Hirdetés

Hamarosan megbénulhat a játékipar, besokalltak a szinkronszínészek

|

A legfőbb ok a mesterséges intelligencia használatának szabályozatlansága.

Hirdetés

Bár készülnek olyan videojátékok, amikben egyetlen szó sem hangzik el, vagy éppen prüntyögést, esetleg valamilyen halandzsát hallunk, az esetek többségében a dialógusok és az azokat élettel feltöltő színészek legalább olyan fontos részét képezik az alkotásnak, mint a többi elem - pláne az olyan nagy költségvetésű fejlesztések esetében, mint amikben a Sony is utazik.

Tavaly a hollywoodi forgatókönyvírók és színészek is ki tudtak maguknak harcolni jobb feltételeket sztrájkkal, az előbbieket képviselő SAG-AFTRA pedig a videojátékokat szinkronizáló művészeknek is igyekezett kiharcolni hasonló feltételeket, főleg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos visszaélések miatt, és ért is el részeredményeket, de úgy tűnik, hogy nem eleget.

Hirdetés

A SAG-AFTRA ugyanis most felhatalmazta főtárgyalóját, hogy kezdeményezzen azonnali sztrájkot amiatt, ami az AI-jal kapcsolatban történik a videojátékos hangok felhasználása és kezelése körül. A szakszervezet vezetése a közelmúltban tett nyilatkozataiban világossá tette, hogy a mesterséges intelligenciát jelentős problémának tekinti a szinkronszínészek számára, és hogy a feltételek nem teljesülése esetén kilátásban van a sztrájk. A sajtóközlemény alapján a SAG-AFTRA jelenleg a játékipar nagyvállalataival kötött korábbi megállapodás, az Interactive Media Agreement újratárgyalásán dolgozik, ugyanis erősebb AI-jal kapcsolatos biztosítékokat, a forgatási helyszíneken történő biztonsági óvintézkedéseket és magasabb béreket szeretne kiharcolni a szervezet. 

Mivel néhány vállalat visszautasította az új tervezetben szereplő néhány AI-rendelkezést, ezért válaszul a SAG-AFTRA felhatalmazta Duncan Crabtree-ireland főtárgyalót, hogy hirdessen azonnali sztrájkot, ha nem sikerül hamarosan megállapodásra jutni. A közlemény kimondja:

"Ha sztrájkot hirdetünk, az az Interactive Media Agreement hatálya alá tartozó valamennyi szolgáltatásra kiterjed, és a SAG-AFTRA valamennyi tagja felhagy az IMA hatálya alá tartozó valamennyi szolgáltatás nyújtásával és az összes munka elvégzésével."

Az Epic Games vezérigazgatója, Tim Sweeney a sajtóközleményre reagálva Twitteren/X-en kijelentette, hogy vállalata támogatja a SAG-AFTRA álláspontját, miszerint "a játékgyártó cégek nem kaphatnak generatív AI hangképzési jogokat a párbeszédek rögzítésére". Ezek szabályozása a legfontosabb kérdés, amelyet a megállapodásnak meg kell oldania.

Ti mit gondoltok erről az egészről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)