A Witcherről mazur tesztjét olvashatjátok majd a következő GameStarban, viszont a magyar verziót tegnap kaptam kézhez a CD Project jóvoltából, így a saját cikkeim leadása után végre sikerült nekem is belevetnem magam a játékba. Amit elsőként le kell szögeznem: ez a játék számomra az év legnagyobb pozitív szerepjátékos meglepetése - mindezt azok után, hogy már láttam a szintén kiváló Mass Effectből is részleteket.
Ez a sztori nem Sztori magazin...
Azt szerintem mindenki tudja már korábbi előzetesekből, hogy a Witcher történetét Sapkowski nevű lengyel író művei alapján írták és maga főszereplő figura, Geralt of Rivia is az író termékeny fantáziájának szüleménye. Bár ez alapján már eleve minőségi munkára számítottam, azon mégis meglepődtem, hogy lengyel srácok ennyire profi történetet dobnak össze, amelyre már oly régóta vártunk a sok unalmas sablon RPG óta. Akár a történet fő szálát nézzük, akár a mellékküldetéseket, vagy a karaktereket, a „sablonos" kifejezés a legcsekélyebb mértékben sem illik a játékra.
Egyrészt a Witcher világa igazán eredeti, izgalmas középkori univerzum, ahol végre valahára nem a nemes elfek csépelik a gaz orkokat, miközben a törpék a bányában dolgoznak (bár elfek, törpék és egyéb hagyományos fajok vannak a játékban), hanem annál sokkal, sokkal komplexebb, összetettebb életszerűbb. A karakterek hihetetlenül „élnek" a játékban, és ez nem csak a cinikus, jó pénzért mindenre hajlandó szörnyvadász főszereplőre vonatkozik, hanem az összes többi fontosabb figurára is.
Az a vicc, hogy bár szörnyvadászok vagyunk, igazi ellenségeink legtöbbször nem maguk a rémek, hanem a gyakran buta, önző, vagy más módon nem igazán pozitív emberek. Itt bizony nincs jó és rossz, hanem mindenki komplex, összetett figura: a kis falu egyik szörnyek ellen harcoló katonatisztjéről például kiderül, hogy nőket erőszakolt meg, a falu érdekeit szintén maximálisan szem előtt tartó „Tiszteletes" bigott nőgyűlölő fanatikus, de az általa üldözött ravasz és szépséges boszorkány sem sokkal jobb: ő a falu lakosságát mérgezi meg. A játék során nem azt kell eldöntenünk, hogy a jók, vagy rosszak oldalára állunk, hanem azt, hogy az önös érdekek által vezérelt színes karakterek közül kit segítünk. Ez bizony elismerést érdemel, már csak emiatt érdemes betöltenie minden RPG rajongónak a Witchert.
Egér, egér ki a házból!
A másik aggodalmat az okozta számomra, hogy a játék harcrendszere kissé suta lesz az egérrel, vagy akár a rágcsáló + billentyű kombinációval. Nos, az irányítással végső soron a leghalványabb gondom sem volt: kifejezetten élvezetes volt ez az újfajta harcrendszer, amellett, hogy üdítő színfolt a sok megszokott hack'n'slash és mágiaspam után.
Hasonlóan jókat tudok elmondani a rendkívül összetett, de mégis zseniális fejlődésrendszerről. Ennek köszönhetően olyan Witchert faraghatunk magunknak, amilyet csak akarunk - bár arra azért számítsatok, hogy a witcherek alapvetően csak minimális módon használják a mágiát. Nagy szerepe van viszont az alkímiának, ezt pedig más szerepjátékokban ritkán dolgozták ki ilyen jól.
Színes, magyarul beszélő...
No igen... a szinkron... Nos, a Witcher szinkronjáról már nem beszélhetünk egyértelműen pozitívan, bár kétségtelenül sok munkát fektettek ebbe is. Ami mindenképpen elismerést érdemel, az a szinkronszínészek nagy részének kiválasztása. Csík Csaba Krisztián mély baritonja tökéletes választás volt például a Witcher karakteréhez, ami azért is szép teljesítmény, mert az angol Witcher hozzá képest elég vacak. Általában véve jók a női karakterek hangjai is: különösen tetszett például Németh Kriszta Triss szerepében. Nagy baki volt viszont, hogy az idősebb (60-70 éves) karakterekhez a legtöbbször negyven év körüli színészeket választottak: ez rendesen odaver a hangulatnak.
Sajnos ez még inkább elmondható a szinkronszöveg fordításának minőségéről, amely csak ritkán jó, vagy megfelelő, és igen gyakran egyszerűen kritikán aluli. A szövegek sokszor teljesen természetellenesek: érződik, hogy valaki teljesen mechanikusan, a legcsekélyebb irodalmi érzék nélkül fordította le őket. Szegény szinkronszínészek gyakran szinte szenvedhettek, ahogy az amatőr módon megfogalmazott, néhol kifejezetten magyartalan, vagy akár értelmetlen mondatokat fel kellett olvasniuk. Kár érte, mert egyébként ezúttal a beleéléssel, illetve összességében a színészek munkájával nem volt gond.
Hozzá kell azért tenni, hogy az angol verziót sem sikerült igazán jól lengyelről átültetni, így az sem jár sokkal jobban, aki azt vásárolja meg. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok lengyelül. :)
Azért ne hagyd ki
Az ostoba, igénytelenül lefordított szinkronszöveg ellenére szerintem a Witcher az év egyik legjobb RPG-je (nem sokkal áll a Mass Effect mögött, ami nagy szó), így minden olyan szerepjátékosnak tudom ajánlani, aki egy igényes, sztori-orientált, felnőttes RPG-re vágyik. Reméljük, legközelebb egy igényes magyar fantasy regényírót is találnak majd, aki nemcsak lektorálja, hanem végig is játssza a programot, így tökéletes lesz a beleélés...
