Hirdetés

Trump vámjai betettek a japán játékiparnak – mélyrepülésben a részvények, bizonytalan a Switch 2 jövője

|

A tőzsde azonnal reagált, és a nagyobb kiadók részvényei egy nap alatt súlyos eséseket szenvedtek el.

Hirdetés

Donald Trump elnök vámintézkedései már korábban is aggodalmat keltettek a globális technológiai szektorban, de most különösen látványosan éreztetik hatásukat a japán játékipari szereplőknél. A legnagyobb vesztes egyértelműen a Sony, amely több mint 10 százalékot veszített piaci értékéből egyetlen kereskedési nap alatt. A Nintendo sem járt sokkal jobban, 7,85 százalékos zuhanással zárta a napot - mindezt épp akkor, amikor a cég a Switch 2 konzol piacra dobására készül.

A Switch 2 előrendeléseit eredetileg április 9-én indították volna el az Egyesült Államokban, azonban a frissen életbe lépett vámok miatt ezeket elhalasztották. A felhasználók joggal tartanak attól, hogy az új konzol - és vele együtt a tartozékok - jelentősen drágábbak lehetnek, mint azt korábban remélték. Ez a bizonytalanság természetesen a befektetőket is megrémítette, hiszen a sikeres rajt kulcsfontosságú lenne a Nintendo számára.

Hirdetés

A Sony és Nintendo mellett szinte az összes nagy japán játékipari vállalat megsínylette a fejleményeket. A Dynasty Warriorsról, Ninja Gaidenről és Atelierről ismert Koei Tecmo 7,63 százalékot veszített, míg a Dark Souls, Tekken és Dragon Ball franchise-ok mögött álló Bandai Namco 7,37 százalékkal esett vissza. A SEGA Sammy (Sonic, Like a Dragon, Virtua Fighter) 7,29 százalékot, a Resident Evil és Monster Hunter szériáiról ismert Capcom pedig 6,61 százalékot bukott. Még a Square Enix, amely olyan neveket jegyez, mint a Final Fantasy vagy a Dragon Quest, is 5,62 százalékos mínuszba került. A listát a KONAMI zárja 5,19 százalékos eséssel - bár a cég az elmúlt években egyre inkább visszatért a videojátékok világába a Silent Hill és a Metal Gear Solid újraélesztésével.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok az időeltolódás miatt az első konkrét jelei annak, hogyan reagál a szektor a vámintézkedésekre - és a kilátások nem épp rózsásak. A játékipar már így is nehéz időket él, a költségek emelkednek, a bevételek stagnálnak, és a legtöbb kiadó kénytelen volt komoly leépítéseket végrehajtani az elmúlt hónapokban. Most úgy tűnik, hogy a gazdasági nyomás tovább fokozódik, méghozzá globálisan - és egyelőre nem látni, hol lehet a folyamat vége.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)