Mit tehet az ember, ha unja már a csapatást GRID-ben? Betölti mondjuk a MotoGP-t. És ha már két keréken sem az igazi? Akkor jön a Pure. A játék egész koncepciója egyedi és ötletes, bár nem teljesen új, hiszen a fejlesztő Black Rock Studios korábban is csinált már hasonlót (csak akkor még Climax néven): a Pure alapvetően egy versenyjáték, csak épp itt nem autókkal, motorokkal űzzük az ipart, hanem quadokkal. Aki ült már ilyen négykerekű micsodákon, vagy látta őket élőben, tudja, hogy jó nagyokat lehet velük ugratni, fenn magasan a levegőben pedig kifacsart mutatványokat lehet rajtuk/velük/alattuk/mellettük bemutatni, mielőtt visszazuttyannánk a jó öreg anyaföldre. Namost a Pure pont azért nagyon jópofa, mert megvan benne a versenyzés izgalma, a sebesség, a lökdösődő ellenfelek, mint mondjuk a GRID-ben, vagy egy NFS-ben, ugyanakkor elengedhetetlenek a jól előkészített ugratások és a röptében bemutatott trükközések is, mint pl. a Tony Hawk sorozatban. Ráadásul mindkét részt megfelelő minőségben implementálták a T. fejlesztők.
Thrillride
Három versenymód került a játékba, a körverseny, a sprint és a freestyle, előbbieknél a gyorsaság a lényeg, utóbbinál nem számít, hanyadik vagy, a trükkös mutatványokért kapható pontokra, a szorzókra és a kombókra kell odafigyelni. A játék szíve-lelke mindhárom módban a jobb alsó sarokban található „thrill bar", vagyis a „veszély-o-meter" sáv. Menet közben minden végrehajtott trükk növeli az ebben lobogó kékeszöld lángnyelvet, ami aztán üzemanyagul szolgál egyrészt a nitrózáshoz, másrészt fokmérője az épp aktuálisan kivitelezhető trükkök szintjének. Ha nem nitrózzuk el ugyanis thrill-szintünket, hanem elkezdjük töltögetni, középtájon megkapjuk az addig használható alapszintű trükkök mellé az összetettebb, kettes szintű mutatványokat, csurig töltve a sávot pedig elérhetővé válnak a hármas szintű, profi performanszok is. Sőt, ha még ezután sem nitrózunk, túl is tölthetjük a thrill bart, hogy teljesen egyedi mutatványokra tegyünk szert, no meg arra a nem lebecsülendő lehetőségre, hogy nitrózhatunk az ugratók előtt még akkor is, ha utána hármas szintű trükköket szeretnénk bemutatni.
A thrill bar nagyon kellemesen szinezi a játékélményt, hisz menet közben szinte mindig taktikáznunk kell vele. Egyrészt freestyle-ban - ahol a magasabb szintű, izmosabb trükkökhöz nyilván a thrillgyűjtögetés a kifizetődő - sem hanyagolhatjuk teljesen a nitrót, mert a nagyobb rámpa előtti nagyobb sebesség hosszabb és magasabb ugratásokat jelent, ami az összetettebb kombókhoz elengedhetetlen, ráadásul az ugratók mögött lebegő, különböző előnyöket garantáló tokeneket is a gyorsabbak teszik zsebre. Másrészt a körverseny és sprint módokban sem korlátozhatjuk figyelmünket pusztán a száguldásra, hiszen a létszükséges nitróhoz csak trükkök bemutatásával juthatunk hozzá.
2-2-2-3
Persze az összetett játékmenetnek van egy másik vonatkozása is: hogy ideális íven tarsuk a járgányt, megfelelő lendülettel érkezzünk az ugratókhoz, combos kombókat mutassunk be stabil földreérkezéssel, és még a többiek előtt is végezzünk, nem kevés zongorázást igényel a billentyűzeten (vagy thumbstick tekergetést a kontrolleren). Nemcsak a gáz, fék, jobbra, balra, esetleg kézifék, meg nitró gombokat kell használni: rajtuk kívül az első és legfontosabb eszköz, amelyet a tutorial a fejünkbe ver, a „preload" lesz. „Előtöltéskor" emberünket az ugrató előtt kissé begugoltatjuk (gomb lenyom), majd a megfelelő pillanatban, lehetőleg közvetlenül az ugratást megelőzően, elrugaszkodunk vele (gomb elenged). Attól függően, hogy ezt jó ütemben végezzük-e, használjuk ki az adott rámpával nyerhető magasságot 100, 80, vagy mondjuk 50%-osan (a pontos értéket ilyenkor egy félköríves mutató jeleníti meg). Ha minden klappol, és jó magasan úszunk a levegőben, akkor jöhet a lényeg: a thrill barunk aktuális állásától függően elérhető három trükkfokozat mindegyikét külön hot key-vel aktiválhatjuk, ám hogy pontosan milyen trükköt vesszük elő tarsolyunkból, az attól függ, hogy ezzel párhuzamosan melyik irányba „húzzuk" quadunkat és karakterünket az iránygombokkal. A bemutatott trükköket külön gombokkal tovább variálhatjuk (extra pont), ha van időnk, kitarthatjuk őket (extra pont), összefűzhetjük más trükkökkel (extra szorzó), ám arra is figyelnünk kell, hogy leérkezés előtt legyen elég időnk karakterünk súlypontjának előre-hátra mozgatásával (ismét külön gombok) korrigálni quadunk helyzetét, így biztosítva a sima landolást. Ez így elsőre talán kissé soknak hathat egyszerre, ám megnyugtatok mindenkit: a Pure fejlesztőinek sikerült megtalálnia az „easy to learn, hard to master" szűk kis mezsgyéjét - a játék irányítását könnyű megtanulni, ám nehéz tökélyre fejleszteni. Segíti továbbá életünket, hogy bukások után szinte azonnal visszaállít a versenybe a játék, ami akár túl nagy könnyítésnek is tűnhet, ám egy programban, ahol a felhasználó gyakorlatilag rá van kényszerítve a folyamatos nyakatekert és kockázatos mutatványokra, szerintem kifejezetten okos megoldás ez a játékmenet élvezhetősége szempontjából.
Az igazán PC játék
Háttérsztorit és körítést minimálisat kapunk, a „World Tour" nevű kampánymód legelején kiválaszthatunk magunknak egy karaktert (a politikai korrektség jegyében minden rassz és nem képviselteti magát), akivel aztán belevetjük magunkat a való életbeli alkatrészgyártók által szponzorált versenysorozatokba. A versenyek folyamatosan nehezednek, az MI egyre agresszívabbá válik, meg gyorsabbá és cselesebbé. Ahogy haladunk előre, szokás szerint nyitjuk meg az újabb pályákat, amelyeken oda és vissza mehetünk a sprint keretein belül, freestyle-kodni pedig a körversenypályák rámpákkal turbózott változatain fogunk.
Jópofa dolog a quadépítés is, hiszen a versenyek teljesítésével új alkatrészeket, és a már meglévők fejlesztett változatait is elérhetővé tesszük (~ unlockoljuk az upgrade-eket). A gépek építésénél a váztól kezdve a kuplungtárcsán át az utolsó gázkarburkolatig mindent mi válogathatunk össze. Már az elején világossá válik, hogy érdemes a három versenytípusra (minimum) három különböző gépet építeni, és közben legalább nagyvonalakban odafigyelni a tulajdonságokra, mert egy trükközésre kihegyezett járgány érezhetően megengedőbb a kifacsart földreérkezéseknél, mint a magas végsebességre és kezelhetőségre beállított versenyquad, amivel meg sprintezni nem szerencsés, hiszen ott inkább a gyorsulás és a nitróspalack mérete számít, nem pedig a végsebesség.
Közeli helyeken...
Mit is mondhatnék még a játékról: a fizika jól eltalált, érezni a járgányok tömegét versenyzés közben, a grafika szintén nagyon rendben van, a pályák karakteresek és kifejezetten hangulatosak, sőt, annak ellenére változatosak, hogy nem meglepő módon mindegyiken porban-sárban-fűben-hóban, tehát offroad körülmények között kell csapatnunk. A világ számos pontjára ellátogathatunk általuk, az új-zélandi gleccserektől az olaszországi hegyláncokon át az új-mexikói sivatagokig. Akárhol legyen is, minden pálya legélvezetesebb része a kötelezően megtalálható irreálisan nagy óriásugrató: nomen est omen, az óriásugratók óriási élményt nyújtanak, amikor megfelelő lendülettel, jól elkapott „preloadinggal" rájuk hajtunk: a kerék alól kifut a talaj, nyit a kamera, motorhang elhalkul, beúszik a szélzúgás és füldugó effekt... Az egésznek amolyan bullet-time érzete van, amíg vissza nem csapódunk a földre, és fel nem hangosodnak a normál zajok megint.
Mindezek mellett a tálalás is profi, érződik, hogy szöszöltek a játékkal, nem egy B kategóriás garázsprojekt a Pure: az egésznek egységes - és nagyon stílusos - arculata van, a hangmérnököket is jól megfizették, az effektek teltebbé válnak a szűk csatornákban, illetve ellaposodnak a nagy tereken. Jó a soundtrack is, a narrátor profi és mindent kommentál, amit kommentálni kell, a könnyebb belerázódást pedig nemcsak a rövid ám velős tutorial mód segíti, hanem videók is, minden lényeges dologról.
Amiért csapkodtuk a kormányt
Végül nézzük meg, mibe köthet bele a szőrős szí... szóval lássuk a negatívumokat. A kamerakezelés nem a megszokott sémákat követi, a quadok ide-oda imbolyognak a képernyő alján, miközben a kamera csak nagyvonalakban követi mozgásukat. Meg lehet szokni, de néhány esetben nem látszik, hol is van a merre.
Zavaró továbbá, hogy bár alapvetően jól kitesztelt pályákat kapunk, de néhány tereptárgy még így is képes „beakasztani" a gépünket - túl nagy gondot nem jelent a dolog, hiszen szinte azonnal visszapakol bennünket a program a pályára, szimplán csak idegesítő, ha megtörténik.
Plusz ilyen helyzetekben ötlik szembe, hogy a magasabb géposztályokba lépve a játék fizikája egyre gyengébben modellezi az alacsony sebességű haladást: ha beakadunk valahová, quadunk furán „nyúlóssá", irányíthatatlanná válik, főleg, ha kezelhetőségére kevés pontot raktunk - ilyenkor kifejezetten kellemetlen feladat lehet vele újra irányba állni.
Ha nagyon kekeckedős hangulatban lennék, akkor belekötnék a sérülésmodell teljes hiányába is, de egyrészt nem vagyok abban, másrészt a játék jellegéből kifolyólag országos baklövés lett volna bármi ilyet implementálni, úgyhogy haladjuk is tovább a végső értékelés felé...
Quad demage
A néhány negatívum ellenére a játék a hónap meglepetése volt számunkra. A marketing gépezet valahogy nem kapta fel igazán, vagy ha fel is kapta, útközben valahol elejtette, ám kár lenne elsiklani felette, mert a Pure üdítően frissíti a megszokott körözgetős versenyjátékok palettáját, ráadásul nagyon jól átgondolt formában, élvezetes, néha élményszámba menő játékmenettel, profin kidolgozva. Napokra képes lekötni az embert, sőt, állítom, aki nagyon rákattan, hetekig ellesz vele (nálunk a szerkiben a GRID-es drift pontvadászatot annak rendje s módja szerint leváltotta a Pure freestyle módja), annál is inkább, mert a Black Rockos srácok a „freeride" elnevezésű online-exkluzív játékmóddal a szavatosság terén is domborítottak. Semmi játéktörténelmi pillanat, de egy kifejezetten jó játékot hagy ki az, aki nem nézi meg magának a Pure-t.
