Le vagyok sújtva. A múlt havi Cryostasis csalódás után záró akkordként befutott a másik két „nagy" 1C és 505 Games gyámsága alatt álló játék is, és bár a Men of Warról szép szólamokat hallhatunk, ez sajnos nem mondható el kritikám jelenlegi alanyáról, a NecroVisionról. FPS-fan létemre ugye egyértelmű volt, hogy melyik játékoknál jelentkezem tesztelésre, de átgondolva a sorozatos atrocitásokat ma már lehet, hogy inkább a Men of Wart választanám - és ez nagy szó! Számomra a NecroVision egyértelmű csalódás. Szerintem sokan tekintettünk úgy a játékra, mint valami Painkiller 2-re, aki megjelenésével majd visszahozza az FPS stílusból az utóbbi években rejtélyes módon eltűnt zombidarálós, 1 vs. 1000 felállású run-n'-gun játékokat, amiben egymagunk több lőszert durrantunk el, mint amennyit az első világháborúban összesen elhasználtak. Nem is a lőszer mennyiségével van a probléma a NecroVisionnél, de olyan ordító szarvashibák bombáznak minket már az első perctől, amiken kezdetben csak nevetünk, aztán furcsa nyomott hangulat kerít hatalmába, majd belátva a dolog reménytelenségét inkább kilépünk és nyomunk egy pasziánszt.
5 in 1
A Painkilleres párhuzam nem volt véletlen, mivel régóta köztudott, hogy a lengyel The Farm 51 alapítói abból a szintén lengyel People Can Fly gárdából dezertáltak anno, akinek talán a legutolsó ilyen FPS-t köszönhetjük. A két játék közötti hasonlóságot le se tudnák tagadni. A NecroVision azonban egyszerre több forrásból is merít, amit a játékvilág érdekes mód csak akkor nevez lopásnak, ha az innen-onnan összeollózott játék végül nem áll össze egy koherens egésszé, és inkább hat bosszantónak, mint szórakoztatónak. Ha más játékokkal kellene összevetnem a NecroVisiont, akkor azt mondanám, hogy egy Return to Castle Wolfensteinbe oltott Painkiller klón, retrós Duke Nukemes beszólásokkal, ami összképileg nagyban hajaz a Blood első részére. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az utolsó két játék már tizensokadik évében jár! Az itt felsorakoztatott nagy nevek azonban ne tévesszenek meg senkit, mert sajnos a NecroVision közel sincs abban a helyzetben, hogy bármelyikkel egy lapon lehetne említeni. Máris mondom, hogy miért.
„A történet"
Ha lusta lennék, most nyugodtan idemásolhatnám a GameStar RtCW cikkének azonos című passzusát, annyi változtatással, hogy a neveket, a helyszínt és az időpontot módosítanám. A NecroVisionban egy amerikai bakát alakítunk, aki 1916-ban az angoloknak besegíteni érkezik a háború dúlta Európába. Nem telik sokba, hogy kiderüljön; ezek a nyavalyás németek nemcsak a világ újraelosztásán fáradoznak, de ennek elérésére Dr. Zimmerman vezetésével a pokol teremtményeit is segítségül kívánják hívni. A flúgos tudós persze megszállottá válik, kaput nyit a két világ között és a sajátjait sem kímélve földi pokollá változtatja a csatateret, a szó szoros értelmében. Nos, tény, hogy nem túl eredeti és egy Painkiller klón run-n'-gun játéknak talán megteszi, ám aki a csavaros Half-Life és Bioshock történetvezetéshez szokott, az inkább kerülje a NecroVisiont! A németek szerepe sem egyértelmű. Többnyire ők is rettegnek Zimmerman teremtményeitől, de velük egyetemben nekünk is odapörkölnek, ha úgy adódik. Megítélésükön csak egy árnyalatnyit javítanak azok a véres papírfecniken hátrahagyott üzenetek, amelyekben megtört emberként a látott borzalmakról siránkoznak, vagy saját és családjuk életét féltik, illetve azok a katonák, akik társaiktól eltérően először szóba elegyednek velünk - természetesen scriptelve - és ne adj Isten még segítenek is.
Bajonett az agyban
Az egyik pont, ahol sántít a dolog, az irányítás. Lengyel barátaink bizonyára túlságosan sok ötletet akartak a billentyűzetre és egerünkre erőszakolni, ami a csaták hevében bosszulja meg önmagát. Ha például mind a két kezünkbe fegyvert ragadunk, akkor a bal gomb a bal kezünkben lévő stukkert működteti, a jobb pedig a másikban lévőt. Ez csak addig mókás, amíg a lőszer kitart, mert amint a muníció valamelyikből elfogy, a játék visszavált jobbkezes fegyverviselésbe, amit már szimplán a bal egérgombbal művelhetünk. Nyugodtak lehetünk, hogy mire ezt felfogjuk, már rég darabokra szedtek a minden irányból támadó zombik. Ront a helyzeten, hogy egy kéz alá esik a gránáthajítás, a rúgás (Duke Nukem powa!), a slow motion (F.E.A.R. rulz!) és a futás, melyek folyamatos használata nélkül gyakorlatilag lehetetlen talpon maradni. Ezért a nagy fejetlenségben legtöbbször azt sem fogjuk tudni, hogy melyik gombot is nyomkodjuk állat módjára, idegeskedve azon, hogy sohasem az sül ki belőle, amit szeretnénk. A fegyverek változatosságát szó nem, használhatóságát már annál inkább érheti. A NecroVisionban mindenkinek meg kell tanulnia fejlövést osztani, különben nem viszi sokra. (Ennek és a különböző kombóknak az előnye, hogy egyrészt élvezhetőek - ez is nagy szó -, másrészt az ezek után kapott harag pontokból tudjuk fedezni többek között a slow motion képességünket). Játék közben az embernek folyamatosan olyan érzése van, hogy bár többször eltalálta az ellenséget, az mit sem törődve vele vígan futkározik tovább, ahogyan a ritka pocsékra sikeredett „MI" mondja neki. Majd amikor minden lőszerünk elfogy, rájövünk, hogy hatásfokunk megtöbbszöröződik, ha tűzharc helyett egyszerűen végigrugdossuk a pályát, ami kezdetben még poén, később már röhej.
Szép vagy, szép vagy, szebb a Napnál...
A külcsínről annyit, hogy a NecroVision első ránézésre grafikailag kissé idejét múlt, de magas beállítások mellett még épp nem bántja a szemet. A gondosan, tégláról-téglára összeállított, lepusztult romos világ látványa akár már valódi pokolbeli hangulatot is kölcsönözhetne a játéknak, ha a játékos terelgetését nem az ódivatú „láthatatlan falak" gazdag használatával oldották volna meg. A NecroVision bogárgyűjteménye is figyelemre méltó társai között. Tíz perc után már fel sem fogjuk venni, hogy a hullák végtagjai belenyúlnak a földbe és a falakba, holott elméletileg ezt a Havok engine tiltaná neki. Sőt ha megadatik nekünk, akkor ellenségeinket akár az ajtókon átnyúló testrészeik sorozásával is kinyírhatjuk, ami azért már tényleg hajmeresztő bug. Bajok vannak továbbá a karakterek árnyékolásával, valamint a Dx10-es mód sem tökéletes még (fagy vagy el sem indul), saját és a fórumokon olvasott tapasztalatokból kiindulva. Ez van, kérem, nincs mit tenni. És bár a készítők már be is ígérték a javítást, kötve hiszem, hogy az számottevő javulást hoz majd a több sebből vérző játéknak. Szerintünk a NecroVision ugyanolyan hangtalanul fog eltűnni, mint ahogyan megérkezett. Kár érte.
GameStar 2009/03
