Nincs semmi baj azzal, hogy a Telltale féle The Walking Dead elhozta az epizodikus történetmesélés reneszánszát, nekem már akkor is tetszett ez a vonal, amikor az Alone in the Dark, vagy éppen a Resident Evil: Revelations kísérletezett vele, igaz, akkor még a teljes játékot kaptuk meg egyben, csupán fejezetenként nézhettünk egy "Previously on..." felvezetést, hogy az aranyhal memóriájú gamerek is ügyesebben tájékozódjanak. Most a teljes megjelenés előtt a Capcom heti alapon nyomja nekünk a sztorit, és hát a nem túl erős kezdés (a Resident Evil: Revelations 2 teszt első része itt olvasható) után nagyon kíváncsi voltam, hogy mi sikerült kihozni ebből az egészből.
Nyilván nem vártam csodát, nem is kaptam. Sem a látványvilág, sem a karaktermodellezés, sem az irányítás nem lesz már jobb, ezt el kell fogadni, számomra érthetetlen, hogy az első Revelations HD változata után (ami egyáltalán nem lett rossz) hogy sikerült ezt összehozni. Többen is kérdeztétek tőlem, hogy mégis mi a bajom, pont a régi motorosoknak ígért hangulatról volt szó, miért kell mindig mindenen rinyálni. Én aztán nem vagyok az a "véleményem van, mindenképpen odahányom, kinyilatkoztatok" mentalitású ember (illetve nem írásban...), hiszek abban, hogy alapvetően az ízlés határozza meg a befogadó élményét, nehéz tárgyilagosnak maradni kritizálás közben, főleg egy nagyon szeretett cím esetében, de most mégis le kell szögeznem: a Revelations 2 egy összehányt alkotás több szempontból is.
Nincs új a nap alatt
A fent említett grafikai problémák mellett nagyon zavaró, hogy a paráztatás jegyében alapvetően a Silent Hill vizuális hangulatát próbálja a Resident Evil 4 és 5 elemeivel vegyíteni, semmi eredetiség nincs benne (mondjuk ellenségtípusok tekintetében a Revelations első része is szomorkás volt, emlékezzünk csak a vírusos piranha-szerű halakra, fejemet fogtam végig). Igaz, legalább vannak új ellenfelek is, Barry vonalán például egy láthatatlan lény is bekavar, akit csak Natalia képes érzékelni saját szörnyaura-látó képességével. Engem nem vesznek meg ezzel a sok mutáns lénnyel, klasszikus zombi párti játékos vagyok, de ha valaki pont herótot kap a járkálóktól, akkor lubickolhat a sok mutáns förmedvény tengerében, még boss-harcokból sem lesz hiány, ezek nagy része a Resident Evil 4-5-6 világát idézi.
A történetvezetés linearitásával nincs gond, ezt már megszoktuk, de az új mellékszereplők és a dialógok is borzasztóan gyengék, bár sosem volt ez a sorozat erőssége, de a fő szériához képest még ez is visszalépés. Az sem segít sokat, hogy miután Claire végigbattyog egy pályán, Barry szinte ugyanazt járja be még egyszer, sok a repetitív pályaelem, nincsenek valódi fejtörők, sem igazán komoly kihívások. Az pedig nem valódi próbatétel, hogy egy időre bezáródó ajtón kell befutunk egy kar meghúzása után, amit azért nehéz elétni, mert karakterünk minden tereptárgyban megakad futás közben. És akkor itt köszönettel el is engedhetjük a "régi motorosoknak szóló" hangulatot, mert ez üres duma, a Revelations első részében legalább nyomokban még ott volt a fejtörés, itt már csak ez marad osztályrészünk. Futás időre. Bravó.
MI van?
Moira és Claire vonalán pár új karakter jelenik meg (szintén foglyul ejtett TerraSave arcok), de amikor csatalkoznak hozzánk, az MI annyira rettenetes, hogy néha azt kívánom, bár ne lennének ott. Az úgynevezett Overseer (az epizód végén kiderül, hogy fogvatartónk kicsoda, ez viszont tényleg érdekes volt, de kb. szappanoperákat idéző fordulat) uralta szigeten nehéz úgy a túlélésért küzdeni, hogy a gép által irányított karakterek ostobák, de szükség van rájuk, hogy bejussunk egy adott helyre. Pedro például egy hatalmas ütvefúróval rohangál, képes falakat áttörni, de egy idióta, háromszor is elvesztettem, miközben terelgettem a cél felé, vírusos népséggel a nyomomban. Nyilván ez frusztráló. Saját partnerünk is könyörög azért, hogy coopban toljuk végig a játékot (végre a PC-sek is megkapták a lehetőséget), szerintem nagyon zavaró, hogy külön megnyitható képesség (XP alapon megnyitható RPG-szerű képességfa van, amivel kicsit színesítik a karakterfejlődést) az, hogy társunk szorult helyzetben tüzelni kezdjen. Leginkább csak áll, néha kiabál, oldalazgat, rosszabb esetben menekülés közben beleakadunk. Nincs csapatmunka, nincs összhang, kell egy valódi játékos ahhoz, hogy ne óvónéninek érezzük magunkat, aki az udvaron próbálja uzsonna előtt összeterelni a hömbölgő gyereksereget.
Raiden minden jobb volt
Hiába a karakterek és a fegyverek fejlesztése, a szerepjáték vonal nem elég erős ahhoz, hogy ébren tartsa a játékost, a sztori pedig döcögős, egyedül a második epizód végén csavarodott egyet a történet, ami miatt várom is a folytatást. A Raid viszont továbbra is szórakoztató, és valóban van jelentősége annak, hogy mennyit ölünk karakterünk tápolásába, hogyan pumpáljuk feljebb fegyvereinket. Persze a mikrotranzakció itt már adott, aki új kosztümöket vagy cuccokat, esetleg több újraélesztést akar, az fizethet, de szerencsére nem vagyunk rákényszerítve semmire. Összességében ez a faktor emeli a szavatosságot, ha valamiért érdemes ezt a játékot megvenni (és szigorúan csak haverral, mert a coop itt alapfeltétel lesz), akkor az a Raid. Egyelőre tehát tartom magam a 6 pont körüli értékeléshez, de azért várom, hogy mi lesz a végkifejlet. Már csak két hét...
Tesztünket a harmadik epizóddal folytatjuk.
