Mérsékelt lelkesedéssel vártuk idén is Geoff Keighley fő műsorát, a The Game Awards díjátadót, ahol amellett, hogy számos kategóriában kihirdetik az év legjobb játékait és díjazzák az elismerésre méltó játékipari szereplőket, rengeteg bejelentésre is sor kerül. Örülünk, hogy a műsor évek óta tud nagy meglepetéseket és izgalmakat tartogat, de annak kevésbé, hogy magyar idő szerint 1:30-kor kezdődik és 5:00-kor ér véget - persze, tudjuk, mindenki megy utána inni meg vegyülni a helyszínen, ezért nem rakhatják Los Angeles-i idő szerint délelőttre.
Mindenesetre ha te is olyan dolgozó ember vagy, aki emiatt nem vett ki péntekre szabadságot, és csak reggel zárkózol fel a történésekből, jó hírünk van: alább szokásos, gyorsan végigpörgethető összefoglalónkat találod, a linkekre kattintva pedig cikkeinkhez vagy az előzetesekhez jutsz. Lássuk, mivel tömték meg ezúttal a felvezetéssel együtt három és fél órás show-t.
Egyébként ha visszanéznéd, Kaci kommentárjával láthatod legalul. Ámde előbb a lista:
- A műsort a rendkívül kedves arcú Sydnee Goodman nyitotta, aki belengette, hogy több mint egy tucat bejelentésre számíthatunk minden egyéb mellett.
- Nem is kellett sokat várni az első bejelentésre: az Avantgarden Games készíti a Brothers: A Tale of Two Sons felújított változatát, egész pontosan a remake-jét - ez volt ugye az A Way Outról és az It Takes Two-ról is ismert Josef Fares első játéka. Február 28-án jelenik meg PC-re és jelenlegi generációs konzolokra.
- A legjobb családi játék a Super Mario Bros. Wonder lett, a díjat Doug Bowser vette át, aki a Nintendo of America elnöke.
- A bejelentések sorát a kicsit retro, kicsit bizarr, részben belső nézetes kalandozós, részben árkád játékgépen játszós Pony Island 2: Panda Circus folytatta, ami pár éven belül jelenik meg.
- Folytatást kap a The Case of the Golden Idol - érkezik a The Rise of the Golden Idol, 2024-ben, mobilra a Netflixen keresztül, más platformokra hagyományos módon. Lehet, hogy szebb lesz, mint elődje. 15 ügyre számíthatunk, melyek az 1970-es években játszódnak.
- Egy látványvilágában az animációs Pókember filmeket idéző akció-kalandjáték lesz a Usual June, ami 2025-ben érkezhet meg. Ennyire közel lenne már az az év, vagy ennyire rosszul állnak a játékfejlesztők?
- Stílusos szamurájos játék a The Matchless Kungfu, ami korai hozzáféréssel már most játszható, ahogy elérhető a Rogue Trader és az Assassin's Creed Nexus VR is, ami állítólag egész jó lett.
- Az akadálymentességi innovációs díj a Forza Motorsporté, amit akár vakok is játszhatnak a hangbeli visszajelzéseknek köszönhetően.
- A Harmonium - The Musical a The Odd Gentlemen játéka, egy siket fiatal lányt irányítunk benne, aki dobol, aztán beszippantja egy varázsvilág. Game Passban és Netflixen is elérhetővé teszik majd, de a platformokat konkrétan nem jelentették be.
- A legjobb e-sport játékos Faker, a legjobb e-sport edző Potter, a legjobb e-sport esemény a League of Legends világbajnokság, a legjobb e-sport játék a Valorant, a legjobb e-sport csapat pedig a JD Gaming lett.
- Rajzfilmszerű, egészen brutális játékot várhatunk a Dead Cells fejlesztőitől: a Windblown egy izometrikus nézetű, kooperatív, kaszabolós, színes, látványos kalandot ígér. 2024-ben korai hozzáféréssel vághatunk majd bele.
- A Thumper alkotója új játékon dolgozik, ami megint olyan lesz, mint egy pszichedelikus élmény - egy szőrös kígyóval kell majd mindenféléket gyűjtögetnünk, miközben szürreális dolgok jelennek meg. A Thrasher nevet viseli.
- A pre-show vége felé közeledve az Atlus megvillantotta a Persona 3 Reloadot, ami, mint tudjuk, február 2-án érkezik.
- A Dave the Diver december 15-én a szintén díjra esélyes Dredge ihlette kiegészítőt kap.
- Az év tartalomgyártója a Vtuber Ironmouse.
- 15 évvel az eredeti után érkezik a World of Goo folytatása, ugyanúgy fekete festékpöttyöket kell majd pakolásznunk ügyesen, hogy eljussanak, ahova kell, vagy eljuttassák azt, amit kell, oda, ahova. World of Goo 2 néven kell keresnünk majd 2024-ben.
- PS5-re jön az Arknights: Endfield, amit január 11-től tesztelgethetünk.
- Végül pedig láthattuk a Persona játékok alkotóinak újdonságát, a Metaphor: ReFantasiót, aminél hülyébb nevű játékot már rég nem láttunk. Már el is felejtettük júniusi bejelentése óta, de szerencsére semmi nem überelte.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
- Ezen a ponton már fél óra lement, maradt három. HÁROM. Kezdetét vette A Műsor, színpadra lépett Geoff Keighley (akinek nevét egyébként, ha még nem tudnátok, úgy kell kiejteni, hogy "Dzseff Kíli", semmi trükk). Ez már a tízedik TGA egyébként, durva.
- Keighley kiemelt néhány jelen lévő fejlesztőt, korábbi díjazottat. Páran jól meg is lepődtek.
- Christopher Judge, aki egyebek mellett Kratos szinkronhangjaként is ismert, elmondta, hogy most nem fog nagyon hosszú beszédet tartani, mert tavaly tovább beszélt, mint ameddig az idei Call of Duty kampánya tartott. Ő jelentette be, hogy a legjobb színészi alakítás díját Neil Newbon kapta, aki a Baldur's Gate III-ban játszotta Astariont. Nagyon meghatódott, kedveseket szólt mindenkihez, és épphogy nem volt kellemetlen, hogy megpróbálták zenével lekeverni.
- Matthew McConaughey jött aztán a színpadra, aki bejelentette az Exodust, az első játékot, amiben ő is szerepel (egy a főszereplőhöz közel álló karakterként). Az iparági veteránokból álló Archetype Entertainment készíti, sci-fi akció-kaland lesz, amiben robotszerű lényekkel kell felvennünk a harcot. Nehéz nem a Csillagok közöttre gondolni az előzetes láttán. Vagy a Returnalre, egyébként. PC-re és újabb konzolokra lesz kapható.
- Na és hát még egy új bejelentés, méghozzá a PlayStation Studiostól: december 12-én megjelenik a God of War: Ragnarök Valhalla, egy ingyenes DLC roguelike-ból merítő játékmenettel.
- Az Untitled Goose Game alkotói egy olyan játékkal készülnek, amit a barátainkkal együtt játszhatunk: fura gömbemberekkel kell fejtörőket megoldanunk a Big Walkban, 2025-ben.
- Bár az AC: Mirage megidézte, igazán csak a Prince of Persia: The Lost Crown hozza majd azt a hangulatot, amitől ezt a szériát megszerettük.
- Rövid előzetest kapott a ma startolt LEGO Fortnite, ami ugye egy túlélőjáték, meglepő módon. Egy esélyt adjatok neki, tök jó móka.
- A Senuát alakító színésznő vezette fel a Heilung zenekar performanszát, amit persze a Senua's Saga: Hellblade II új előzetese követett. Látványos volt, de megjelenési dátum még mindig nincs, csak annyi biztos, hogy 2024-ben adják majd ki, és első naptól fogva benne lesz a Game Passban.
- A következő díjat, a legjobb történetért járót Ed Boon, a NetherRealm és a Mortal Kombat sorozat legendás alakja adta át. Az Alan Wake II nyert, Sam Lake vette át a szobrot.
- Az Unseen Tokyo projektje lesz a Kemuri, egy látványos japán akciójáték.
- Egy sokkal kevésbé családbarát játékkal folytatják karrierjüket az Ori sorozat fejlesztői: véres, kaszabolós fantasy lesz a No Rest for the Wicked, amiről március 1-jén mesélnek még többet.
- Steam Decket és Lenovo Legion Gót is lehet nyerni, kár, hogy egyik oldal sem tölt be, ahova el kellene látogatni, hogy pályázhassunk ezekért. Azokat, akik nem élőben nézték a műsort, ez megnyugtathatja, erről sem maradtak le jobban, mint bárki más.
- Pár rövidebb reklám és egy Muppets-közjáték után kihirdették a legjobb első indie játék győztesét, a Cocoont. Game Passban elérhető, ha kipróbálnátok.
- Egy rakás klasszikus SEGA-sorozat fog új játékkal bővülni: lesz új Crazy Taxi, Jet Set Radio, Shinobi, Golden Axe, Streets of Rage is. Mindegyikből láthattunk egy kicsit, de évek telhetnek el, mire az összes megjelenik.
- Szerencsére készül új Dragon Ball játék, amiben hogy, hogy nem, verekednünk kell majd 3D-s harcokban. Ez lesz a Dragon Ball: Sparking! Zero.
- A Behaviour Interactive és a Supermassive Games együtt dolgozik egy új történetközpontú horroron, ami a Dead by Daylight világában játszódik (akármilyen furán is hangzik ez egy játéknál, ami más világokat hoz össze), és egy sorozatgyilkos áll a középpontjában: a The Casting of Frank Stone 2024-ben jelenik meg.
- Bemutatkozott egy JRPG, a Visions of Mana.
- A Koei Tecmo, a Team Ninja és a PlayStation Studios ismét megmutatta a Rise of the Ronint, ami nem a Nioh 3, de akár lehetne is. Március 22-én megnézhetjük, mennyire nem.
- A legjobb akciójáték díja az Armored Core VI: Fires of Rubiconé lett, a legjobb látványvilágé az Alan Wake 2-é, a legjobb VR/AR játéké a Resident Evil Village-é, a legjobb mobiljátéké pedig a Honkai: Star Railé.
- A The Outlast Trials március 5-én jelenik meg PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra (nem csak a legújabbakra)
- Sophia Lillis, Hunter Schafer és Udo Kier elképesztően élethű digitális másai mondták el ugyanat a mondatot Hideo Kojima új játékát felvezetve. Ez lesz az OD, valamiféle Xbox-exkluzív horror. Jordan Peele is dolgozik rajta, aki számos kiváló horrort készített az elmúlt években, és nem mellesleg nagy Kojima-rajongó.
- Készül egy új Jurassic Park játék, ami nem tycoon lesz: a nagyon meggyőző előzetessel felvezetett, belső nézetes akció-kaland a Jurassic Park Survival nevet viseli, és hát dinókat kell majd kerülgetnünk PC-n, PS5-ön és Xbox Series konzolokon. A Saber Interactive készíti.
- A legjobb hangdizájn díját a Hi-Fi Rushnak ítélték meg, abszolút megérdemelten.
- Új játékot készített a Rocket League csapata: a Rocket Racingben versenyeznünk kell a már jól ismert autókkal. Persze csalhatunk is boostolással, és bevethetünk más, nem feltétlenül korrekt eszközöket. Jó kis árkád móka, próbáljátok ki, mától elérhető a Fortnite-ban (ez ne zavarjon meg senkit, önálló játék)!
- Egy bizarr, mítikus lényekkel teli világot járhatunk be a Black Myth: Wukongban, amit már sokszor láttunk, de most részletesebben. Augusztus 20-áig kell rá várnunk.
- Új előzetest kapott a Suicide Squad: Kill the Justice League, amiben az Igazság Ligája tagjai berosszulnak, őket kell kiiktatnunk látványosan.
- A Warframe fejlesztői beszéltek egy kicsit az új kiegészítőről.
- Rövid előzetessel jelezte a Banishers: Ghosts of New Eden, hogy készül, és februárban számíthatunk rá.
- A Ready or Not 1.0-s változata december 13-án jelenik meg.
- Az Ask Dusk Falls márciusban PlayStationre is megjelenik, ennek fejlesztője mondta el, hogy a Games for Impact (Játékok a változásért) kategóriában a Tchia nyert. Shuhei Yoshida vette át a díjat.
- A színpadon némileg meglepő módon Abubakar Salim tűnt fel, aki Bayeket játszotta az Assassin's Creed Originsben, és most bejelentette, hogy apját gyászolva egy játék elkészítésébe fogott. Könnyeivel küszködve mutatta meg a Surgent Studiosnál készülő, az EA Originals által felkarolt fantasy akció-platformer metroidvaniát, a Tales of Kenzera: Zaut.
- A Life is Strange alkotói újabb drámai, természetfeletti elemeket is tartalmazó tinis kalandjátékkal készülnek: ez a Lost Records: Bloom & Rage, ami 2024 végére várható.
- Japán, kaszabolós soulslike-szerűség lesz a The First Berzerker: Khazan.
- Valami rejtélyes oknál fogva a Final Fantasy VII Rebirth január 9-én keveredik az Apex Legendsszel.
- A legjobb betétdal és zene díját a Final Fantasy XVI kapta meg, a legjobb indie játék a Sea of Stars lett, a legjobb közösségi támogatásnak járó díjat a Baldur's Gate 3 érdemelte ki, a legjobb verekedős játéknak pedig a Street Fighter 6 vihette el. A legjobban várt játék a Final Fantasy VII Rebirth lett.
- Új előzetest kapott a Hoyoverse-hez tartozó Honkai: Star Rail, emlékeztettek minket a Fortnite-ba bekerülő új játékokra, és arra is, hogy elindult a Call of Duty: Modern Warfare III első szezonja.
- Február 16-ától lesz játszható a Skull & Bones. Igen. Tényleg. Zárt béta lesz december 15-től 18-ig, lehet rá jelentkezni a hivatalos oldalon.
- Készül a Marvel Blade, egy Penge videojáték a Deathloop és a Dishonored alkotóinál.
- Anthony Mackie köszönetet mondott mindenkinek, aki látta a Twisted Metalt, aminek második évada is lesz. Aztán kiabált egy kicsit egyre magasabb hangokon minden irányba, amerre mutatott, majd elmondta, hogy a folyamatosan frissülő játékok közül a Cyberpunk 2077 érdemelte meg a díjat.
- Egy a Terminátort idéző, Tokióban játszódó, nyílt világú cyberpunk akciójátékot kapunk a Last Sentinel képében.
- 2024 nyarán jön a The First Descendant.
- A Hoyoverse-hez frissen csatlakozó, képregényszerű akciójáték, a Zenless Zone Zero is megmutatta magát ismét - a Honkai: Star Rail és a Genshin Impact rajongóinak kötelező.
- A Mecha Break neve árulkodó: mechákkal törhetünk-zúzhatunk.
- A Poets of the Fall zenekar segítségével az Alan Wake II színészei előadtak egy musicaljelenetet.
- Utolsó frissítést kap a GTFO, új kalandokkal. A fejlesztők egy új, rablós játékon dolgoznak már pár éve, ami lenyomhatja a Paydayeket - egész jónak tűnik a jövőben játszódó Den of Wolves.
- A nagy pörgésben majdnem lemaradtunk arról, hogy 2024. szeptember 9-ére tervezték be a Warhammer 40,000: Space Marine 2 megjelenését. Ne mondjátok, hogy nem szóltunk időben.
- Látványos extraction shooter lesz az Exoborne, amiben más játékosok és a környezeti hatások is szabotálni akarnak minket.
- Matt Mercer ugrott be, hogy beszéljen egy keveset az Asgard's Wrath 2-ről, egy izgalmasnak és kidolgozottnak tűnő VR játékról, majd annak előzetesét is megnézhettük, benne mitológiai lényekkel és eléggé extra fegyverekkel. December 15-étől lesz elérhető Meta Quest 3-ra.
- Hogy ne csak mindig a játszás legyen, a Fallout sorozat rövid előzetese is megvillant, utána a szereplők a legjobb adaptáció díjának győztesét hirdették ki, ami nyilván a The Last of Us sorozat lett.
- Tíz éve jelentették be a No Man's Sky-t, és jövőre is jönnek új tartalmak, de a Hello Games dolgozott az elmúlt 5 évben valami máson is. Ebben egy a Földnél nagyobb, valósághű méretekkel rendelkező bolygón játszhatunk más játékosokkal együtt, szabadon felfedezhetjük, rengeteg mindent kínál majd. Az előzetes nagyon jól nézett ki, nem jobban, mint amit kinézünk a csapatból a No Man's Sky visszakormányzása után, és nagyon vigyázott Sean Murray is hogy mit mond, nem akarta megismételni az NMS fiaskóját. Reméli, hogy még 10 év múlva is frissítgetheti. Light No Fire a címe, nincs még megjelenési dátum.
- A következő meghívott színész Simu Liu volt, aki sérült lábbal lépegetett be a színpadra (nem nyújtott, meghúzta az Achilles-ínjét kosarazás közben). Ő vezette fel a Stormgate-et, ami mindenki a StarCraft pótlékának tekint, és hát tényleg olyan.
- A legjobb akció-kalandjáték díját a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdomnak ítélték meg, a legjobb RPG a Baldur's Gate 3 lett, a legjobb szimulátor/stratégia a Pikmin 4, a sport/versenyjátékok közül a Forza Motorsport került ki győztesen, a többjátékos élmény miatt pedig a Baldur's Gate 3 nyert. A játékosok a legjobb játéknak szintén a BG3-at szavazták meg.
- Lenyűgöző helyszínekre vihetnek minket a Final Fantasy XVI kiegészítői, az Echoes of the Fallen (ami már elérhető) és a The Rising Tide (ami később jön).
- A legjobb rendezés díját Vince Zampella adta át az Alan Wake II fejlesztőinek.
- Ma megjelenik a The Finals, amivel mi már megjelenés előtt is játszhattunk egy kicsit. Előzetesünk a linken olvasható.
- Érkezik a Monster Hunter Wilds, egy vadonatúj játék, amiben lesznek szörnyek. A vadonban, méghozzá. 2025-ig kell rá várnunk.
- Utolsóként az egykor ModdedController360 néven ismert youtuber lépett a színpadra: Timothée Chalamet, aki felkonferálta a zenekart, és kiderült, hogy az év legjobb játékának járó díjat nem más, mint a Baldur's Gate 3 nyerte el.
- A műsor ezzel véget is ért, látogassátok a főoldalt, bármi új kiderül még, szólni fogunk.
A nyertesek teljes listája egyben itt található.