Ahhoz, hogy az ember belevágjon egy történetvezérelt társasjátékba, elhivatottság kell: jó esetben több mint tíz órán át kalandozhatunk az adott játék világában, és egy délután, vagy akár egy teljes nap sem lesz elég ahhoz, hogy eljussunk a befejezésig. Emellett ha már elkezdtük egy társasággal, jó velük folytatni, nehogy valaki kimaradjon a történet fontos fordulataiból, amiket személyesen átélni nem ugyanolyan élmény, mint valaki más elmesélésében meghallgatni.
A Szunnyadó istenek készítői figyelembe vették az ilyenkor felmerülő aggályokat, és igyekeztek a játékot úgy összeállítani, hogy egyedül vagy négyen játszva, ugyanazokkal az emberekkel vagy változó társaságokkal is ugyanolyan élvezetes, izgalmas legyen, akár még a sokadik nekifutásra is. És szerencsére a mennyiség mellett a minőségre is oda tudtak figyelni.
Veszélyes vizeken
A Mantikór hajó legénysége 1929-ben egy rejtélyes világba téved, ahonnan csak úgy juthatnak ki, ha totemeket keresnek. Sofi Odessa kapitányt mindenki együttesen irányítja, a csapat többi tagját pedig szét kell osztani a játékosok között - három főnél valaki eggyel kevesebbet kap. Mindenki a saját körében cselekszik, de a fontos döntéseket közösen hozzák meg, a harcokban együtt vesznek részt, a felvett tárgyak, nyersanyagok, pénz közös készletben gyűlnek, és nem kell hátba szúrniuk a másikat a siker érdekében.
A játék rendszere nem egyszerű, még a külön bevezető füzet és a 40 oldalas szabálykönyv átolvasása után sem lesz teljesen egyértelmű, mi hogyan működik, mikor mit kell figyelni, a harcoknak mi a menete, hova kell tenni a befizetett elemeket, hogyan használhatjuk a karakterek egyedi képességeit, kézben kell-e tartani a felszerelhető képességkártyákat vagy sem, mit jelentenek és hogyan alkalmazandók a kimerülésjelzők a karaktereknél. A szabályok nagy részét nagyvonalakban megtanítja a kisebb füzet, de több olyan kiegészítés van, ami csak a teljes szabálykönyvben található meg, és ikonok sem emlékeztetnek rá minket a játéktáblán. Emellett nehezíti a szabálytanulást, hogy szerkesztési hibák is becsúsztak; ha valami nem egyértelmű (pl. miért van két ikon egy kártyán, amikor a szöveg háromról szól), érdemes fellapozni a javított, angol nyelvű szabálykönyvet ugyanott.
Ha túljutunk ezen a nehézségen, és esetleg hajlandóak vagyunk kijegyzetelni magunknak pár fontos kiegészítést, foglalkozhatunk a lényeggel: magával a játékkal. Egy játékos köre alapvetően három lépésből áll.
- Először kiválasztja a hajó egyik helységét, és végrehajtja az ott jelölt akciókat: Kártyát húz, többféleképp felhasználható parancsjelölőket szerez, életerőt tölt újra, ismét használhatóvá tesz eszközöket, képességeket. Kétszer nem választhatjuk egymás után ugyanazt a helységet.
- Ezt követően húz egy lapot az eseménypakliból, minek hatására valami történik: lehet, hogy találkozunk egy hajóval és kereskedhetünk vele, de az is, hogy sérül a hajónk, vagy valamilyen állandó negatív hatás érvényesül. Ha a hajóval 11 sérülést begyűjtünk, vége a kalandnak, ahogy akkor is, ha minden karakterünk meghal.
- Végül pedig választunk a négy lehetséges akcióból kettőt: utazunk, felfedezünk, vásárolunk a piacon, vagy végrehajtjuk a kikötőben elvégezhető teendőket.
Hajónkat egy atlaszon mozgathatjuk, ezzel jelölve, hol járunk a világban, és ha ennek lapjairól letérünk, látjuk, mely oldalon folytathatjuk az utunkat. A meglátogatható helyszíneket számok jelölik, ha valamelyiket felkeressük, a vaskos történetkönyvet kell a megfelelő számú bekezdésnél kinyitnunk, majd felolvasni az ott lévő szöveget. Attól függően, miket gyűjtöttünk már korábban és milyen küldetéseink aktívak, ugyanazon helyszín más és más eseményekkel várhat minket, így vannak pontok, ahova többször is érdemes ellátogatni. Ha például egy faluhoz először érkezünk meg, lehet, hogy épp lények fosztogatják, de amint elbánunk velük, visszatérhetünk kereskedni vagy a helyiekkel kommunikálni, hátha segíteni tudnak aktuális küldetésünk teljesítésében. Jó esély van rá, hogy egy végigjátszás során csak a sztori töredékét ismerjük meg: a küldetések paklija 180 lapból áll, az ellenfeleké 78-ból, úgyhogy tényleg van mit felfedezni, ráadásul az alapjátékkal együtt rögtön két kiegészítő is érkezett (A romlás hullámai, Kazamaták), így ha valaki nyújtaná még a játékidőt, ezekkel megteheti.
Több szerepjátékos mechanika is visszaköszön valamilyen formában. Minden karakter rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal, képességekkel, valamint fejleszthetők is és új fegyvereket is képesek felvenni. Kockadobás ugyan nincs, de a véletlenszerűség megmaradt: a képességkártyák paklijából kell lapot húznunk, az ezen található szám mondja meg, sikerrel járunk-e a harcok és a próbatételek során, ezt kell hozzáadnunk a karakterek által kínált értékhez, ami a rajtuk található és hozzájuk csatolt ikonoktól, vagy a pontosságuk értékétől függ. Ha egyenlő vagy nagyobb szám jön ki végösszegként, mint a próbatétel értéke vagy a megtámadni kívánt ellenfél védelmi pontja, sikerrel járunk, ha nem, kudarc az eredmény.
A harcok sikeréhez nem elég pusztán életerőt nullázni, úgy kell támadni, hogy az ellenfeleken található 3x3-as rácson lefedjük az egyes mezőket. Ha az összes szívet letakartuk, a célpont elhalálozott, de figyelnünk kell arra is, hogy ha nem tudjuk egy körön belül kinyírni, a sebzési bónuszait, illetve a kör végén érvényesülő hatásait deaktiváljuk. A sebzésjelölőket csak egymás mellé tehetjük, mintha karddal suhintottunk volna. Minden támadást visszacsapás követ, jól meg kell gondolnunk, melyik karakterünket mikor vetjük be - a játékosok ilyenkor nem sorban következnek egymás után, ők döntik el, ki mikor kerüljön sorra. Egy kör végén az ellenfelek támadnak, aztán folytatódik a harc, míg vagy a játékosok, vagy a szörnyek el nem buknak.
A Szunnyadó istenek hosszú, és egy-egy kör akár húsz percig is eltarthat, ha egy terjedelmes küzdelembe, egy hosszabb sztoriszálba bonyolódunk, de bármikor elmenthetjük az állást a napló segítségével, és később előpakolhatunk mindent, hogy onnan folytassuk, ahol korábban abbahagytuk. A komponenseket szép dobozokban rendezhetjük el, a kártyákat tartalmazó kincses ládáért külön pluszpont jár, és összességében is nagyon mutatós a dizájn, az asztalkép, a komponensek minősége is kifogástalan. Nem könnyű megtanulni, de ha ügyesen vesszük ezt az akadályt, jegyzetelünk szorgosan, később már minden simábban fog menni. A naplólapok hátoldalán még azt is jelölhetjük, mely helyszíneken jártunk már és hova érdemes még visszatérni.
A sztori izgalmas, terjedelmes, élvezettel ültem le újra és újra, aztán izgatottan vártam a folytatást, ha már muszáj volt pihenni térni - persze még én sem láttam mindent. Nagyjából olyan élmény, mint könyvet olvasni: haladunk valameddig, letesszük, aztán amikor újra elővesszük, folytatódik a történet. Tizenhárom különböző befejezéshez juthatunk el, rengeteg totemet szerezhetünk, küldetésekből is nehéz kifogyni - ha kérdéses, hogy az átlagnál magasabb ár indokolt-e, ne legyen, abszolút megéri ennyit adni érte.
(A játékot köszönjük a Reflexshopnak!)
