Hirdetés

A Barbie film az egyik legfontosabb piacon már több pénzt hozott, mint a Warner Bros. legsikeresebb filmje

|

A Warner Bros. új, házon belüli rekordot könyvelhet el Greta Gerwig rendezésével.

Hirdetés

Christopher Nolan azután vitte más stúdióhoz az Oppenheimert, hogy 2021-ben összerúgta a port a Warner Bros. vezetőségével. A rendezőnek ugyanis nem tetszett a stúdió 2020 végén bejelentett új üzleti stratégiája, miszerint egyszerre debütálnak a következő évi filmjeik a mozikban és az HBO Maxon. Ezt a tervet követte a Wonder Woman 1984, a Godzilla Kong ellen, a Mortal Kombat, a Suicide Squad, a Dűne és a Mátrix: Feltámadások is, Nolan azonban emiatt berágott a vállalatra. 

A rendező a Universalt választotta, mert a jelentések szerint ez volt az egyetlen stúdió, amely teljesítette az igényeit, például a 100 millió dolláros költségvetést, a teljes kreatív kontrollt és hogy a premier előtt/után három héttel nem adnak ki másik filmet. Az Oppenheimer így valósulhatott meg, és a sors iróniája, hogy a Warner Bros. alá tartozó Barbie filmmel egy napon mutatták be, amely a Barbenheimer jelenséggel felerősítette az Oppenheimer mozis teljesítményét is. 

Hirdetés

Most újabb érdekes fordulat történt a Nolan-Warner Bros. tengelyen. A Barbie film megállíthatatlanul menetel előre a kasszáknál, aminek köszönhetően a származási régiós, vagyis az észak-amerikai mozikra vonatkozó bevételei elérték az 537 millió dollárt (globálisan már 1,2 milliárd dollárnál tart), amellyel sikerült egy stúdión belüli mérföldkövet elérnie: megelőzte Christopher Nolan 2008-as A sötét lovagját, amely eddig a Warner Bros. legtöbb hazai bevételt hozó filmje volt 536 millió dollárral. 

Itt pedig valószínűleg nem fog megállni a Margot Robbie-ként életre kelt játékbaba, hamarosan már nem csak házon belül lesz rekorder a hazai pénztáraknál: már csak a Super Mario Bros.: A film van előtte, de annak 574 millió dollárját ilyen tempóban már az elkövetkezendő napokban lehagyja, majd jöhet a bajszos vízvezeték-szerelő által elért 1,35 milliárd dolláros globális bevétel, amivel a Barbie film lenne az év legnagyobb dobása box office szempontból.

Sőt, ezzel a teljesítménnyel a Warner Bros. történelmének legtöbb bevételt hozó filmjévé lépne elő, ami jelenleg a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész 1,34 milliárd dollárral. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)