Aki olvasta a Sony legutóbbi pénzügyi jelentését az tudja, hogy a szállítási lánc problémái ellenére sincs komoly bajban a PlayStationnel is foglalkozó üzletág - hivatalos nevén a Sony Interactive Entertainment. Ennek ellenére a cég amerikai irodáiból közel kilencven munkatársnak mondtak fel nemrég az Axios üzleti lap beszámolója szerint. A döntés valahol érthető, ám az elküldött dolgozók szerint jobban is bánhatott volna velük a munkaadójuk.
Az elbocsátott, főleg értékesítő és marketinges szakemberek a játékipar egy fokozatosan visszaszoruló területén dolgoztak, és különböző boltokban adtak tanácsot a PlayStation szekció berendezésével kapcsolatban, illetve az ott dolgozóinak termékismeretét segítettek megalapozni.
Így nem meglepő, hogy a digitális értékesítésre egyre jobban - többek között a megújított PlayStation Plusszal is - koncentráló cégnél kisebb figyelmet fordítanak a bolti eladásokra, ami a játékok tekintetében már 2019-ben a digitális csatornák mögé szorult, idénre pedig eljutottunk oda, hogy csak az eladott Sony-játékok kb. 35 százaléka volt dobozos.
Ennek ellenére a távozni kényszerült dolgozók közül volt, aki úgy nyilatkozott az Axiosnak, hogy csalódott a munkája elvesztése miatt. Szerinte az volt az igazán fájó pont, hogy a cég nem értesítette őket hamarabb a leépítésről, és érzése szerint a Sony nem fektetett elég energiát abba, hogy a munkatársainak megpróbáljon új feladatot találni a cégen belül. Ez az utóbbi kritika egyébiránt valamelyest jogosnak tűnik, mert az előfizetéses szolgáltatásai értékesítésére most is keres marketinges kollégát a PlayStation központi irodája.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.