Hirdetés

A Microsoft elvileg még akár a PlayStation Plusba is betenné a Call Of Duty szériát

|

Nem csak 10 évig biztosítanák a Call of Duty-játékok playstationös megjelenését, további engedményekre is készek.

Hirdetés

Az amerikai versenyhatóság nemrég nemet mondott az Activision Blizzard felvásárlására, a gond éppenséggel csak az, hogy az Európai Bizottság szerint egészen konkrétan hamis érv alapján sikerült lesöpörni az asztalról a Microsoft terveit. Messze nincs még lejátszva a meccs, közben pedig sorra szivárognak ki a Microsoft cseppet sem csekély vállalásai, amire kész lenne, ha engednék számára a felvásárlást.

Ilyen volt az, hogy minimum 10 évig maradhatna a Call Of Duty széria PlayStation konzolokon is, sőt a Nintendo gépeire is elhoznák a CoD-játékokat, illetve természetesen a Steam sem maradna ki a buliból. Most a Bloomberg arról írt, hogy a Microsoft még azt is felajánlotta, hogy a Call Of Duty-játékok kerüljenek be a Sony PlayStation Plus előfizetéses szolgáltatásába - hazai fronton nem is kérdés, hogy a Game Pass részei lesznek-e.

Hirdetés

Nagyon fontos kiemelni, hogy nem egy új engedményről van szó, a PlayStation Plus-os integrálás a Bloomberg értesülései szerint a Microsoft eredeti ajánlatának része volt (szóval nem az amerikai versenyhatóság döntése miatt dobták be), csak épp eddig nem került nyilvánosságra. Mivel a Sony a létező összes hatóság előtt megpróbálja gáncsolni az Activision Blizzard felvásárlását, kijelenthető, hogy még a PS Plus-os opció sem nyugtatta meg őket, ez sem volt elég.

Mindeközben az Európai Unió, Egyesült Királyság és Kína külön-külön is vizsgálja a felvásárlást, szóval több fronton meg kell még vívnia ezt a háborút a Microsoftnak, és egyáltalán nem lesz ez olyan egyszerű menet, mint a Bethesda bekebelezése.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)