Semmiképp sem szeretnénk előre inni a xenomorf bőrére, de rég volt már, hogy egy előzetes annyira lázba tudott bennünket hozni, mint az Alien: Romulus trailere. A Ridley Scott klasszikusa (A nyolcadik utas: a Halál) és a James Cameron rendezte, szintén kult státuszt élvező folytatás (A bolygó neve: Halál) között játszódó produkcióról eddig minden közreadott képkocka és információmorzsa azt sugallja, hogy jobb kezekbe nem is kerülhetett volna.
Fede Álvarez (Gonosz halott, Vaksötét) láthatóan a legnagyobb tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz, a forgatáson rohangáló animatronikus arctámadó pedig megnyugtatott minket, hogy a stáb nem kíván teljes egészében CGI-ra támaszkodni. És van még valami, ami hozzájárult ahhoz, hogy türelmetlenül várjuk az augusztusi premiert.
Bár természetesen nem az ötletes marketingfogásokon múlik, hogy egy film végül jó lesz-e, vagy sem, az Alien: Romulust forgalmazó 20th Century Studios ezen a területen is igyekszik kitenni magáért. A minap néhány kiválasztott szerkesztőségnek videókazettán (ez egyébként a rendező ötlete volt) juttatta el a sci-fi horror egy korai jelenetét, amit alább ti is megcsodálhattok az io9 jóvoltából. A mosott kép és a dobozhang hatására mindenki fiatalabbnak érezheti magát úgy harminc-negyven évvel, aki részese volta VHS-korszaknak.
A szóban forgó jelenet azokra a fiatal roncsvadászokra (Cailee Spaeny, Archie Renaux, Isabela Merced, Spike Fearn, Aileen Wu) és az őket kísérő androidra (David Jonsson) fókuszál, akik sorsfordító útra indulnak egy használaton kívüli űrállomásra, ám ott a jobb élet reményét ígérő javak helyett szenvedés és halál vár rájuk.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!