Hirdetés

A Days Gone fejlesztői is nagyon unják már, hogy mindenki a folytatásra számít tőlük

|

Egyúttal sajnálják, hogy lájkvadászok hitegetik a közösség tagjait.

Hirdetés

Akár tetszik, akár nem, jelen pillanatban kevesebb az esély a Days Gone 2 megvalósulására, mint arra, hogy megjelenjen a Half-Life 3, vagy valóban 2025 őszén játszhassunk a Grand Theft Auto VI-tal, ahogy azt a halogatásban gyakorlott Rockstar ígéri jelenleg. Volt és jelenlegi fejlesztők többé-kevésbé egyöntetűen állítják, hogy az első részt bukásnak könyvelte el a Sony, így nem kívánja Deacon történetét továbbszőni.

Egy hónappal ezelőtt a játék rendezője, a Bend Studiótól már rég továbbállt Jeff Ross mondta el, hogy a fejesek soha nem rajongtak a Days Gone-ért, ezért kár lenne folytatásban reménykedni, most pedig a Bend közösségi menedzsere, Kevin McAllister igyekezett erre ráerősíteni.

Hirdetés

McAllister tweetjében elmondta, sajnálja a közösséget, amiért lájkokra éhező emberek fals reményt táplálnak. Kijelentette, hogy valami teljesen újon dolgoznak, és ha bármi bejelentenivalójuk lesz, azt tőlük halljuk majd először.

Mindenesetre abban bízunk, hogy a Bend újdonsága valami hasonlóan nagy kaliberű játék lesz, amivel a Guerrilla és a Santa Monica Studio szintjére emelkedhetnek mind a játékosok, mind a Sony szemében.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)