Az AppleTV+ talán nem tartozik a legnépszerűbb streamingplatformok közé, de néhány remek műsort azért leszállítottak vele a cupertinóiak, köztük a Mythic Quest című vígjátéksorozattal, amely egy játékfejlesztő stúdió mindennapjait helyezi a középpontba.
A napokban azonban egy kínos ügy miatt került a címlapokra a széria, miután a Rolling Stone magazin megszellőztette, hogy az egyik népszerű szereplőt, a C.W. Longbottomot alakító F. Murray Abrahamnek szexuális visszaélések vádja miatt kellett távoznia a harmadik évad tavalyi premierje előtt.
A Fehér Lótuszban és más produkciókban is játszó 83 éves színész viselkedésére állítólag két alkalommal érkezett panasz a stáb tagjaitól, a második után ezért szerződést bontottak vele, a karakterét pedig kiírták a Mythic Questből. A ComicBook megkeresésére most a színész is reagált a hírre, nyilatkozatában azt írva, hogy rosszul elsült viccek miatt váltak meg tőle:
"Ez egy őszinte és mélyen átérzett bocsánatkérés. Bár soha nem állt szándékomban senkit sem megbántani, olyan vicceket mondtam - és semmi mást - amelyek felzaklatták néhány kollégámat, és ennek következtében elvesztettem egy nagyszerű állást csodálatos emberekkel. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően sokkal megértőbb lettem, és remélem, hogy megbocsátanak nekem."
Az Oscar-díjas színész bocsánatkérése tehát árnyalni látszik a képet, hiszen eddig csak annyit tudtunk, hogy valamiféle szexuális visszaélésről volt szó. A Mythic Quest sztorija mindenesetre már továbblépett (spoiler: a forgatókönyvírók megölték Murray karakterét), a korábban zöld utat kapott negyedik évadnak viszont egyelőre nincs kitűzött premierdátuma.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!