Valahol szép, hogy épp akkor jelenti be az Embracer Group a Volition megszüntetését, amikor a PlayStation Plus előfizetői a Saints Row tavaly megjelent rebootját kapják ajándékba. Régóta a levegőben volt már a csapat szélnek eresztése, hiszen előző játékuk, a 2017-ben megjelent Agents of Mayhem is súlyos kudarc lett, és az új Saints Row-ra érkezett kritikai és rajongói visszajelzések sem adtak sok okot a reménykedésre.
Az Embracer nem pusztán a legutóbbi bukás miatt döntött így, szerepet játszott a költségcsökkentési döntésben az is, hogy a várttal ellentétben Szaud-Arábia mégsem fektetett 2 milliárd dollárt a vállalatcsoportba.
A Volition búcsúüzenetében azt írta, a az Embracer Group júniusban bejelentett átalakítási programjának estek áldozatául, és a stúdió bezárása azonnali hatállyal érvényes. Igyekeznek a kollégáknak segíteni az elhelyezkedésben, és nagyon köszönik a rajongóknak az elmúlt 30 évben nyújtott támogatást.
A Volition 1993-ban Parallax Software-ként indult, ők fejlesztették a Descentet, de a világ a Red Faction és a Saints Row miatt ismerte és szerette meg őket. A stúdió birtokában lévő jogokkal a továbbiakban a Plaion rendelkezik, így elképzelhető, hogy lesz még Saints Row játék, de nem a Volition kezei alatt formálódik majd.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.