A tavaly júniusi E3-on volt pár játék, amit látva ugrálva tapsikoltam örömömben, de egyiket sem találtam annyira elképesztően abszurdnak és épp emiatt kimondottan csábítónak, mint az Octodad: Dadliest Catch-et. A PlayStation 4-es indie címek között feltűnő nagyon fura alkotás már csak azzal a pár másodpercnyi játékmenettel megfogott, amit ott bemutattak. De gondoljatok bele. Egy polip, aki egyben két embergyermek (igen, embergyerekek, nem holmi félig polip, félig ember mutánsok, ne kérdezzétek, mi sem akarjuk tudni) büszke apukája és egy gondos férj. Senki nem sejti róla, hogy egy polip. Sárga a bőre, valószínűleg nyálkás is, nem hord cipőt, a kezein és lábain (avagy a csápjain) pedig tapadókorongok vannak. Ja, és beszéd helyett is csak gargalizál, de mindenki megérti, amit mondani akar. Nekünk meg ott a felirat.
Drágám, mitől van itt ilyen halszag?
Az Octodad eredetlieg néhány egyetemista srác versenyre készített projektje volt, amivel - nyilvánvalóan - díjat is nyertek. A, mondjuk így, prototípus jelenleg is ingyenesen letölthető innen, ha lejjebb görgettek és megkeresitek a piros linkeket. Az ennek készítőiből lett Young Horses stúdió úgy gondolta, ez az ötlet megérdemli, hogy továbbgondolják, így megszületehetett az Octodad: Dadliest Catch „komoly” történettel, változatos pályákkal és hosszabb játékidővel.
Míg az eredeti Octodadben csak házimunkákat kellett elvégezni, itt már rengeteg más teendőnk is van. A játék mindjárt apu és anyu esküvőjével kezdődik, a csinos vőlegénynek úgy kell bevonulnia az oltárhoz, hogy közben nem okoz teljes káoszt. Mivel még mindig egy polipról van szó, sejthetitek, mennyire nem egyszerű a dolga. Igaz, hogy a játékvilág legelegánsabb polipjának nyolc csápja van, de ebből csak négyet használ végtagként, a többi alkotja a testét. Mármint az emberi testét, vagyis az álcáját. Mert, mégegyszer mondom, senkinek nem tűnik fel, hogy ő egy polip.
A négy végtagot külön-külön tudjuk irányítani. Ha épp nincs a kéznél (vagy csápnál, mert ki tudja, hogy a GSO olvasói között nincs-e titkos polip) egy kontroller, az egeret kell használnunk. A bal egérgomb lenyomására felemelhetük a bal lábat, a jobb egérgombbal a jobbat, a középső egérgombbal pedig testtájat váltva apu jobb kezével próbálhatunk meg megfogni vagy lesöpörni dolgokat. Sőt, nem is igazán kell próbálkozni, megy az magától.
Kimegyek a kertbe, apám látom polip
Bemelegítésként olyan hétköznapi dolgokat kell gyakorolnunk, mint a kávéfőzés, a fűnyírás, a kert kigyomlálása vagy a favágás. Minden nagyon idilli, a család boldog, kacarászik, senki nem törődik a világ gondjaival. Apunak viszont gondjai vannak, elvégre ez nem az a világ, ahol polipként könnyű beilleszkedni az emberek alkotta társadalomba. De mi azért játszhatunk vele olyat, hogy pörgetjük őt az indokolatlanul sok labdával megtömött fészerben, mert ez mégiscsak egy játék.
Az egész játék, ha nem vadásszuk a gyűjtögethető nyakkendőket, nagyjából két óra alatt végigjátszható. Az első felében tulajdonképpen szabad kezet (vagy csápot, ugye) kapunk abban, hogy mit milyen tempóban oldunk meg. Persze ha túl sokat rombolunk buktuk az álcát, de közepes nehézségi szinten nem éreztem ennek veszélyét sem a szupermarketben, sem az akváriumban, ami egyébként apunak olyan, mint a mi drága EndreManunknak a pók. Csak más okból.
Egy kicsit azért bűzlik
A játékmenet nagyjából a felénél megy át viccesből idegesítőbe. Amikor megismerjük annak történetét, hogy Octodad hogyan jutott emberek közé, hogyan ismerte meg aráját (hál' istennek azt nem tudjuk meg, hogy a gyerekek hogyan készültek), itt ugyanis - teljesen érthető módon - lopakodni kell. A lopakodás viszont nehéz, ha az embernek (polipnak) koordinálhatatlanok a lábai, és gyakran voltam úgy, hogy mire megfelelően tudtam mozgatni az aktuálisan szükséges végtagot, már észrevettek és kezdhettem a pályarészt elölről. Sajnos túl sokat tesz ki a játékidőből az „akció” rész, az irányítás viszont még sok-sok gyakorlás után sem művelhető úgy, ahogy azt ezek a szegmensek megkövetelnék.
A Dadliest Catch-nek végig egy agyatlan, hosszú nap után teljesen kikapcsoló játéknak kellett volna lennie, bár tény, hogy ha az egész arról szól, hogy különböző zónákban rombolhatunk le mindent, valószínűleg hamar beleununk. A játék nyújtotta meglehetősen egyedi élmény viszont fokozható, ha áthívjuk 2-4 haverunkat játszani, ilyenkor ugyanis mindenki más-más végtagot irányíthat. Ez rengeteg összebeszélést, valódi kooperációt igényel, de aki faarccal koncentrál és megpróbálja tökéletesíteni apu mozgását, az valószínűleg nem ismeri az agyatlan szórakozás fogalmát. Ha már ez is megy, ott van a Roulette mód, ami aztán végképp megkavar mindenkit: ebben ugyanis minden feladat teljesítése után újrasorsolódik, hogy ki melyik végtag felett uralkodik.
A Young Horses egy rendkívül kreatív csapat, ami sokra viheti még a szakmában. Oké, értjük mi, hogy ilyen alapötlet csak egyetemisták nem feltétlenül józan fejéből pattanhat ki, de technikailag és a rejtett mondanivalót illetően az Octodad: Dadliest Catch nagyon rendben van. Igen, van rejtett mondanivaló: Octodad tulajdonképpen azoknak a hőse (vagy antihőse) akik betegségből, balesetből adódóan minden nap kénytelenek olyan nehézségekkel megbirkózni, amelyek a hétköznapi emberek számára abszolút rutinfeladatoknak számítanak. A játék egyszerre vicces, elgondolkodtató és gyakran idegesítő. Jobb is lehetett volna, de semmiképp nem rossz. Csak ebben az ötletben valószínűleg ennyi van.
