Donald Trump nem vette túl komolyan Kína friss bejelentését, miszerint csökkenteni fogja az amerikai filmek importját. A kínai döntés alig néhány órával azután érkezett, hogy Trump újabb, drasztikus vámemelést jelentett be a kínai árukra - az elnök szerint azonban a filmes megtorlás nem aggasztó:
"Hallottam én már rosszabbat is"
- mondta nevetve egy sajtótájékoztatón, miközben a teremben lévő újságírók is derültek a válaszon. A Kínai Filmadminisztráció hivatalos közleményben erősítette meg a döntést április 10-én. Indoklásuk szerint az Egyesült Államok "helytelen vámintézkedései" negatívan befolyásolják a kínai közönség hozzáállását az amerikai filmekhez. Mint írták:
"Tiszteletben tartjuk a piac törvényeit és a közönség választását, és ennek megfelelően mérsékelten csökkentjük az amerikai filmek importját."
Mindez meglepő időzítéssel érkezik, hiszen az amerikai filmek épp most arattak nagy sikert a kínai mozikban. Az Egy Minecraft film nyitóhétvégéjén 313 millió dolláros globális bevételt hozott, és elsőként taszította le a kínai Ne Zha 2-t a hazai bevételi listák éléről. A Ne Zha 2 egyébként 10 hét alatt 2,11 milliárd dollárt hozott csak Kínában.
Egyelőre nem világos, pontosan hány amerikai film esik áldozatul az új korlátozásoknak. A Marvel nagy nyári dobása, a Mennydörgők* IMAX-megjelenése például veszélybe kerülhet. Ugyanígy kétséges a Mission: Impossible - A végső leszámolás és az új Superman-film sorsa is Kínában.
Az IMAX képviselője optimistán nyilatkozott a Varietynek:
"Örülünk, hogy a Kínai Filmadminisztráció tisztázta az álláspontját az amerikai filmek importjával kapcsolatban, és továbbra is nagy bizalommal tekintünk a kínai piacon való szereplésünkre."
Bár politikailag kiélezett a helyzet a két ország között, Trump derűs hangnemben reagált a filmes "visszavágásra". A kínai közönség azonban továbbra is szereti az amerikai blockbustereket, így kérdés, mennyire lesz tartós vagy jelentős a korlátozás a gyakorlatban, különösen egy olyan évben, amikor Hollywood több nagyszabású premiert is tartogat.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!