Miután 2015-ben szinte minden létező díjat és trófeát bezsebelt a The Witcher 3: Wild Hunt, valamint olyan gyors ütemben fogyott, mint korábban még a CD Projekt RED egyetlen játéka sem, biztosak lehettünk benne, hogy előbb-utóbb - Geralttal vagy nélküle - újabb vajákkalandra invitálnak majd bennünket a fejlesztők. Arra viszont nem számítottunk, hogy egész pályás letámadásba kezd a lengyel stúdió, és párhuzamosan három projektet indít Andrjez Sapkowski írásaira alapozva. Egyrészt készül egy titokzatos spin-off Project Solaris néven a Molasses Flood csapatánál, amely többjátékos móddal is rendelkezni fog a kampányon felül, valamint a meglévő rajongótábornál szélesebb réteget céloz meg. Elkezdődtek továbbá a munkálatai egy tradicionális AAA kategóriás szerepjátéknak (Project Polaris), amely túl azon, hogy Unreal Engine 5-re épül, egy új trilógiának hivatott megágyazni. Végezetül pedig megkapjuk majd az imént említett játék után a 2007-es The Witcher szintén UE5-ös remake-jét, amely az eredetivel ellentétben már nyitott világú lesz.
Igen ám, de amíg a felsorolt projektek bármelyike is beérik, még rengeteg víz lefolyik a Pontaron, vagy ahogy a tündék nevezik, az Aevon y Pont ar Gwennelenen, az Alabástrom Hidak Folyóján, ezért kénytelen-kelletlen, nagy duzzogva az eredeti trilógiához térünk vissza újra és újra, hol tudatosan, hol pedig az olyan inputok hatására, mint amilyen a Netflix-féle Vaják sorozat debütálása volt még 2019-ben. Még az előbbinél is nyomósabb ok lehet a The Witcher 3: Wild Hunt és kiegészítői, a Hearts of Stone, valamint a Blood and Wine újrajátszására a december 14-én élesedő next-gen patch, valamint az aznap digitális formában debütáló PS5-ös és Xbox Series X|S-es kiadás (dobozosan majd később érkezik). Én az utóbbit próbáltam ki pár nappal a megjelenés előtt.
És mielőtt továbbhaladnék, feltétlenül szót kell ejtenem arról, hogy a kezdőhelyszínt, White Orchardot elhagyva rögtön belefutottam egy ronda bugba. Az átvezető, amiben a Wild Hunt lovasait Geralték nyomába erednek, körülbelül ugyanahhoz a ponthoz érve újra és újra látványosan recegni kezdett, majd kikapcsolt a konzol. Nem kilépett a játékból, hanem kikapcsolt, és újraindításkor elégtelen szellőzésre panaszkodott. Többszöri próbálkozást követően - eközben az Xbox Series X állt és feküdt is - végül az átvezető átugrása (serényen nyomogattam az X-et) megoldotta a problémát, folytathattam a játékot, de nem leszek hálás a CD Projekt RED-nek azért az érzésért, amikor pár pillanatig azt hittem, megadta magát a konzolom. Mindenesetre a hibát jeleztük, és reméljük, hogy a megjelenés napján várható tapasz végérvényesen orvosolja.
Rózsaszín szemüveg
Az új generációs The Witcher 3-at elindítva rögvest szembetűnik, hogy a 4K-s textúráknak köszönhetően számottevően javult a látvány, noha szinte biztos, hogy már megint lefolytathatjuk azt a parttalan vitát saját magunkkal, amelyben először még makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy minden a régi, 2015-ben is pont így nézett ki a játék, aztán ha összehasonlítjuk teszem azt az Xbox One X-es verziót az Xbox Series X-essel, akkor beismerjük, hogy immáron sokadjára hagytuk magunkat félrevezetni csalfa emlékeink által. Szóval akár a Ray Tracing, akár a Performance módot választjuk, részletgazdagabb képet kapunk a korábbinál, így első blikkre talán még azt is képes elhitetni a játék egy laikussal, hogy friss fejlesztésről van szó, ám az animációkon, miután azok maradtak a régiek, érezhető, hogy a The Witcher 3 egy korábbi generáció képviselője.
Az említett megjelenítési módok között elég egyértelmű a különbség, az előbb több effektet használva turbózza fel a látványt (konzolon csak a bevilágítást és a fényeket, PC-n már az árnyékokat és a tükröződést is), az utóbbi viszont lemond ezekről az extrákról, így 30 helyett 60 fps-sel apríthatjuk a szörnyeket, legyenek bár azok emberiek vagy túlvilágiak. Azt pedig már mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a csicsásabb látvány fontosabb-e a gyorsabb képfrissítésnél, kivéve, amikor a vadiúj fotómódot próbálgatja, mert akkor nem kérdéses, hogy melyik előnyösebb. Én egyébként vegyesen használtam, mivel nem kell kilépni a főmenübe, sem újraindítani a játékot, ha átváltanánk. Azt ugyan nem állíthatom, hogy ne tapasztaltam volna itt-ott apróbb frame-rate ingadozásokat, de lényegesen kevesebbszer fordult elő, mint Xbox One X-en.
A vaják segédje
Hasonlóképpen rajtunk áll a döntés, hogy ragaszkodunk-e a régi, megszokott kameraálláshoz, vagy az újjal közelebb hozzuk magunkhoz Geraltot és az akciót, illetve aktiváljuk-e a jelek alkalmazását jelentősen megkönnyítő opciót. Ha így teszünk, nem kell a tárcsás menüt megnyitnunk, majd abból az épp szükséges vajákvarázst kiválasztanunk, mielőtt elsütnénk, hanem elég csak nyomva tartani a bal ravaszt, és közben megnyomni a jelekhez társított gombokat. Mindennek folyományaként gördülékenyebb a harc, hiszen nem ritkábban szakítjuk meg a menüben turkálva.
Az iméntieken túl még egy sor fejlesztést hoz a modderközösség munkáját is felhasználó next-gen patch/verzió a drámai mértékben lerövidült töltési időtől a világtérképről eltüntethető kérdőjeleken át a gyógynövények azonnali leszedéséig (már nem nyílik meg egy külön ablak ilyenkor.), amelyek a kényelmünket hivatottak javítani, s bár apróságok csupán, mégis kellemesebbé teszik a visszatérést. Miként a gazdagabb növényzet, az élethűbb vízfelület, a pára, a köd, a por és egyéb effektek alkalmazása is. (Ó, és mielőtt még elfelejteném akár először, akár sokadik alkalommal vágtok neki a kalandnak, a My Rewards menüt mindenképp látogassátok meg és zsebeljétek be a fejlesztők ajándékát!)
Bevallom, mindössze csak néhány órára akartam belekóstolni, felfrissíteni az emlékeimet, próbálgatva az újdonságokat, mert eredetileg egészen más terveim voltak az ünnepekre, de már megint teljesen magába szippantott a CD Projekt RED magnum opusa. Meglátásom szerint a The Witcher 3: Wild Hunt még ennyi idő elteltével is a világ egyik legjobb játéka, ami az új konzolgeneráción (és persze PC-n) most még szebb, még élvezetesebb, mint valaha. De nincs az a patch, amely meg tudná győzni az ezzel ellenkező véleményen lévőket, hiszen akit akkor nem ejtett rabul a történet, és nem zárta szívébe Geraltot, Yent, Cirit, Trisst és a többieket, az most sem fogja meggondolni magát. Az ő vesztesége...
