Sose gondoltam volna, hogy akkora kedvelője leszek az írogatós társasjátékoknak, amekkora mára lettem. Amikor még felületesen láttam ezt a műfajt, visszatartott, hogy fogynak a lapok, hogy kopnak az eszközök, és hogy egyszer, valamikor a távoli jövőben majd használhatatlanná válnak emiatt, aztán rájöttem, hogy előbbire a laminálás vagy az új lapok nyomtatása, utóbbira meg a táblafilcek jelenthetnek megoldást.
És mindeközben sorra érkeztek olyan írogatós társasok is, amikben eleve csillogó felületű, letörölhető táblákra kell rajzolgatni, amik aztán eredeti állapotukra állíthatók vissza minden menet után. Ilyen volt idén a Marabunta is, amit továbbra is szívesen veszek elő, nem aggódva azon, hogy egyszer majd vége lesz.
A Gémklubhoz most egyszerre érkezett meg több olyan társas is, amiben az írogatás középpontba kerül; mind más, mind szuperül működik, és alább elmondjuk, miért érdemes adni nekik egy esélyt.
Következő megálló: Párizs
- Eredeti cím: Next Station: Paris
- Tervező: Matthew Dunstan
- Grafika: Maxime Morin
- Eredeti kiadó: Blue Orange
- Magyar kiadó: Gémklub
- Játékosszám: 1-4 fő
- Korhatár: 8+
- Időtartam: 25-30 perc
- Játékszabály: Gémklub.hu
A 2022-ben megjelent Következő megálló: London volt az első írogatós játék, ami igazán berántott - elfogyott mind a 100 kétoldalas térképlap, az utolsó 4-et laminálással mentettem meg, a ceruzákat pedig filcekre váltottam. Folytatását, a Tokiót nem fordították le magyarra (angolul itthon is be lehet szerezni teljesen korrekt áron, és nyelvfüggetlen azon túl, hogy a szabályértelmezéshez tudni kell angolul), viszont a harmadik rész, a Következő megálló: Párizs már kapott magyar szabályt.
Az alapok nem változtak: kártyákat csapunk fel, majd a nálunk lévő színnek megfelelő metróvonalat úgy hosszabbítjuk, hogy valamelyik végpontját egy olyan szimbólummal ellátott megállóval kötjük össze, amilyen a kártyán látható (tehát röviden: ha háromszög van a kártyán, háromszöget kötünk be). Ez megy addig, amíg az összes kék színű kártyát fel nem fedtük, majd továbbadjuk a filcünket, és elvesszük a következőt. A fordulók végén attól függően, hány kerületet érintettünk, hány megállónk van abban a kerületben, ahol a legtöbb, illetve mennyi látványossághoz húztunk vonalat, kapunk egy pontszámot.
Ebben a változatban extra, hogy minden sarokban lévő állomás ad valamilyen bónuszt (tehát nem az íróeszközökhöz kapcsolódnak ezek, mint a Londonban), valamint hogy vannak kereszteződések, amiknél az útvonalak metszhetik egymást. Abszolút megéri azoknak is beszerezni, akik a Londonnal már rengeteget játszottak, szeretni fogják, de az sem jelent gondot, ha ez lesz az első találkozásotok a Következő megálló sorozattal.
Takenokolor
- Eredeti cím: Takenokolor
- Tervező: Antoine Bauza, Corentin Lebrat
- Grafika: Alexandre Roux
- Eredeti kiadó: Bombyx
- Magyar kiadó: Gémklub
- Játékosszám: 2-4 fő
- Korhatár: 8+
- Időtartam: 20 perc
- Játékszabály: Gémklub.hu
Mostanában divat, hogy ha egy társasjáték sikeres, abból csinálnak mindenféle variációt: kártyásat, kétfőset, utazósat és persze írogatósat is. Nem a Takenokolor lesz az utolsó ilyen ezen a listán.
Ebben az egészen gyerekbarát játékban nem lapokat húzunk vagy kockákat dobálunk, hanem filctollakat gurítunk el, majd ezekből választunk, így rajzolunk a négy különböző összetettségű színezőlap valamelyikére. A tollak színe mellett a kidobott szimbólumok is számítanak, ezek határozzák meg, mely mezőt satírozhatjuk be. Minden színezőlaphoz más-más szabályok tartoznak, ajánlott nehézség szerint sorban haladni velük, de egyik sem nagyon kacifántos, aki a legkönnyebbet megérti, a legbonyolultabbat is meg fogja.
Mivel az alapjátékhoz a dizájnon túl nincs sok köze, elsősorban nem azoknak ajánlott, akik azt ismerik, hanem azoknak, akik egy gyerekkompatibilis írogatós játékot keresnek. Ha megfog a dizájn, és nem valami összetettre vágysz, próbáld ki!
Cascadia: Gördülő folyók és Gördülő dombok
- Eredeti cím: Cascadia: Rolling Rivers, Cascadia: Rolling Hills
- Tervező: Randy Flynn
- Grafika: Beth Sobel
- Eredeti kiadó: Flatout Games
- Magyar kiadó: Gémklub
- Játékosszám: 1-4 fő
- Korhatár: 10+
- Időtartam: 15-30 perc
- Játékszabály: Gémklub
Rögtön két variáció is megjelent a Flatout Games nagy sikerű játékának írogatós spin-offjából - a Gördülő folyók és Gördülő dombok használhatók külön-külön, vagy kombinálhatók viszonylag kevés megkötéssel.
Ezek határozottan edzettebb játékosoknak szólnak, már a négy közül a legegyszerűbb környezetlapnál is olyan kombókat aktiválhatunk, amik teljes koncentrációt igényelnek. Minél bonyolultabb lappal játszunk, annál inkább átjön a Cascadia-feeling, de nem fog előnyt jelenteni, ha az alapjátékot jól ismerjük.
A játékosok célja, hogy állatokat gyűjtögessenek, majd ezeket felhasználva kártyákat "vásároljanak", és így pontokat szerezzenek 20 fordulón át. Az úgynevezett élőhelykártyák kínálata folyamatosan frissül, először csak egy látható, aztán mindig legfeljebb négy, úgyhogy ennyi körön át küzdhetünk, hogy meglegyen minden, ami egy adott kártya megszerzéséhez kell.
Minden körben valaki dob a négy központi kockával, illetve mindenki a saját kockájával. Míg ezek legtöbb oldalán valamilyen állat látható, az egyik csak az adott fordulóra érvényes hatásokat aktivál - ez a két játékváltozatban különböző. A játékosok alapvetően egy állatból vehetik el az összeset, de tobozokat felhasználva aktiválhatnak képességeket, amikkel közelebb juthatnak a sikeres begyűjtéshez. Az élőhelykártyákon látható, milyen állatból mennyit kell felhasználni, hogy megkapjuk a jutalmat, ami általában pont és toboz, néha valamilyen extra is. Ezt egy egyedi környezetlapon vezetjük annak szabályai szerint, és ha ott is aktiválunk valami jutalmat, azt is behúzzuk. Sok döntési lehetőség áll előttünk, nem minden a szerencsén múlik.
A két variáció játékmenete alapvetően ugyanaz, megegyeznek a környezetlapok is (csak a dombosban dombokról-hegyekről, a folyósban vizekről olvashatunk), de mások a központi kockák hatásai, illetve egyes kártyák. Nem kell rögtön mindkettőt megvenni, hacsak nem akarunk négynél több fővel játszani. Jó Flatout Games-játékhoz hűen küldetések és családi változat is került bele, úgyhogy aki ebből beszerez egyet, biztosan nem fog unatkozni heteken át.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Colorado
- Eredeti cím: Colorado
- Tervező: Joachim Thôme
- Grafika: Emir Durmišević
- Eredeti kiadó: Sylex
- Magyar kiadó: Gémklub
- Játékosszám: 2-4 fő
- Korhatár: 12+
- Időtartam: 25-50 perc
- Játékszabály: Gémklub
A Colorado esetében az írogatás nem annyira a játékélmény alapja, mint inkább egy ötletes megoldás az előrehaladás követésére. Ebben inkább kártyák jutnak főszerephez.
Minden játékosnak van egy saját táblája, illetve egy közös pontozótáblán vezetik, hogy állnak. A soron lévő játékos a körében megnevezi, milyen színű és számú kártyát szeretne elkérni egy másik játékostól (pl. a piros 1-est), és ha annál van, oda kell adnia, ha nincs, de van olyan számú vagy színű nála, attól kell megválnia, ám ha se a színnek, se a számnak megfelelőt nem tud adni, akkor véletlenszerűen veszít egyet. Ekkor a hívó játékos lerakja az újonnan szerzett lapot maga elé, vagy eldobja, ha már van pont olyanja (mondjuk piros 1-es helyett zöld 1-est kapott, de azzal már rendelkezik). Ezután a kártyán lévő két akció valamelyikét mindenki végrehajtja (egyénileg dönthetnek, melyiket szeretnék), azok, akiknek teljes színsora van (egy színből megvan az 1-es, 2-es, 3-as), megjelölnek a térképükön egy frissen felfedezendő régiót, új kártyát húznak, és megnézik, hogy áll a pontozás, véget ért-e már.
Az akciók egyszerűen értelmezhetők és az ikonoknak köszönhetően könnyen észben tarthatók, és gyakran dönthetünk, mi legyen a folytatás. Van kellő mennyiségű versengés és interakció is, aki a fentiekből ezt hiányolná, ebben megtalálja.
(A játékokat köszönjük a Gémklubnak!)