Sokakhoz hasonlóan nekem is a Hearthstone volt az első gyűjtögetős kártyajátékom. A rengeteg, addigra már megjelent lap, és a fizikai kártyajátékok összes nyűge miatt (kavicsokkal és dobókockákkal számon tartani például, mennyi élete maradt egy minionnak) korábban egyáltalán nem érdekelt a műfaj, de a Blizzard játéka pont annyira leegyszerűsített mindent, hogy bár a műfajra jellemző stratégiai mélység megmaradt, egy hozzám hasonló kezdő is elkezdhetett játszani.
Ennek hála hamar több millióan lettünk, akik nap mint nap pakolgatták a virtuális lapokat, egy ilyen népszerű játék pedig manapság nem létezhet totális vákuumban: hamar megjelentek a főleg a Blizzard által felkínált pénzdíjakra pályázó profi játékosok, és persze az ezreket a képernyő elé szegező streamerek és videósok is, akik folyamatosan mókás pillanatokat keresnek, és persze tanácsokat adnak és elemeznek.
Ennek több eredménye is volt: valószínűleg mindez általában is emelte a játékosbázis tudását és játékerejét, de ami ennél sokkal fontosabb, egyfajta megszállottságot alakított ki a Hearthstone játékosaiban a magas szintű játék iránt. Minden egyes videóban elkezdtek rámutatni a valós vagy csak vélt hibákra, és az olyan pakliknak még csak a közelébe sem mentek, amik nem bizonyítottak legalább néhány alkalommal kompetitív szinten.
Persze ez egyáltalán nem mindenkire igaz, de egy hatalmas csoport alakult ki, akik azt várják el, hogy a Hearthstone kompetitív játékként fejlődjön tovább, ahol csak és kizárólag az dönt, ki milyen ügyesen taktikázik.
Ez önmagában nem is lenne probléma, de a Blizzard stratégiája jól láthatóan nem ez volt a Hearthstone-nal, ami már Goblins vs. Gnomes kiegészítőn is kiválóan látszott: rengeteg olyan lap került be, amik a kiszámíthatatlanul viselkedtek, így rengeteg mókás pillanatot teremthetnek, de pont ugyanekkora az esélye, hogy azzal babrálnak ki, aki kijátszotta őket. És míg a játékosok egy része pont ezt keresi a Hearthstone-ban, viszont az a nem kis tábor, akik esportként tekintenek rá, a legritkább esetben használják azokat a lapokat, amik könnyedén ellenük fordulhatnak (az olyan, rendkívül erős lapok, mint a Piloted Shredder a kivételek, amik erősítik a szabályt).
Ez az ellentét a Blizzard filozófiája, és a magasabb szintű játékosok gondolkodásmódja között pedig sajnos azt eredményezi, hogy a Hearthstone egy viszonylag unalmas esport: nagyon kevés olyan pakli van, amit versenyekre neveznek a játékosok, és például a The Grand Tournamentben megjelent lapok közül is viszonylag kevés tudott beépülni ezekbe.
A Road To Blizzcon küzdelmeit szemlélve például nem lehetett nem észrevenni, hogy bár minden játékosnak három különböző paklit kellett neveznie, ötnél több decket nehéz lenne felidézni, amit láttam akció közben (a Blizzcon meccsein persze jobb volt a helyzet a Warsong-nerfnek és annak hála, hogy különböző régiók metái találkoztak). Ez a probléma pedig mára kigyűrűzött az esportok és a streamek világából a játék egészére, azokat a játékosokat is érintve, akik hozzám hasonlóan ezt a szcénát nem nagyon követik.
Ezért pedig a netdecking elképesztő mértékű terjedése tehető felelőssé: tömegek ugorják át a Hearthstone azon fázisát, ahol saját paklijuk összeállításával kísérleteznek, ehelyett egyszerűen megnézik, mik azok az összeállítások, amiket mások használnak, és működnek a kompetitív szinten.
Ezzel viszont megölik azoknak a próbálkozásait, akik szórakoztató, de kevésbé hatékony paklikkal szeretnének játszani, kiterjesztve az esport-szintű Hearthstone unalmasságát a hétköznapi rangsorolt játékra is. Így a Blizzardnak ezzel, a szintén nem túl kis problémával is meg kell küzdenie, ami a power creep jelensége mellett elég nagy falatnak tűnik, pláne, ha húsz évig folytatni akarják.
