Hirdetés

Tényleg a védelmébe vett a Linkin Park új énekesnője egy erőszaktevő színészt?

|

Emily Armstrongnak estek a kommentelők, amiért kiállt a nemi erőszak miatt 30 évre ítélt Danny Masterson mellett. Az énekesnő reagált a kritikákra.

Hirdetés

Szeptember 6-án vált hivatalossá, amit korábban csak pletykáltak: valóban visszatér a Linkin Park, és valóban női énekessel folytatja az együttes. Most már tudjuk, hogy Emily Armstrong, a Dead Sara társalapítója és frontembere igyekszik a legjobb tudása szerint pótolni Chester Benningtont, aki önkezével vetett véget életének 2017 júliusában. Az együttes a bejelentést egy online koncerttel és egy videóklippel fejelte meg, de nem minden rajongó volt elégedett a választással.

Akadtak olyanok is szép számmal, akik a közösségi oldalakon felemlegették Armstrong kapcsolatát a szcientológia egyházzal, és hogy azok közé tartozott, akik kiálltak az 1998 és 2006 között futott That '70s Show (Azok a '70-es évek show) egyik főszereplőjeként híressé vált Danny Masterson mellett, amikor a színésznek több egyháztag megerőszakolása miatt bíróság elé kellett állnia. Mastersont bűnösnek találták, és végül a maximálisan kiszabható 30 évet kapta, legkorábban csak 25 és fél év letöltése után szabadulhat feltételesen.

Hirdetés

Armstrongról érdemes megjegyezni, hogy ő maga sosem állította sehol, hogy tagja lenne a szcientológia egyháznak, és erre nem is létezik semmilyen bizonyíték. Csupán annyit lehet tudni, hogy vendégként részt vett az egyház egyik gáláján még 2013-ban, valamint baráti kapcsolatot ápolt mind Mastersonnal, mind az egyik áldozattal, Chrissie Carnell-Bixlerrel. Az utóbbi férje, Cedric Bixler-Zavala, a The Mars Volta együttes társalapítója is azt a narratívát erősítette a közösségi médiában megjelent posztjával további sérelmek felemlegetése mellet, hogy Armstrong a színész pártját fogta.

A Linkin Park újdonsült énekese végül egy Instargram sztoriban (a Variety lementette) reagált a kritikákra.

"Sziasztok, Emily vagyok. Sokatoknak bizonyára új vagyok, és tisztázni szerettem volna valamit, ami a múltban történt. Néhány évvel ezelőtt megkértek, hogy támogassak egy bírósági tárgyaláson valakit, akit a barátomnak tartottam, és elmentem megfigyelőként egy előzetes meghallgatásra. Kevéssel ezután ráébredtem, hogy nem kellett volna. Mindig igyekszem a jót látni az emberekben, és félreismertem őt. Azóta nem beszéltem vele. Elképzelhetetlen részletekre derült fény, és később bűnösnek találták. Hogy a lehető legvilágosabban fejezzem ki magam: Nem nézem el a nőkkel szembeni bántalmazást vagy erőszakot, és együtt érzek az ilyen bűncselekmények áldozataival."

Az együttes többi tagja eddig nem nyilvánult meg a témában, miként a Linkin Park sem adott ki közleményt (ehelyett a banda képviselője az ügyről érdeklődő sajtómunkásokat Armstrong bejegyzéséhez irányítja), de meglepő lenne, ha ennyivel véget is érne a történet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)