Sokaknak csak akkor csillan fel a szemük egy társasjáték láttán, ha a dobozban gyönyörű részletességgel megmunkált minifigurák kis serege lapul meg, pedig nem minden esetben ez a legfontosabb mérce, sőt manapság egyre több olyan izgalmas és kellőképp komplex játék kerül az üzletek polcaira, amik jóval kompaktabb megoldások mellett döntöttek. Nigel Buckle és Turczi Dávid játéka, az Imperium - Ókori Birodalmak épp egy ilyen próbálkozás, mivel egészen pontosan egy pakliépítős kártyajátékról van szó, a zsáneren belül viszont olyan mélység rejlik benne, amivel nagyon ritkán találkozunk.
Az Imperium - Ókori Birodalmak nem a világ legnehezebb társasjátéka, de jóval bonyolultabb annál, mint amit elsőre a külsőségek, no meg persze a túlzottan leegyszerűsített szabálykönyve sejtet. Erős hiányosságok érezhetők ezen a fronton, vagy egy jóval részletesebb, belemenősebb magyarázóra lett volna szükség, vagy pedig egyértelműbb, jellegzetesebb ikonográfiára, több képi és kevesebb szöveges útmutatásra az egyes lapokon. De miről is szól maga a játék?
A játékos a görögök, a karthágóiak, a kelták, a makedónok, a perzsák, a rómaiak, a szkíták vagy a vikingek közül választhat saját nemzetet, egyúttal paklit (a játék Legends verziója egyébként a valós történelmi népeket olyan nemzetekkel vegyíti, mint mondjuk az atlantisziak vagy az Artúr korabeliek). Érdemes nagyon komolyan venni a szabálykönyv nehézségi jelöléseit, a görögökkel vagy a vikingekkel kezdni az ismerkedést semmiképp sem lesz mókás történet, javasolt inkább a legegyszerűbben átlátható és megérthető népekkel, vagyis a makedónokkal, a perzsákkal vagy a rómaiakkal kezdeni.
Már a különféle kártyapaklik lehelyezése és az egész játéktér felállítása is betudható egy külön kis szeánsznak, és az első pár parti alatt valóban egyáltalán nem nehéz elveszni a millió és egy kifejezés tengerében. Csak szemléltetésképp: az egyedi hatások kulcsszavait hat teljes oldalon taglalja a szabálykönyv, ezeket biztosan nem fogja senki sem memorizálni az elő meccs során. Attól a ponttól kezdve, hogy értjük, mi a gyarapodáspakli, a fejlesztéspakli, mire szolgál a kétoldalú államkártya, és persze az ezektől független húzópakli, szépen lassan kibontakozik az Imperium - Ókori Birodalmak zsenialitása.
Ebben a játékban ugyanis a direkt aszimmetria jelenti az egyediséget és a valós szórakozási faktort. Olykor gyökeresen más úton kell elindulni a győzelem felé a különböző nemzetekkel, bár az első lépések hasonlók lehetnek (minden körben háromféle alap akció közül választhatunk, de az igazi kunsztok az egyedi lapokból és azok kölcsönhatásaiból bújnak majd elő).
A játék vége akkor következik be, ha pontozásra vagy összeomlásra kerül sor. Előbbi esetben elfogyott a főpakli, valaki kifejlesztette a fejlesztési területén lévő utolsó kártyát, felfelé fordítottuk a Királyok királya kártyát, illetve bizonyos népeknél még bejönnek egyedi faktorok is. Az összeomlás akkor következik be, ha teljesen kifogyott a zavargáspakli, nem maradt benne egyetlen lap sem. Utóbbi eset az egyszerűbb: ha összeomlásra került sor, akkor az a játékos győz, akinek a legkevesebb zavargás lapja van. Ha pedig pontozás lesz a játék vége, jöhet a matek, ekkor számítanak a begyűjtött kártyák és haladásjelzők is.
Az Imperium - Ókori Birodalmak nagyon jó játék, viszont egyáltalán nem ajánlható minden társaságnak (játszható egyébként teljesen egyedül is, ehhez a módhoz külön szabálykönyv tartozik). Dizájneri hiba, ha egy játék ilyen nehezen bújik csak ki a kagylóhéjából, és mutatja meg valódi bájait. Ha kap a játékosoktól elég időt és türelmet hozzá, akkor az Imperium mindenképpen képes erre, de aki úgy ül le elé, hogy egy gyors meccs alatt át szeretné látni az egész rendszert, az valószínűleg elég hamar a társasjáték elcsomagolása mellett fog inkább dönteni.
Kár lenne viszont így tenni, mert az utóbbi idők egyik legizgalmasabb kártyajátékáról van szó, amit olyan stratégáknak találtak ki, akik nem restek hat oldalnyi kulcsszó között lapozgatni egészen addig, amíg fejből nem ismerik az összeset.
(A játékot köszönjük a Gémklubnak!)
