Hirdetés

Ezt a játékot akkor is érdemes kipróbálnod, ha eleged van a természet ihlette társasokból

|

Az Amazónia jóformán egy felturbózott Cascadia vadvilága, mégis elég egyedi - és egészen szép.

Hirdetés

Mostanra alábbhagyott a lendület, amivel a természetben játszódó társasjátékok érkeztek; jönnek, jönnek, de nem abban a tempóban, mint az elmúlt néhány évben. Nem mintha panaszunk lehetett volna bármelyikre is: az Ark Nova, a Zöldellő mezők, a Cascadia vadvilága, Az erdő, a Lombkorona vagy az Óceán csak néhány a jobbak közül, és már ez sem kevés.

Az Amazónia még 2023-ban debütált, a magyar változat viszont idén júniusban került a boltok polcaira. Aki a Cascadiával játszott, annak több eleme ismerős lesz, mégis van benne annyi csavar, annyi extra, hogy érdemes legyen külön esélyt adni neki.

Állatok sokasága

Már a játék kibontása is izgalmas, ugyanis rengeteg kinyomkodnivaló vár ránk - nem csak zsetonok, hanem összeállítandó elemek is. Az érméket például két karton tárolódobozban helyezhetjük el, a játékosok mindegyike kap egy kis kartoncsónakot, három pontozósáv pedig egy háromszintes vízesésen látható. Ez persze mind látványos, ám ez az anyag nem a strapabírásáról híres, mint azt az Everdell Örökfa-károsult játékosai is jól tudhatják - sajnos a tárolódobozok fedelének becsúsztatása, illetve a vízesés szétszedése is veszélyes folyamat, így hiába szép az asztalkép, nagyon óvatosnak kell lennünk el- és előpakoláskor.

Hirdetés

Ettől eltekintve azonban a vizuális élmény, amit az Amazónia kínál, nem hétköznapi: rengeteg festett állatfigura került a dobozba, majd onnan az előkészületek során az asztalra. Ez indokolja a 25.990 Ft-os alapárat, viszont aki még ennél is többet költene rá, kétféle Deluxe tartozékcsomagot is vehet, egyenként közel 10 ezer forintért. Ezekre nincs alapvetően szükség, a karton zsetonok is tökéletesen ellátják feladatukat.

A játékmenet nem bonyolult, de rá kell érezni. A játékosok körükben nyolc akció közül válogathatnak, amik némelyike aztán hatásokat is aktiválhat, de nem alakulnak ki követhetetlen láncolatok. Az akciókat annak fényében hajthatják végre, hogy mire tudnak költeni az - indokolatlanul nagy - húzózsákjukból véletlenszerűen elővett öt zsetonnal, amik az adott körre változó mennyiségű pénzt, levelet, vizet vagy élelmet biztosítanak. Minden játékos tíz zsetonnal kezdi a játékot, majd a zsákját bővítheti újabb korongok vásárlásával, vagy épp kivehet a játékból kis értékű zsetonokat, hogy később nagyobb eséllyel húzzon olyanokat, amik hasznosak számára. A felhasznált érmék a már említett kartoncsónakba kerülnek, és ha kiürül a zsák, a csónak tartalmát vissza kell bele borítanunk.

Minden állathoz tartozik egy pontozási feltétel, sokat segít a tervezésben, ha tudjuk, a nyolc faj közül melyik állat milyen szempont szerint ad pontokat, illetve milyen élőhelyen (vízben, erdőben, mocsárban) érzi jól magát. Ennek tudatában érdemes a megfelelő erőforrásokra vadászni, úgy bővíteni személyes játékterünket hét hatszögből álló lapkákkal, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki a végére. Vásárolhatunk célkártyákat is, amikből minden játékos 4-et tarthat meg a végéig, és ezek egyfelől sok-sok pontot érhetnek, másrészt célt adhatnak. Az Amazóniában ugyanis nem dönti el az elején valamiféle véletlenszerűség, hogy milyen irányba induljunk el, bármit tehetünk, nekünk kell döntenünk, hogy milyen állatokat fogadnánk be területünkre, majd ennek nyomán tervezni. Bár minden játékos kap egy speciális élőlényt, akinek adott a lehelyezési feltétele, ez is csak minimális mértékben mutat utat.

A játék akkor ér véget, ha öt állatfaj minden példánya bekerült a játékosok területeire. Ekkor még az utolsó állatot elvevő játékos kivételével mindenki lejátszhat egy kört.

Mindet akarom!

Soknak hathat elsőre az Amazónia, nyolc lehetséges akció valóban nem kevés, viszont ha látjuk, hogy az adott körben nem húztunk például víz zsetont, kizárhatjuk azon akciókat, amikhez pont ilyen kellene (igaz, két zsetont használhatunk egy tetszőleges erőforrásként, de ez ritkán éri meg). Ha kitanuljuk, mely állat után hogyan járnak pontok, már az elejétől fogva elkezdhetünk taktikázni - később pedig dönthetünk úgy, hogy az állatkártyák más variációját használjuk, ugyanis minden állat négyféle pontozási feltétel szerint jutalmazhat attól függően, hogy az A, a B, a C vagy a D szett mellett döntöttünk.

A játékszabály nagyon részletes, több oldalon keresztül tisztáz mindent, hoz példákat különféle helyzetekre - ezért lett 28 oldalas. Egyszemélyes változata is van 9 küldetéssel, amik eltérő feltételekkel kínálnak más-mást kihívásokat.

Két-három fővel igazán élvezetes, néggyel már kicsit túl hosszú, közepesen összetett, nem kezdőknek, inkább a Cascadiánál egy fokkal bonyolultabb játékra vágyóknak szól az Amazónia, ők viszont jó eséllyel gyorsan beleszeretnek.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Amazónia

  • Eredeti cím: Life of the Amazonia
  • Tervező: Jamie Bloom
  • Grafika: Sophia Kang
  • Eredeti kiadó: Bad Comet
  • Magyar kiadó: Gémklub
  • Játékosszám: 1-4 fő
  • Korhatár: 14+
  • Időtartam: 60-150 perc
  • Játékszabály: Gémklub.hu

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)