A Föld nevű bolygó egyetlen megmaradt a városa a 200 éve a föld alatt működő Szikraváros. Körülötte nincs más, csak sötétség, így semmi értelme a városlakóknak máshova menni, persze nem is tudnának onnan kijutni. Legalábbis ők így tudják.
Minden akkor változik meg, mikor a mesterségesen megvilágított város (hiszen a föld alatt van, és nem tudják, hogy mi az a Nap) éltető eleme, a Generátor egyre gyakrabban hagy ki: a régi, megszokott, pár másodperces áramszünetek egyre hosszabbak. Ez a történés természetesen félelemmel tölti el az embereket, de igazán csak kettőjüket zavarja, Linát és Doont. Gyanakvásukat tovább erősítik azok a bizonyítékok, amiket a kinti világról találnak, és eltökélik, hogy bármi áron, de kijutnak Szikravárosból, ami bizony nagyon nagy bajban van, ugyanis pont 200 évre tervezték a működését. Katasztrófa sújthatta a Földet, ezért volt szükség erre a programra, amit tudósok terveztek annak idején. Létrehoztak egy dobozt, melyet Szikraváros polgármesterei adtak kézről-kézre, hogy a 200 év leteltével a dobozban lévő mentőprogrammal visszajuthassanak a lakók a földfelszínre és újra benépesíthessék azt. Sajnos egy véletlen esemény folytán a doboz elfelejtődik, és Szikraváros polgárai mit sem tudnak a közelgő katasztrófáról. Lina és Doon nyomozásba kezd hát, hogy a furcsa események végére járjanak, és felnyissák az önző polgármester, valamint a város polgárainak szemét, akik az eseményeket nem tekintik súlyosnak, csak azt szajkózzák, hogy eljönnek majd az Építők, a Generátor működtette világ így újra fénykorát fogja élni.
A problémák nem csak a Generátorral vannak
De miért is volt szükség a városkára, amely az emberiség egyetlen megmaradt bölcsője? Mint említettem, valószínűleg katasztrófa közelgett, de akkor a Föld felszínének is meg kellett volna sínylenie az emberiség kihalását, viszont ez nem így történt: a filmben egyszer látjuk a Földet, de az gyönyörű, semmi nyoma pusztításnak, minden rendben van, csak mintha az állatok lennének nagyobbak a szokásosnál, de a filmben ez nem tűnik problémának (jó, persze egy éhes vakond nem mindegy, hogy hozzád képes mekkora). A történetben sajnos nem ez az egyetlen magyarázat nélkül maradt szegmens, ráadásul a műfajt és az életkori határt sem sikerült tökéletesen belőni a Szikraváros esetében. Gyakran a fantasztikus filmeket gyermekfilmeknek titulálják, és itt is ennek megfelelően reklámoztak. Kétségtelenül családi film, és a 12-es karika megfelelő rá, de ha fiatalabb gyerek ül be a moziba, akkor nem lesz neki olyan mókás, ugyanis van a filmben pár olyan jelenet, ami egyáltalán nem kisgyereknek való, pedig a film maga ezt indukálná: csak annyit kéne eldönteni, hogy most gyerekfilmet csinálnak-e, és akkor kihagynák belőle a gyerekparáztatós jeleneteket, vagy csinálnak egy fantasy filmet, amit még véletlenül sem gyerekfilmnek reklámoznak be előre.
A stáblista megint győzedelmeskedik
Ezeket a hiányosságokat leszámítva a Szikraváros egy egyszernézős, se nem rossz-se nem jó film, szép látványvilággal és olyan mellékszereplőkkel, mint Bill Murray vagy Tim Robbins. Érdemes lesz követni a főszereplő kislány, Saoirse Ronan pályafutását is, akit eddig leginkább a Vágy és vezeklésből ismerhettünk, és a Szikraváros kíváncsi futárjaként nyújtott alakítása újabb állomás a felfelé ívelő karrierje felé. Összességében az alaptörténetből jobb filmet is kihozhattak volna, de a rendező végül úgy tűnik, hogy az arany középutat választotta: mostanság divatos filmforma, de a felesleges és általában zavaró szerelmi szál nélkül. Puszta fantasy, amely végig fenntartja az érdeklődést, de mégse csattan akkorát.
6,5/10
