Magas elvárásokat állított fel a The Wolf Among Us első epizódja az azt követő négy résszel szemben. A kritikusi és játékosi körökben egyaránt üdvözölt játék a Telltale Games előző alkotása, a The Walking Dead nyomán interaktív filmhez hasonló, emocionális, lebilincselő játékélménnyel ajándékozott meg minket, amit egy remek sztorival és a történet alakíthatóságával (vagy legalábbis annak illúziójával) egészített ki. Négy hónapot vártunk a folytatásra; az előző részben elvesztettünk egy kulcsfontosságú karaktert, így tudtuk, hogy újfent egy nyomozásnál fogjuk felvenni a történet fonalát.
A királyfi oly mesés…
Az Episode 2 egy kihallgatással indul. Sőt, a The Wolf Among Us második része tulajdonképpen kihallgatások sorozata: korábban elkaptunk egy gyanúsítottat, és őt kell beszédre bírni; mások elkaptak minket, hogy szóra bírjanak; el kell kapni valakit, hogy dalra fakasszuk. Az ordas farkas nyomoz, a Grimm-mesékből ismerős, modern, emberi környezetbe kényszerített fabulák pedig rettegnek, mert valaki közülük szedi áldozatait – ráadásul az a valaki bennfentes.
A játékban az előző részhez képest jóval kevesebbnek tűnő interakciót folytathatunk a környezettel, aminek hatására szinte egyértelművé válik a játékos számára, hogy a történetet, akármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elemi szinten befolyásolni. A készítők, úgy tűnik, kicsit figyelmetlenek voltak, mert a The Wolf Among Us: Episode 2 hamar elárulja magát: bármit választ az ember – mindegy, hogy „jó zsaru” vagy „rossz zsaru”, esetleg semleges szemlélődő attitűdöt vesz fel –, ugyanazokba az akadályokba és ugyanazokba a párbeszédekbe ütközik.
Már a The Walking Deadnél is tudtuk, hogy a játék fix pontos, és előbb-utóbb ugyanazok lesznek tetteink következményei, bármilyen irányba is indulunk el, de sem ott, sem a Wolf első részében nem dobták az arcunkba ezt a tényt. Az Episode 2 esetében elég csak egyszer végigjátszani a részt, hogy érezzük, a reakciók nem helyénvalók, hogy itt valami el lett rontva, s a játék által olyannyira hangoztatott „választás” valójában maga is csak mese.
Egy heves nyomozási szituációban ránk nyit egy karakter, akivel utána az általunk irányított ordas farkas elkezd veszekedni. A kérdéses hölgy sértődötten vádol meg, hogy milyen kegyetlenek voltunk a szituációban – azonban ez korántsem igaz. Egy másik végigjátszásban, ahol valóban a rosszfiút alakítjuk, akár helyénvalóak is lennének a szúrós szavak, de mivel a játék azzal próbálja eladni magát, hogy választásokra épül, így amennyiben a „jó” vonalán haladunk, jogos a kérés, hogy bizonyos szituációkban megjutalmazzanak minket, vagy legalábbis logikusan, hihetően épüljenek fel a tetteinkből fakadó cselekmények és párbeszédek. Az epizód ráadásul hihetetlenül rövid, és egy jól irányzott csattanót leszámítva történetileg is lapos. Egy ötrészes alkotás egyes epizódjait rettentően nehéz külön-külön értékelni, de ilyen mércével mérve a játék második része nem hozta a széria első része által felállított elvárásokat.
… ámde jön az ébredés
A The Wolf Among Us sajnos lebukott. A második epizódban elillant a varázs, a választás és a személyiség illúziója. Hogy visszakapjuk-e ezeket a maradék három részre? Remélem, ugyanis egy jól irányzott cliffhanger nem elég ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy egész részt vagy szériát. Én már csak tudom, a True Bloodot is mióta abba akarom hagyni.
