Már a PlayIT szombat reggeli nyitáskor pusztítóan meleg volt, így egyből érkezés után tisztelettel adóztam a tengernyi cosplayernek, akik a fullasztó hőség ellenére is hősiesen végignyomták a két napot, teljes jelmezben, adott esetben maszkban, sisakban, óriási fegyverekkel és más kellékekkel.
A Hungexpo két csarnokát elfoglaló Budapest Comic Con-PlayIT gigarendezvényen a színpadok és standok között hamar jókora tömeg lett, ahol csodálatos jeleneteknek lehettek szemtanúi a vendégek, részben ismét a már említett cosplayereknek köszönhetően.
Hiszen hol máshol fordulhatna elő, hogy fénykardos jedik pacsiznak Overwatch és Fortnite-szereplőkkel, a Watchmen rendőrei tisztelegnek Supermannek vagy épp a The Boys ütnivalóan sármos főgonoszának, Homelandernek, az épület árnyékában pedig egy magányos birodalmi tiszt gyújt rá éppen két, a Birodalmi induló ismerős taktusaira előadott lassú vonulás között.
Az elején még kevés időnk volt nézelődni, ugyanis várt minket az interjúszoba, ahol videós interjúk készültek a GameStar YouTube-csatornájára. Az első interjúalanyunk az egyik legnagyobb név, John Rhys-Davies, aki A Gyűrűk Ura-trilógia ide, Sliders oda, nekem mindig Sallah marad az Indiana Jones-filmekből. Bár 78 éves, fiatalos dinamizmussal pörög, és bár a szigorú menedzsment minden sztár esetében kikötötte, hogy a videókra 3, maximum 5 percünk van, Rhys-Davies kerek perec kijelentette, hogy annyi időnk lehet, amennyit csak szeretnénk, majd nyelvét kinyújtva, a kezét a ujjaival az orra előtt integetve jelzi a számára kijelölt kísérőnek, hogy majd ő azt tudja...
Készségesen és részletesen válaszolgat a kérdésekre, tréfálkozik, közben felhívja a figyelmet Marilyn Monroe-mintás nyakkendőjére, elárulva, hogy több száz nyakkendőből szokta kiválasztani a legjobbakat. Videós kollégáimmal azonnal a szívünkbe zárjuk, sajnáljuk, amikor mennie kell, de várják a további programok, dedikálás, színpadi beszélgetések - ez utóbbira még visszatérünk.
Jack Gleeson következik, azaz a Trónok harca nézőinek szeretve gyűlölt Joffrey királya. Ő nem annyira közvetlen, mint Rhys-Davies, de abszolút barátságosan, mosolyogva válaszol a kérdésekre, utólag meg is köszöni, hogy nem az unásig ismételt dolgokra kellett válaszolnia - az ilyesmi mindig jól esik a kérdezőnek. Sajnos már csak utólag látom, hogy készült róla egy fotó a Trónok harca vastrónján, ami az HBO standján várta a fotózkodni vágyókat. Gleeson is több időt szán ránk, mint amennyit szigorú kísérői előírtak, de azért vele is szívesen folytattuk volna még a beszélgetést.
A következő interjúalanyunk a Vikings Torviját alakító Georgia Hirst, azonban mielőtt vele leülhetnénk beszélgetni, van egy kis időnk szétnézni a három csarnokban. Dél körül már jelentős tömeg kerülgeti egymást a színpadok és standok között, ami nincs jó hatással a hőmérsékletre, de a cosplayerek lankadatlan lelkesedéssel pózolnak a fotókon, vagy csak lassan, méltóságteljesen vonulnak a látogatók között. A jelmezek többsége profi munka, néhány egészen kiemelkedő megoldással - a cosplay-színpad jelmezversenyén például egy olyan élethű Jack Sparrowt is láttunk, aki egy szó nélkül állhatna be Johnny Depp helyére a kamerák elé.
Nézelődnénk még egy darabig, de idő van, vár minket Georgia Hirst, akivel a menedzsere szigorúsága miatt valóban rövid videós interjút követően épp az említett cosplay-színpadon találkozunk újra egy beszélgetés erejéig. Nem gondoltam volna, hogy a Vikings című sorozatnak ekkora rajongótábora van Magyarországon, így meglep szinte teltházas nézőtér, ahol több, korhű jelmezbe öltözött marcona viking is helyet foglalt. Hirst széles mosollyal közli a nézőkkel, hogy bármilyen kérdésre válaszol - és valóban így tesz, nem szégyellősködik. Olyannyira nem, hogy szinte szokatlan nyíltsággal beszél fiatalkori daganatos betegségéről, és az Alice's Arc nevű jótékonysági szervezettel folytatott együttműködéséről. A beszélgetés után pedig irány a dedikáló zóna, ahol óriási sorok várják a Torvit megformáló színészt.
Georgia Hirst videós interjúja után következik a hétvége legnagyobb neve, maga a Hegylakó, azaz Christopher Lambert. Sajnos nem találtam meg az 1993-es nagybetűs ZS-film, a Fenegyerekek DVD-jét, pedig szívesen aláírattam volna vele. Igaz, ez csak addig tartott, amíg be nem lépett az interjúszobába: bár Lambert csupán 65 éves, meglepően leharcolt állapotban van, eleinte a szavakat is keresi, de pár perc alatt belejön és onnantól gördülékenyen válaszolgat a kérdésekre. Rendkívül szimpatikus, amikor elmondja, ismert emberként igyekszik kerülni a politikát és megtartani magának a véleményét.
Ennek ellenére ő érezhetően zárkózottabb, mint az eddigi alanyaink, a jópofáskodást is kerüli, amikor pedig lejár az időnk, egy gyors kézfogást követően már el is tűnik. Igaz, később látom a dedikáló zónában, ahol készségesen pózol a rajongókkal, akár több kép erejéig is. Kétség sem fér hozzá, hogy abszolút profi, nagy kár érte, hogy a kilencvenes évek után igazán értékelhető produkciót egyelőre nem tudott összehozni.
Vogonoktól Darth Vaderig, és a rendbontó Gimliig
A szombati napra még egy feladatom maradt: levezényelni a színpadi beszélgetést Spencer Lee Wildinggal, akinek nevét a legtöbben a Zsivány egyes stáblistájáról ismerhetik, ő öltötte magára ugyanis Darth Vader legendás jelmezét. A szűk kétméteres egykori kick-box bajnok tiszteletet parancsoló jelenség, de hamar kiderül róla, hogy a marcona külső egy rendkívül szerény és barátságos embert takar. Wilding jó úton halad afelé, hogy olyan nagyságok nyomdokaiba érjen, mint Doug Jones, aki a Hellboy Abe Sapienjétől a Star Trek Discovery Sarujáig számtalan egzotikus lényt játszott már el. Wilding is volt már minden: az első szerepe a Galaxis útikalauz stopposoknak egyik vogonja volt, de játszott Robert De Niro mellett a Csillagporban, szerepelt a Trónok harcában, a Harry Potterben, és a Men in Black International-ben is.
A legnagyobb dobása azonban természetesen maga a sötét nagyúr szerepe, ezért muszáj volt tőle megkérdeznem, hogy amikor először magára öltötte a fekete páncélt és sisakot, elkezdett-e Darth Vader módjára lélegezni.
"Persze, úgy kellett rám szólnia a rendezőnek, hogy a lélegzés hangját majd utólag keverik a szövegem alá"
- mondja mosolyogva, mielőtt meglepő nyíltsággal elárulná, hogy eleinte ódzkodott a szereplőválogatásoktól, mert súlyos diszlexiája miatt sokáig olvasási nehézségekkel küzdött. Másnap reggel pedig már régi ismerősként üdvözöl, amikor vele is leülünk egy rövid videós interjúra, aminek keretében elmeséli, hogy imádja Budapestet, többször járt már itt forgatásokon, ilyenkor pedig ki nem hagyná valamelyik ismert uszoda vagy fürdő felkeresését.
A tömeg vasárnap sem csökken, szerencsére az időjárás egy fokkal kegyesebb, ami azt jelenti, hogy valamivel hűvösebb van, de a cosplayerek láttán így is izzadni kezdek. A Harry Potter-filmek Katie Belljét alakító Georgia Leonidasról kiderül, hogy betegség miatt távol kellett maradnia, így a szintén Harry Potter-mellékszereplő Sean Biggerstaff-fal ülünk le beszélgetni. Az első kérdéssel egyből árnyékra vetődünk, arra voltunk ugyanis kíváncsiak, hogy milyen együttesben zenél a brit színész, kiderül, hogy már semmilyenben, a gitározást ugyanis már csak hobbiként űzi. Ezért álljon itt egy videó tiszavirág életű zenei karrierjéről:
Biggerstaff ezt leszámítva szimpatikus nyíltsággal meséli el, hogy karrierjét szinte teljes mértékben a szerencsének köszönheti, így különösebb jótanáccsal sem tud szolgálni azoknak, akik esetleg a nyomdokaiba lépnének. Pontosabban, annyit mond:
"ne tegyétek, mert a filmipar kegyetlenül durva világ".
Beszélgetés közben hamar ki is derül, hogy inkább a színházban érzi magát elemében, ahol közvetlenebb kapcsolatban tud lenni a közönséggel. Később vele is újra találkozom, a hétvége utolsó színpadi beszélgetésén. Szívemre teszem a kezemet, azt hittem, hogy szűk két órával a zárás előtt már alig lesz valaki a nézőtéren, ehhez képest ismét teltház és lelkesen kérdező rajongók várják, a háta mögé kivetítve pedig az egyik barátja által rendezett filmjének egyik képkockája várja, amin nagyot mosolyog és le is fotózza, hogy elküldhesse a képet a rendező úrnak.
Bár időben korábban került rá sor, a végére hagytam második találkozásomat John Rhys-Daviesszel, nem véletlenül. Puliwoodos kollégáim előre figyelmeztettek, hogy kössem fel a felkötnivalót, mert az idős színészlegenda meglehetősen önjáró, sajátosan értelmezi a színpadi beszélgetés fogalmát.
Picit izgulok, amikor felsétálunk a színpadra együtt, ő olyan nagypapásan belém karol és annyit mond "tegnap rendetlenkedtem egy kicsit". Megnyugtatom, hogy ma is nyugodtan tegye a dolgát - és nagyjából ez az utolsó mondat, amit a színpadon váltok vele, ugyanis a közönség felé fordulva inspiráló beszédbe kezd, majd korát meghazudtoló fürgeséggel beszalad a széksorok közé és 45 percen keresztül rohangál ide-oda, kérdésekre válaszolva, az entek hangját utánozva, a közönség maximális megelégedésére.
Amikor végül szólok neki, hogy egyetlen kérdésre maradt idő, mókásan grimaszolva rám néz és annyit mond: "komolyan mondod?!? Szörnyű ember vagy!" Amikor végül sikerül visszaterelni a színpadra, ő kapja a legnagyobb tapsot a hétvége vendégei közül, abszolút megérdemelten. A színpadról lelépve hatalmas ölelést kapok tőle, ami közben megnyugtat, csak viccelt. Ezután pedig már indul is a dedikáló zónába, ahol szinte az összes nézőnek autogramot ad és fotózkodik velük. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nagyon a szívébe zárta az öreg Gimlit.
Hazaérve kezdem csak el érezni, hogy milyen kimerítő volt az elmúlt két nap, amely során annyi élménnyel gazdagodtam, mint máskor több hét alatt. Természetesen jövőre is ott a helyem, remélem találkozunk!
