Rengeteg áradozó, pozitív visszajelzést és véleményt kaptam már ismerőseimtől az Újpest-Káposztásmegyer régióban elterülő gigantikus vízi létesítményről, s a hozzá szorosan kapcsolódó superior kategóriás szállodáról. Így hát a múltkori dél-magyarországi kilengésünk után most arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy szerkesztőséghez közelibb helyszínt mutatunk be, ráadásul, ha ennyi boldog történetet hallok, és kizárólag pozitív emlékeket támasztanak a népek, akkor valószínűleg lehet valami a dolgok mélyén.
Hosszabb-rövidebb araszolgatás a Váci út kivezető szakaszán, s máris meg is érkeztünk az amúgy a belvárostól autóval körül-belül 15 percre lévő Aquaworld-höz. Először jártam itt, s legelsőként az vágott mellbe, hogy a látott fényképek alapján sokkalta nagyobb és gigászibb az egész komplexum – az ember szinte elveszik a fölé magasodó , alapvetően üvegcentrikus épület falai közt; nagyon ízléses, mondern, és nem túlspilázott.
Mielőtt nekiláttunk volna felfedezni a titkokat, megtekintettük a szállodát, amely – mint feljebb említettem – superior kategóriás, és négy csillag tartozik még hozzá. A recepció és hall gyönyörű, Anett meg is jegyezte, hogy akármelyik extra méretű csillárt elfogadná, maximum az elhelyezéssel lennének gondok, hiszen óriási mindegyik. Megvizsgáltunk egy teljes emeletet, folyosót, szobát, szobából panorámát a kültéri strand-szekcióra, háttérben a Megyeri híddal: csodás, gyönyörű, mennyei. Nem is akarom túlragozni.
Miután kigyönyörködtük magunkat, lementünk az élményfürdő felderítése végett, át a minden igényt kielégítő SPA/wellness és szabadidő részen. Flatline kolléga, mihelyst felfedezte a squash- és bowlinglehetőséget, eltűnt kamerájával, és nagyjából 10 perc után került elő, megrészegült ábrázattal. Biztosan kellemes emlékek fűzik eme kettő szabadidős tevékenységhez, majd biztos elmeséli egyszer.
Az öltözőkön keresztül lehet megközelíteni a fürdőt, amely fedett, nagyon összetett, és nagyon nagy. Egy kisebb kupolás, alapvetően gyermekmedencés részről sétáltunk a strand étkezője által kettéválasztott részen át a főmotívumokat felvonultató, Angkor-romtemplom stílusjegyeire építkező óriáskupolával fedett központi részhez: a méretek itt is extra nagyok, hiszen a kupola átmérője 72 méter, magassága pedig megközelíti az öt emeletnyit. Döbbenetes, és már itt ki merem jelenteni: látványvilágban, kínbálatban és kivitelezésben egyedülálló, legalábbis Magyarországon.
Nagyjából negyed órája kolbászolhattunk a romdíszlet és medencék közt, amikor két ismerős arc tűnt fel az egyik csúszda mellett: Széles Iza (őt a GSO látogatók ismerhetik már egy korábbi GSTV-anyagból), és Nkuya Sonia vigyorgott fülig érő szájjal, persze nem csak abból kifolyólag, hogy velünk találkoztak. Kettő mondat után kiderült, hogy ők is most vannak itt először, de olyannyira megtetszett nekik az egész miliő, hogy biztosan visszatérő vendégek lesznek, sőt, ismerősi köreikben is elhintik majd a lehetőséget. Ez persze nekünk is jól esett, hisz’ már önmagában ezért az örömteli pár megjegyzésért megérte volna eljönni, s ráadásul így a forgatott anyagnak is adott pluszban egyfajta lendületet jelenlétük.
Kiderült közben, hogy nagy csúszda-rajongók, ezért fellifteztünk egy magaslatra, és célba vettük a Repülő szőnyeg elnevezésű lélekvesztőt. Persze előtte magunkévá tettük a megfelelő szőnyeg-szerű ülőalkalmatosságot, mert ugye ajánlatos a használata: egy nagyon kedves, hátán Lifeguard feliratot viselő dolgozó készségesen felvilágosította csapatunkat, hogyan is kell szakszerűen elstartolni a csúszdán, mert ugye az fontos testi épségünk érdekében. És ahogy elindult a veszett csúszás, meg is értettem például azt az intelmét, miszerint ne nagyon mocorogjunk, esetleg üljünk fel menet közben, mert bizony nem tesz jót – akár az idegeinknek sem... Pár másodperc csúszás után, vigyázz-fekvésben becsléseim szerint legalább 30-35 km/h sebességgel száguldottam lefelé, megállás nélkül; tetézte a feelinget az is, hogy az egész csúszda vak sötétbe burkoltan fonódik az emberfia köré, csak néha-néha villan fel egy-két ponton erősebb fény. Ráadásul azt sem lehetett előre kiszámítani, hol lesz a vége, ha csak nem abból, hogy az egyre erősödő gyorsulás azt engedte következtetni, hogy igen, itt, készülj, gyerünk, orr befog... És valóban, óriási csobbanással értem földet (azaz vizet), s amikor kidugtam a fejem a vízből, azt sem tudtam, hol vagyok, mert bizony kellőképpen szédítő mutatvány ez. Ahhoz viszont elég volt, hogy jópár alkalommal meglovagoljam újból a lehetőséget.
Mindezek után jött még Hagymacsúszda, UFO, és megszámlálhatatlan csúszóalkamatosság, egy óra elteltével azt vettük észre magunkon, hogy a lábunk remeg, kissé ingatag a mozgásunk, és ha jobbra akarunk indulni, tutira balra megyünk. Érdekes, az szent, úgyhogy ilyen állapotban nincs is szebb egy kisebbfajta trambulinos ugrásnál, ami elkövethető az egyik erkély-szerű részről, a főrom-épület homlokzati részén.
Talán ez magához is térítette a csapatot, olyannyira, hogy azon kaptuk magunkat, hogy egy függőfolyosón próbálunk átkelni a túlsó oldalra, de némelyikünk enyhe tériszonnyal küzdve bár, nem átallott átkapaszkodni érdekes hanghatások közepette. Némi visszamaradt szédülés után (nem, nem ittunk semmi alkohlneműt, max Iza egy RedBull-t) lesétáltunk a medencékhez, és pici pezsgőfürdő következett, egy nagyon szépen kialakított, kör alakú medencerészben. Innen is kikászálódva később bátran, kidomborított mellel harsoghatjuk: sikerült, megcsináltuk!
Messzemenően elégedetten summáztuk látogatásunkat, miután leültünk a délután végén kifújni magunkat. A helyszín, a tálalás európai, az élményindex kicsiknek-nagyoknak 10/10. A tisztaság szintén maximumot érdemel, hiszen egy apró észrevételként említeném meg azt, hogy a személyzet, kezükben felmosó-törlő alkalmatosságokkal folyamatosan, nonstop azon van, hogy a medencékből kifröccsent vizet eltakarítsák, ezáltal meggátolva az esetleges hasraeséseket. Ráadásul száraz padló esetében is 20 méterenként fel van állítva a Caution! Wet floor! feliratú, jól látható sárga tábla, s mindemellett az alapvető nyugalomérzetet növeli az is, hogy minden medencénél, csúszdánál és egyéb alkalmatosságnál legalább két-három úszómestert véltünk felfedezni. Hozzájön még az is, hogy minden egyes sarkon a legkülönbözőbb figyelmeztető- és eligazító biztonsági kiírások, jelzések segítik a látogatók önfeledt szórakozását.
Így hát a végére nem is maradt más, mint az hogy kijelentsem: akár budapestiek vagyunk, akár az ország legtávolabbi szegletében leledzünk, mindenképpen megér (nem) egy alkalmat, hogy ellátogassunk a nyáron és télen egyaránt nyitvatartó Aquaworldbe, mert bizton állíthatom, páratlan élményben lesz részünk, még akkor is, ha már esetleg kellőkép edzettek vagyunk vízibirodalom-téren.
Garantált a többszöri visszatérés. Mi biztosan megtesszük!
