A Sziget fesztivál első napjára még a szimplán jó kifejezést használtam volna, a második nap azonban már minden fronton vitte a pálmát. Nem feltétlenül azért, mert olyan eszméletlenül nagy nevek lepték el a színpadokat, hanem mert ma mindenből jutott, ami jó.
Sajnos Miss Platnum-ra nem értünk ki, a hölgy előadása nagyon is érdekelt minket, de az egy nappal korábbi fáradtság miatt bizony nehezen tudtunk elindulni. Szerencsénkre a nagyszínpad következő fellépőjére, The Ting Tings-re már kiértünk, mely számomra az év egyik legkellemesebb csalódása lett végül. Azt ugyan tudtam, hogy van az a két számuk, amit az ember vagy imád vagy utál, de nem tudtam elképzelni, hogy ezeken felül még mit produkálhat a két személyből álló zenekar. Szerencsére, mint kiderült, volt mit előadniuk, méghozzá nem is rosszat, sőt! A Ting Tings fellépése csupa öröm, csupa jókedv, kellemes kis dőlögetés és ugrabugra. A zenéjüknek abszolúte kedvezett a Sziget hangosítása, ráadásul az énekesnő Katie White egyszer még magyarul is felolvasott nekünk, ami annyira aranyos volt, hogy egy életre belopta magát a szívembe. Utánuk jöhetett a következő nagyszínpadi produkció, az immáron hetedszer hazánkba látogató Die Toten Hosen (legalábbis az énekes elmondása szerint '84 óta ennyit voltak már itt). A német nyelv csúnya, ezt elismerem, de amit ezek a fiúk művelnek az fergeteges. Ugyan ezúttal távol maradtunk a tömeg sűrűjétől, mégis maximálisan élvezhettük az előadást. A hangosítás terén itt már kibújt a szög a zsákból, de hát ez van, a Sziget egyszerűen nem olyan bandákra van kitalálva, ahol egyszerre 5 hangszernél több szól. Még jó, hogy pár sör után az ember füle teljesen kizárja az efféle hibákat... A német együttes jókedvű koncertjén egy ízben egy rajongót is felengedtek a színpadra, akinek az énekes Campino a mikrofont és a teret is átadta. Iszonyat nagy megtiszteltetés és súly, hogy egy szám erejéig színpadot kapsz, azonban a budapesti srác nem bénázta el, jó hangon a szöveget pontosan tudva énekelte el a dalt. Az együttes is meghatódott. Természetesen a végére maradt a Zehn Kleine Jägermeister című örökzöld, mely sajnos eszembe juttatta, hogy a Szigeten bizony nem kapható idén az emlegetett nedű.
A német rokkerek után egy kis indie brit gitárpop következett. A Bloc Party-t sokan kritizálják, azonban nekem nagy kedvenc a zenekar, így örültem, hogy egyszer legalább élőben is láthatom őket. Nem is bírtunk magunkkal: rögtön beverekedtük magunkat a színpad elejére, durván 5 méterre lehettünk az emelvénytől. Eleinte még csak szállingóztak az emberek, azonban mikor megjelentek a brit srácok a színen, hirtelen heringgé váltunk mind. Ahhoz képest, hogy nem játszik durva zenét az együttes, a megvadult fiatalok rajában kész túlélési verseny ment. Néhány szám alatt csöppet hátrébb verekedtük magunkat a középső kordon közelébe, ahol már sokkal nyugisabb volt a légkör, bár egy négyzetméterre itt is 10 ember jutott. Igazi energikus koncert volt ez, ahol a folyamatos ugrálás és éneklés miatt teljesen kifáradtunk. Az énekes Kele Okereke egyszer még a Sziget kiejtését is tisztázta a közönséggel, illetve többször is magyarul köszönte meg a lelkes éneklést és ugrálást. Kedves, az ilyet szeretjük. A végére már csak a hihetetlen fáradtságunk maradt, így Fatboy Slim előtt még bedobtunk néhány mini-fánkot, és egy lángost is. Csöppet késve értünk csak oda Norman Cook előadására, azonban már akkor olyan szintű tömeg nőtt a színpad elé, hogy alig hittem a szememnek. Hivatalos adatokat ugyan nem tudok, de valahol a teltház közelségében volt az embermennyiség. Emellett Fatboy Slim az, akinek a Sziget hangosítása a leginkább kedvez. Az elektronikus felhozatal valami hihetetlenül jól szólt még úgy is, hogy mi leges leghátul álltunk, a látvány pedig első osztályú volt még onnan is. Lézerek cikáztak a poros levegőben, és különböző animációk villantak fel a háttérben, egyiken maga Iggy Pop is megjelent. Ráadásul ami a legjobb a Dj-ben az az, hogy nem ám lejátszotta volna saját nagy slágereit, hanem inkább összemixelte azokat más nagyobb slágerekkel. Szólt itt White Stripes, The Rolling Stones, House of Pain és még sokan mások. Azt hiszem a Sziget történetének egyik legjobb koncertje volt ez. A nap összességében tehát remekre sikeredett: A Ting Tings valódi örömzenét játszott, a Die Toten Hosen megmutatta, hogy a német zene is képes megmozgatni minket, a Bloc Party energikus anyaggal örvendeztette meg a publikumot, igazán jó ugrabugra hangulatot teremtve, Fatboy Slim pedig lehengerlően szórakoztató volt remixeivel és kiszámíthatatlan playlistjével. A legvégén még egy Star Wars induló is elhangzott, ami csak hab volt a tortán.
