M. Night Shyamalan első filmjei gyorsan kultstátuszba emelték a rendező-író-producert. Itt természetesen nem arra gondolok, hogy neki köszönhettük a Stuart Little, kisegér forgatókönyvét, bár biztos az egeres kalandnak is megvannak a saját rajongói. Az ezredforduló környékén Shyamalan olyan filmeket szállított, mint a Hatodik érzék, a Jelek, vagy épp A sebezhetetlen. Utóbbira elvileg már akkor egy trilógia kezdeteként gondolt, de az elkövetkező években sajnos inkább renoméja lerombolására koncentrált. Valahol a 2006-os Lány a vízbennel indult el a folyamat, ami Az eseményig és Az utolsó léghajlítóig vezetett, A Föld után című ballépésről nem is beszélve. 2016-ban aztán mindenki legnagyobb meglepetésére a Széttörve stáblistás jelenetéből kiderült, hogy ez a mozi egy univerzumban játszódik a 16 évvel korábban bemutatott A sebezhetetlennel.
Az említett utolsó jelenetben David Dunn (Bruce Willis) kávéját szürcsölgetve nézi azt a tévéadást, amelyben éppen arról van szó, hogyan menekült meg Casey (Anya Taylor-Joy) az őt fogva tartó, 23 (bocsánat, a Szörnyeteggel már 24) különböző személyiséggel rendelkező Kevin Wendell Crumb(James McAvoy) fogságából. Ez a pár pillanat pedig minden mozinéző számára világossá tette, hogy a történet még messze nem ért véget. Idén megjött végre a folytatás, amiből nyilván Elijah Price/Mr. Üveg (Samuel L. Jackson) sem maradhatott ki.
A sebezhetetlen azzal tudott igazán nagyot ütni, hogy egy teljesen új műfaj bátor képviselőjeként lépett a pástra, hiszen 2000-ben még csak gyerekcipőben járt a képregényfilm. Ugyanebben az évben mutatták be az első X-Ment, a Penge első része pedig bár két évvel korábban érkezett, a keményvonalas rajongókon kívül a világon senki sem tudta róla, hogy Marvel képregényeken alapszik. Ebben az időben még nem mászkált boldog és boldogtalan vasemberes vagy pókemberes pólókban, így nem volt nyilvánvaló A sebezhetetlen első percétől fogva, hogy egy szuperhősös eredettörténetet nézünk meg. A Széttörve aztán teljesen más okokból lett kedvelhető. Itt McAvoy zseniális játéka, az okosan bemutatott, teljesen különböző személyiségek, és maga a Szörny jelentette a szükséges pluszt. Utóbbiról csak a film végén derült ki, létezik-e egyáltalán, illetve hogyan is fest, addigra pedig a néző már tövig rághatta a körmeit.
Nos, az Üveg esetében sajnos ezek mind hiányoznak és ez nem feltétlenül a rendező hibája. Az viszont igen, hogy helyettük nem talált igazából olyan új hozzávalókat, amelyektől kiemelkedhetett volna az átlagból ez a recept. Nagy vonalakban a sztoriról legyen elég annyi, hogy a három főszereplőnek egy pszichiátriai intézet falain belül kell Dr. Ellie Staple (Sarah Paulson) kezeléseinek hála végre elengedni azt a tévképzetet, hogy természetfeletti képességekkel bíró emberek tényleg léteznek, sőt ők maguk is azok. A játékidő tetemes része ezzel megy el, a doktornő próbálja győzködni a triót, illetve nyilván közben magát a nézőt is. A baj az, hogy valójában egyetlen pillanatig sem fog rezegni a léc, az elénk tárt magyarázatok képtelenek bárkit is bizonytalanná tenni - persze a szereplők kivételével, akik azért lamentálgatnak kicsit.
Végül persze eljutunk a képregényfilmekben kötelező nagy összecsapásig, de az odáig vezető út hatalmas lukakkal van tele, garantáltan lesz pár olyan alkalom, amikor a fejeteket fogjátok majd ti is, miközben a forgatókönyv önjáróvá válik és a logika legalapvetőbb szabályait sem tartja tiszteletben. A film egyáltalán nem okos, szánt szándékkal csattogtat képregényes kliséket, amik ma már nem tudnak úgy működni, mint közel 20 évvel ezelőtt, hiszen ezer és egy alkalommal láttuk őket a nagy stúdiók jelmezes hőseit bemutató kalandokban.
Sajnos McAvoy karakterének személyiségei izgalmasból és félelmetesből jóval inkább komikussá váltak. Sőt ezúttal egészen egyszerűen túlzottan sokat látunk belőlük, a legtöbb új személyiség pedig nem kap egy-két sornál többet, így gyakorlatilag feleslegessé is válnak. A lezárás túl kevés és túl gyenge, sokkal többre számít az ember egyrészt a felvezetést nézve, másfelől pedig a trilógia korábbi két részének ismeretében. Az egészet pedig csak tetézi Casey ésszerűtlen viselkedése, amire a Stockholm-szindróma is végtelenül gyenge indok lenne.
A felsoroltak ellenére azért szerintem legalább azoknak mindenképpen érdemes beülni az Üvegre, akik szerettek a trilógia eddigi két filmjét, mivel ennek segítségével kapnak egy kerek egész történetet. Ezt a mesét sokkal jobban, sokkal bátrabban is be lehetett volna fejezni, de ezzel együtt is én valahol tudok örülni annak, hogy elkészült. Elvégre egyetlen képregényrajongó sem szeret egy be nem fejezett sorozatot bámulni a polcon. Azt viszont ugyancsak nem szabad elfejetni, hogy ha nincs a Széttörve végén az a bizonyos extra jelenet, akkor a világon senki sem hiányolta volna a trilógia harmadik fejezetét. Istenigazából pedig nem is lettünk volna szegényebbek nélküle.
Az Üveg kapcsán hamarosan érkezik YouTube-csatornánkra egy spoilermentes első benyomások videó és egy masszívan spoileres kibeszélő is. Ha nem szeretnétek ezekről lemaradni, akkor mindenképpen iratkozzatok fel:
