Hirdetés

Most már teljes kontrollt gyakorol a Remedy a Control franchise felett, de sokba került ez a stúdiónak

|

Kiderült, hogy mennyit kellett fizetniük a finneknek a játékot kiadó 505 Gamesnek.

Hirdetés

Minden alkotó számára fontos, hogy az általa megteremtett és élettel megtöltött világokat, karaktereket ne csak a sajátjának érezze, hanem ténylegesen rendelkezhessen is felette. A játékiparban a szellemi termékek tulajdonjoga azonban azonban attól függően, hogy a felek milyen megállapodást kötnek, gyakorta nem az adott játékot létrehozó stúdióé, hanem a projektet részben vagy egészben finanszírozó kiadóé.

Magyarán az utóbbi hozzájárulása nélkül nem lehet szó sem újrakiadásról, sem pedig a franchise bővítéséről akár folytatás vagy spin-off, akár valamilyen más médiumot meghódító adaptáció vagy mellékszál révén.

Hirdetés

A 2019-ben megjelent, számos díjjal jutalmazott Control esetében a Remedy a 505 Gamesszel bútorozott össze, és még a folytatást, valamint a többjátékos fókuszú Condort is együtt jelentették be, ám az együttműködésnek vége szakadt. A finnek ugyanis 17 millió euróért (közel 7 milliárd forintért) cserébe visszaszerezték a jogokat, mi több, innentől már nem a 505 Games az említett projektek kiadója, és december 31-e után már az első Controlé sem. Az összeg egyébként megegyezik azzal, amennyit eddig a milánói központú cég költött a készülőfélben lévő játékokra.

Tero Virtala, a Remedy ügyvezetője megköszönte a 505 Gamesnek a mindkét félnek előnyös, többéves partnerséget, majd bejegyzését a döntés indoklásával folytatta. E szerint azért vásárolták ki az olaszokat, mert így nemcsak kreatív, hanem financiális szempontból is szabad kezet kaptak. Ők dönthetnek arról, hogy mi lenne a legjobb finanszírozási, kiadási és terjesztési modell a Control 2 és a Condor számára, miközben tisztában vannak azzal, hogy számos partnerük vonzónak tartja a Control franchise-t.

Konyhanyelven arról van szó, hogy most már össze tudnak állni egy másik, nagyobb kiadóval, amelyiktől jobb ajánlatra számítanak annál, mint amiről korábban a 505 Gamesszel megegyeztek. A legvalószínűbb választásnak az Epic Games tűnik, elvégre az utóbbi karolta fel, finanszírozta és adta ki az Alan Wake Remastered mellett az Alan Wake 2-t is. Az pedig nem titok, hogy az Alan Wake és a Control ugyanannak az univerzumnak a része.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)