Hosszú ideig örömmel tekinthettek rá a Disney+ kimutatásaira a The Walt Disney Company döntéshozói, hiszen ez volt a leggyorsabban fejlődő streamingplatform, ami hamar bepozicionálta magát a piacon közvetlenül a Netflix után, vagyis a második helyre. Már az indulása utáni első negyedévben több mint 30 millió előfizetővel rendelkezett, a 100 milliós határt pedig két év alatt sikerült elérni. A menetelésnek azonban vége szakadt.
Ahogy az alábbi grafikonon is látható, 2020 óta egészen 2022 végéig folyamatos volt a Disney+ előfizetőszámának növekedése, 2023 elején viszont valami megváltozott. Az idei évtől fogva ugyanis megfordult a tendencia, elindult a csökkenés. Az első és a második negyedév számai még csak kisebb mértékben apadtak, a harmadik negyedévre viszont már egy hatalmas beesés volt tapasztalható.
A TradingPlatforms.com kimutatása szerint a Disney+ 2023 második és harmadik negyedéve között összesen 11 millió előfizetőt veszített el világszinten. Edith Reads elemző szerint ugyanakkor ez messze nem tragédia, sőt a platform "természetesen evolúciójának" részeként lehet rá tekinteni.
A csökkenés mögött egyébként olyan okok is állhatnak, melyekre elsőre talán nem is gondolna az ember. A Viacom18 és BCCI közötti megállapodás például fontos változást hozott, ennek következtében ugyanis a Disney+ elveszítette az Indian Premier League (IPL), vagyis az indiai profi krikettbajnokság közvetítési jogait. Ennek következtében a Disney+-ba integrált indiai Disney+ Hotstar elveszítette előfizetőinek 24%-át - ha ez nem történik meg, akkor az elemzők szerint egymillió előfizetővel bentebb lenne a platform.
Minden bizonnyal hozzájárult a csökkenéshez az írósztrájk kis, melynek következtében több tervezett sorozatot is el kellett halasztani, a nézőknek be kellett érniük kevesebb újdonsággal. Ebből a szempontból a konkurens Netflix sokkal jobb helyzetben van, hiszen nagyon sok kifejezetten népszerű ázsiai (főleg koreai és indiai) szériát is gyártanak, melyeket nem érintette a sztrájk.
Mindezeken felül amellett sem lehet elmenni, hogy a korábban nagy húzóerőnek számító Marvel-sorozatok nagyja is csalódást okozott az elmúlt időben, elég csak a Titkos invázióra gondolni.
Nem nehéz egyébként kitalálni, hogyan akarja a helyzetet megoldani a Disney: a Netflixhez hasonlóan ők is be fogják szüntetni a jelszómegosztás intézményét, egyes régiókban erre már csak heteket kell várni, illetve emelkedni fognak az előfizetői díjak is. Ez ugyanakkor csak tüneti kezelés, és simán lehet a következménye egy még a korábbiaknál durvább előfizetőszámcsökkenés is. Ha így lesz, akkor a Disney-nek alapjaiban kell újragondolni a stratégiáját a streamingpiacon.