Vajon van valami nem közismert szabály arra, hogy a 20. század elején készült rajzfilmeket idéző játékoknak iszonyú nehéznek kell lennie? Ott van a Cuphead, ami rettentő bájos, gyönyörű és nagyon hangulatos, ám ha valaki pusztán a látvány alapján, csekély videojátékos tapasztalattal áll neki játszani, a harmadik bossnál fogja belevágni a kontrollert a tévébe.
A Csavargódal sem könnyű, már a szabálytanulásnál (és újratanulásnál) elvérezhetnek páran, és a harmadik-negyedik történetnél is lehet, hogy valami apró, de fontos szabály nem ugrik be, ezért megszívatjuk magunkat. Nem való mindenkinek, de egy esélyt megérdemel - a hangulat sok mindenért kárpótol.
Vonatok délnek
A játék története szerint az 1-4, csavargókat alakító játékos egy egészen gyanús, rozoga és félelmetes szellemvonatra kerül, ahol rémségekkel kell megküzdeniük - a cél azonban nem a kísértetek elhessegetése, hanem elvesztett emberségük visszaadása (általában, de nem spoilereznék sokat, meghagyom a felfedezést mindenkinek). Távolról nézve persze mindegy, hogy azért mozgatunk-e egy jelölőt egy skálán, mert életerőt veszünk el, vagy azért, mert életerőt adunk, de a témába való beleélést nagyban segíti ez a megoldás. Ráadásul ennek ellentéteként ha a karaktereink sérülnek, ők emberségükből veszítenek, szellemmé változhatnak, de lényük visszaszerzésével vissza is térhetnek az élők sorába.
Mivel kampányjáték, történeteken haladunk végig, és akár győzünk, akár veszítünk, minden egyes játszma végén továbblépünk a következő sztorira. A kalandoknak egy rövid leírás ad mindig keretet, és játék közben eseményeket aktiválhatunk, bizonyos feltételek teljesülése esetén pillanatoknak nevezett mellékszálakat kell felolvasnunk, továbbá rituálénak hívott mellékküldetések segítségével hasznos bónuszokhoz juthatunk - nem biztos, hogy egy végigjátszás során mindet megismerjük, hiszen komoly döntések is várnak ránk.
Az egy-másfél óra alatt teljesíthető kalandokba úgy vághatunk bele, hogy mindenki választ magának egyet a hat elérhető karakter közül, melyek egyedi passzív és aktív képességekkel rendelkeznek, valamint újabb képességekkel fejleszthetők. Minden forduló elején el kell döntenünk, ki cselekedjen először, és egy forduló addig tart, amíg minden csavargó sorra nem került - teljesen megkavarhatjuk a játékossorrendet, ha úgy érezzük szükségesnek. Kezdetben mindenki három érmét oszthat szét az akciói között - ha az egyikre többet is tesz, erősítheti azt, vagy többször is végrehajthatja. A mozgással lépni lehet, a turkálással hasznos, egyszer használható eszközökhöz jutni, a kutatással a pályán számozott zsetonokkal jelölt eseményeket aktiválni, a püföléssel sebezni, a gyógyítással pedig emberséget szerezni. Az utóbbi három lehetőség kockadobást igényel: minél több érmét raktunk rájuk, annál több kockával dobhatunk, annál nagyobb eséllyel elérve a célszámot (a kockák értéke nem adódik össze, ha 5+ szerepel feltételként, legalább egyszer ötöst kell dobnunk) és ha bármely ponton hatost dobunk, újabb kockával tehetünk próbát. A képességek használata során szintén próbára kell tennünk a szerencsénket, ami akkor különösen kellemetlen, ha egy akció esetében a sikerhez 5-ös vagy 6-os kell.
A csavargók körei között a rém is cselekszik, ennek mechanikáját érdekesen dolgozták ki. Az épp soron lévő játékos húz egy zsákból egy szimbólumot, melyhez tartozik egy akció, ami nem hogy történetenként más, de egy történeten belül is kétféle lehet attól függően, hogy a rémnek "milyen a hangulata", melyik akciókészlete aktív épp a két lehetséges közül. Szerencsére az ellenfelek irányítása nem igényel túl nagy adminisztrációt, nem bonyolították túl a rendszert, ugyanakkor mivel minden történetben más rémekkel találkozunk, mire megtanulunk egy működést, jön egy teljesen másképp viselkedő szellem. Lényegében mozognak és támadnak, illetve trükkös, hogy mozgás közben nem a legrövidebb útvonalat választják, hanem azt, amelyen haladva a legtöbb karaktert érinthetik, így okozva emberségvesztést (sebzést) nekik. Ügyesen kell taktikáznunk és pozícionálnunk a csavargókat, valamint a gyertyákat, amiket elterelésnek használhatunk.
Ha teljesítettük a győzelmi feltételt, vagy minden karakter elpatkolt, jön a táborfázis, amiben elkölthetjük érméinket, új képességeket szerezhetünk, és felkészülhetünk a következő kalandra.
A történetek végigjátszása közben a játékmenet, a pálya, az ellenfelek viselkedése is változhat, nem csak annyi történik, hogy az elején felolvasunk egy sztorit, aztán próbáljuk addig verni a rémet, amíg elég emberség nem szorul belé. Nagyon dinamikus, végig nagyon izgalmas - és, mint már említettem, nehéz, sőt, minél többen játszunk, annál nehezebb, mert a rém is annyival többször cselekszik, de a játékosok nem kapnak ezt kiegyensúlyozó bónuszt azon túl, hogy többen aktívak. Azon ritka kampányjátékok egyike, amiket jobb ketten játszani.
Fantomrezgés
Nehézségét részben az adja, hogy vannak nagyon apró szabálykiegészítések, amiket könnyű elfelejteni, mert nincsenek a karaktertáblákon vagy a játékossegédleten jelezve, de fontosak. Nem annyira bonyolult a szabálytanulás vagy a játékmenet, mint mondjuk a Szunnyadó istenek esetében, de egy rövid szabályösszefoglaló, vagy egy kifejezések szerinti tallózó a szabályfüzet végére sokat segített volna. Előbbi angol nyelven elérhető a BGG-n, jól jöhet, és nem nehéz összeegyeztetni az eredeti megnevezéseket a fordításban szereplőkkel. Az sem segít, hogy minden történetben változik a rémek, illetve a hozzájuk kapcsolódó események működése, mire megtanuljuk, mi hogyan működik, már mennünk is kell tovább.
És ha már fordítás, dicséret illeti a Gémklubot (és külön Szádovszky Andrást), ugyanis ha már Csavargódal a játék neve, tele van magyar könnyűzenei utalásokkal. A mérföldkövek, a történetek címei, a képességek elnevezései mind vagy konkrét idézetek, dalcímek, vagy azok kifacsart, témához illesztett, szójátékos variációi. Nem kis munka lehetett ezt így lefordítani, és ahogy anno a Lángművesek szóvicces boltneveinél, úgy itt is külön hálásak lehetünk azért, hogy erre is odafigyeltek. A tálalás eleve fantasztikus, a dizájn, az akril figurák (amikről a védőfóliát lehúzgálni egy külön kaland, de apró kellemetlenség ez csupán), a minőségi kártyák és komponensek mind-mind kiválóak.
A Csavargódal játékmenete közepesen egyszerű, vannak ennél bonyolultabb kampányjátékok is, de aki azt hiszi, a szabály egyszeri átolvasása után mindent tudni fog, hamar elvérezhet. Pár próbálkozás után azért az alapokat el lehet sajátítani, legfeljebb olyan esetek fordulhatnak elő, hogy nem kapunk meg egy emberséget, ami járt volna, nem oda teszünk egy zsákból húzott érmét, ahova kellett volna, vagy nem úgy lépünk a rémmel, ahogy kellene, de kellő elszántsággal ezeket meg lehet tanulni. Az egyes történetek egyedi szabályait már nehezebb észben tartani. Hivatalosan a játék nem engedi, hogy egy történetnek többször is nekifussunk, de én azt javaslom, az elsőt kétszer-háromszor pörgessétek le, mielőtt továbbmennétek (a játékállapot nullázásával), könnyebb lesz utána a többiben helytállni.
