Lehet vitatkozni arról, hogy honnantól számít valami társasjátéknak, pár szöveggel ellátott kártya és néhány kartonzseton elég-e a besoroláshoz, ha közben nem a komponensek, hanem a játékosok között folyó párbeszéd kapja a főszerepet. Szerintem a beszélgetésindító céllal megálmodott játékok is abszolút társasnak számítanak, megvan a közösségi élmény, szabályokat fektetnek le és keretet szolgáltatnak - jobb esetben témát is, ahogy a Nehéz döntések: Küzdelem a túlélésért is teszi.
Az eredeti nevén Tough Calls: Dystopiaként ismert társas lényege, hogy 3-5 fős társaságunkban meggyőzzük a többieket, mi tudjuk a legjobb megoldást nyújtani a világvége után felmerülő problémákra.
Jó világ van
Adott tíz különféle helyzet, és mindegyikben közös, hogy az emberiség elbukott, kénytelen egy új világrendhez alkalmazkodni: óriási fenevadak rombolták le a bolygót, és a túlélők csak a hátukon lelhetnek menedéket; a Föld élhetetlenné vált, az emberiség néhány állat kíséretében egy tengeralattjáróra menekült; egy sugárzás miatt öntudatra ébredt a bolygó növényzete, és átvette az uralmat stb. Mindhez tartozik egy kezdő kérdés, utóbbihoz például az, hogy milyen növényfajtát választanánk és milyen célra használnánk, ha képesek lennénk megszelídíteni azokat. Lehet komolyan válaszolni, elgondolkodni azon, hogy mely növények lehetnének a hasznunkra (aki azonnal a Plants vs. Zombiesra asszociált, azzal szívesen lennék együtt túlélő), de el is lehet viccelni - a társaságon múlik, milyen történet alakul ki.
Az első fázisban mindenki válaszol erre a kérdésre, aztán a másodikban jönnek a további kérdéskártyák, amik általánosak, nem konkrétan az adott történethez kapcsolódnak, így későbbi játékok során újra előkerülhetnek. A kezdőjátékos (akinél a kartonból készült, de egy valódival könnyen összetéveszthető üvegnyitó van), húz egy kérdést, mindenki ad egy választ, majd a játékosok titokban kiválasztják a kedvencüket, és leadják szavazatukat. Ha lement egy kör és mindenki felolvasott egy kérdést, jön a harmadik fázis, amiben a történethez tartozó három eseménykártya egyikét fedik fel - ezeken ugyancsak kérdés olvasható, amikre válaszolni kell. Mindenki lead még egy, a korábbiakhoz képest erősebb szavazatot arra a személyre, akit a játék során a legalkalmasabb vezetőnek talált, majd jön a szavazatszámlálás, és kiderül a győztes.
Érdemes menet közben akár diktafonnal, akár papírra rögzíteni az elhangzottakat, amikből a végére egy emlékezetes történet alakulhat ki.
Egy kicsit mindenkinek rosszabb
Könnyen lehet, hogy a játékosok a játék végére nem érzik majd jól magukat, de nem az élmény miatt: a Nehéz döntésekben kemény témák kerülnek elő, és nincs feltétlenül jó válasz. Sokszor nem tudjuk meg, hogy döntésünk milyen következménnyel járt - a fantáziánkon múlik, hogy módszerünk sikerrel megállította-e az öngyilkossági hullámokat, vagy jól döntöttünk-e, amikor egy ismeretlen civilizációval egyezséget kötöttünk.
A dizájn, bár minimalista, a témához remekül illik: szavazni üdítős dobozok fülével tudunk, ezeket kell a lefedett insertbe dobálnunk. A kártyákon látható, hangulatkeltő rajzok egyszerűek, de mutatósak. A dobozban helyet kapott egy 45 másodperces homokóra is, ami segíthet felpörgetni a meneteket, de egy beszélgetős társasjáték úgy jó igazán, ha nem stresszeljük túl, hagyjuk, hogy mindenki elmondja, ami eszébe jutott, akármennyi időbe is teljen ez. Ha szeretnénk, felrúghatjuk a szabályokat, húzhatunk több kérdést is, bár így az újabb és újabb játszmák kevésbé lehetnek izgalmasak, hiszen mind a tíz történetben ugyanabból a harminc kérdésből húzunk, csak a három-három játék végi esemény tér el. Ezzel valamelyest az újrajátszhatóság is csorbul, de más-más társaságokkal érdemes lehet ismét nekifutni, hátha teljesen új megoldások születnek és történetek kerekednek.
(A játékot köszönjük a Reflexshopnak!)
