A teszt első része itt olvasható: Első kalandjaink Tamrielben
Eltelt egy hónap az indulás óta, és a játék rengeteg változáson ment keresztül, ami a fejlesztők szorgos munkájának köszönhető. A karbantartások alatt a szerverleállások, a frissítések feltöltése néha türelmet kívánt tőlünk, játékosoktól, de mindenki belátta, hogy ez közérdek, és rózsát is termett a mélységes tolerancia. Egyrészről sok bosszúságtól mentettek meg minket, másrészről plusz örömre ad okot, hogy a szervizre kiesett időt visszakapjuk: öt napot csapnak hozzá előfizetésünkhöz. Maga Gandalf is elégedett lehet, amikor bokros teendőiből pirkadatkor, kelet felől hazaérve nem kell azzal szembesülnie, hogy kevesebbet ülhet a TESO előtt, hisz minden kiesett percet jóváírnak neki. Ja, de az egy másik történet.
Semmi para
Kapott a játék hideget, meleget, ez mégsem rettenti vissza a hős gamereket, akik többedmagukkal akarják belélegezni a jól ismert Elder Scrolls-atmoszféra legfrissebb levegőjét. Első blikkre a negatív vélemények alkottak többséget, ám ezek a hangok szépen elcsendesedtek, ahogy képviselőik előrehaladtak a játékban. Tehát a Bethesda örömére napról napra egyre többen gyűlnek Tamriel tábortüzei köré, a Zenimax csapata pedig sokat éjszakázik. Ennek több oka is van. Az egyik a bogárirtás – még mindig előfordul néhány bug, de közel sem olyan sűrűn, mint az induláskor. A pórul jártak közül már csomóan visszaszerezhették a tárgylistából eltűnt cuccokat vagy az elveszett bank tárhelyeket, de javították a hibás küldetéseket és egyéb apróbb hiányosságokat is. A kiábrándító csalások ellen küzdenek viszont a leginkább. Szomorú, hogy vannak, akik még mindig telepakolják spammel a chatablakot, de ott van a botok jelenléte is. Nekem személy szerint nem gyűlt meg a bajom a kóklerekkel (csupán itt-ott beleragadtam a textúrába), de az én szilárd belső békémet ez amúgy sem képes megingatni. Mindenesetre nyelje el őket a bermudai magnathorax! Szóval a csíny letudva, és bár mindig akadnak majd nyűgök és farmolók, remélhetőleg nem lesz már erre akkora gondunk.
Amikor már a kezünk alá simult
Mára már elegen vagyunk Tamriel földjén ahhoz, hogy bármerre haladva beleakadjunk segítő kezekbe. Másrészről épp emiatt könnyen lemaradhatunk egy-egy szaftosabb csatáról. Persze hamar felélednek a mobok, de egyes küldetéseknél, publikus dungeonoknél és bossoknál, ha lemaradunk, várhatunk az újratöltésre. Ez már pont a botok/farmolók kiküszöbölésének utózöngéje. Persze mindig találunk más elfoglaltságot, ami csak egyre gyarapodik, ahogy barangolunk, és közben a legkülönfélébb ellenfelekre bukkanhatunk.
Szerencsére ebben nem egyhangú a játék, viszont az zavart, hogy az életünkre törő lények simán kiismerhetők. Amikor éppen erőt gyűjtenek egy nagyobb támadáshoz vagy varázslathoz, előre láthatjuk az interakció hatósugarát – ráadásul piros sáv jelzi irányát és kiterjedését is. Így a kitérés és a védekezés szinte gyerekjáték, habár előfordul, hogy egy-egy jól irányzott elvetődés után ugyanúgy sebződünk, mintha megálltunk volna rosszakarónk előtt egy „ÜSS!” felirattal a homlokunkon. (A karakterem darabossága csökkent, amint lejjebb vettem a grafikát. Vannak részek, ahol szükségeltetik az atomerőmű, különben pisloghatunk a diavetítés előtt.) Ellenben tetszik, hogy a küzdelmek nem arról szólnak, hogy célba veszem a bestiákat, néha megnyomok egy numerikust és megfekszik a nyomorult, sokkal jobban igénylik a figyelmünket.
Most már azt is látom, hogy nem csupán a szörnyek, hanem az NPC-k is változatosak, nincsenek köztük harmincnégyes ikrek, ahogy azt sok esetben tapasztalhatjuk, de a tájak is sokszínűek. Pozitívum, hogy a kezdeti kóválygás után, ha már sok területet felfedeztünk, jelentősen könnyebb a járás, és a küldetések sem hátráltatják az előrehaladást, pont jó tempóban jutunk újabb régiókba. A tesztsorozat első részében írtam, hogy milyen jó a lopakodás lehetősége, amit még fejleszthetünk is. Sokszor szükségünk is van rá, mert egyes térségek jól meg vannak szórva ellenfelekkel. Annyi a hátránya a dolognak, hogy simán ránk húzzák őket játékostársaink, hiába osonunk olyan profin, mint menzán Gabika a repetával. Magányos farkasként zavaró lehet ebbe belefutni, de más a helyzet akkor, ha csapatban játszunk, ami lássuk be, egy MMO-nál eléggé jellemző dolog. Pillantsatok hát bele, mit tapasztaltam Cyrodiilban.
Enyém a vár, tied a lekvár!
Nesztelenül surrantunk fel az egyik domboldalon – gyerekkorom igazi számháborús élményét felelevenítve –, amikor megpillantottuk a másik frakció regimentjét. Halált megvető bátorsággal mentünk nekik, és győzelmet arattunk a fák árnyékában. Gondoltam, ez jól kezdődik, de még nem érzek euforikus gyönyört a diadal felett. Nem vesztegettük az időt, nyomban nekieredtünk a látótávolságba kerülő erődnek. Ebben a pillanatban többen is csatlakoztak hozzánk frissen szerzett ostromgépeikkel, és elkezdtük lebontani a falat. Az utolsó kő lerombolása után egészen látványossá vált a harc, de néha el is vesztem a sűrűjében. Ekkor már tényleg úgy gondoltam, hogy „na, ezzel játéktörténelmet írtunk”, de a móka ezzel közel sem ért véget. Az általunk megtépázott vár restaurálása után meg is kellett védeni azt.
A térkép átláthatóan mutatja a fő stratégiai pontokat, és hogy azok éppen melyik szövetség kezén vannak. Képernyőnkön láthatjuk az oldalunkon álló csapatokat, melyekhez invitálhatunk tagokat (előhívhatjuk a területen lévő játékosok listáját, amely mutatja a szintjüket és egyéb adataikat is), ahogy minket is behívhatnak társként. Ha mi vagyunk a legügyesebbek, akkor császárrá tesznek, amivel extrákat szerezhetünk saját frakciónknak, de mezei bakaként is gyarapíthatjuk pontjait. Mindenesetre jól meg kell dolgoznunk azért, hogy itt igazi hőssé váljunk, ugyanis rengeteg a szuper stratéga.
Cyrodiilban az esélyegyenlőség miatt másként fejlődünk, ezért érdemes azt is átgondolni, hogy mivel vértezzük fel magunkat a riválisok ellen, váltsunk-e buildet. Ez a rész egyébként kellően izgalmas és életszerű volt – hosszú órákra lekötött. A instance-olt dungeonökkel inkább meggyűlt a bajom, mert itt már nagyobb szerepet kap, hogy a velünk tartó három harcos merrefelé specializálódott, és vannak bossok, melyeket kimondottan nehéz leigázni, ha nincs tank vagy éppen healer a bandánkban. (Én a dps utat választottam.) A kihívások kedvelői biztos szívesen nekilódulnak ennek a lehetőségnek, főképp, hogy a végén bőkezű jutalmat kapunk.
Coming soon…
Mindettől függetlenül tudtam úgy is élvezni a játékot, hogy csak egymagam jártam a városokat, tettem az ott lakóknak szívességeket, és voltam hatással az életükre. Legközelebb már bizonyára be tudok számolni nektek az első megnyitott Craglorn adventure zónáról, a 12 fős trailharcokról, ahol már ötvenes szint felett duhajkodhatunk akár már veterán 1-es ranggal. Addig is kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!
(A folytatást keresd a következő lapszámban és természetesen itt, a GSO-n is.)
