz képest egyértelműen háttérbe szorult egyjátékos módját pedig megerősítenék annyira, hogy önmagában is megállja a helyét, akkor két olyan játék születhetne, amilyet annak idején valószínűleg a Visceral is megálmodhatott, csak éppen megvalósítania nem sikerült. Ha pedig ezzel megvagyunk, akkor az EA Motive kalapálhatna a The Callisto Protocolból is egy értelmezhető valamit, majd jöhet a klímaválság megoldása és a világbéke, ha pedig marad idő, akkor örök élet, ingyen sör. Előre is köszönöm, tisztelettel, dátum, aláírás.
