Hirdetés

Reagált a Star Wars: Az akolitus főszereplője a sorozat törlésére

|

Amandla Stenberg megtörte a csendet, hogy elmondja, mit gondol a történtekről, és szerinte ki a felelős.

Hirdetés

Nincs még tíz napja, hogy a Lucasfilm a Disney-vel karöltve a Star Wars: Az akolitus szempontjából végzetes döntést hozott, nem folytatja a Köztársaság fénykorában játszódó sorozatot, amely így végül teljesen feleslegesen rángatott elő a csalódást keltő évadzáróban két emblematikus karaktert is. De ezzel még nem zárult le teljesen a széria kálváriája, mivel időközben eltűntek a hozzá kapcsolódó ajándéktárgyak a vállalat webshopjának kínálatából, felerősítve a rajongókban a félelmet, hogy akár a Disney+ katalógusából is kitehetik Az akolitust.

A törlés oka sajtóértesülések szerint a gyenge nézettségi mutatókban keresendő, a lendületes kezdést gyors visszaesés követte, és a fináléig már nem is javult érdemben a helyzet. A nézők elpártolásában számos tényező közrejátszott a rosszul megírt forgatókönyvtől a gyatra dialógusokon át a nem túl meggyőző alakításokig, és persze ott voltak még az ún. woke tartalmak is, amelyeket a rajongótábor jelentős része szerint túltoltak az alkotók.

Hirdetés

Amandla Stenberg, Az akolitus kettős főszerepét (Osha és Mae) játszó színésznő egy Insta sztoriként megosztott videóban pont a tábor imént említett kritikus részét nevezte meg a sorozat elkaszálásának okaként, ami egyébként nem lepte meg őt túlzottan.

"Őszinte leszek, ez nem jelent számomra nagy megrázkódtatást. Természetesen a saját valóságom buborékában voltam, de azoknak mondom, akik nem tudtak róla, már a műsor bejelentése óta célpontjai voltunk a szűnni nem akaró gúnyolódásnak, már akkor, amikor még csak egy koncepció volt, és még senki sem látta."

"És ekkor kezdtük el megtapasztalni a mondjuk úgy, hiperkonzervatív bigottság és vitriol tombolását, a velünk szemben tanúsított előítéleteket, a ránk irányuló gyűlöletet és a minket célzó gyűlöletbeszédet. És ez igazán hatással volt rám, amikor először kaptam meg a munkát, mert ez olyasmi, amit nem tudsz teljesen megérteni, nem tudod milyen érzés, amíg nem történik meg veled."

Ugyanakkor háláját fejezte ki azoknak a nézőknek, akik pozitív élményként zárták a szívükbe Az akolitust, és persze a Lucasfilmnek is megköszönte, hogy a sorozaton dolgozhatott, miközben a showrunnert, Leslye Headlandet a világ egyik legjobb emberének nevezte.

"Még mindig örömmel tölt el, hogy a részese lehettem ennek, és hogy az embereknek tetszett, és hogy ennyire fogékonyak voltak. Az a rengeteg rajongói mű, hajórajz és teória, amit megosztottak velünk, egyszerűen gyönyörűek, és csordultig töltik örömmel a szívemet. És csak azt szeretném, hogy azok az emberek, akik ilyen módon álltak ki mellettünk és hangosan támogattak minket a sok gúnnyal és támadással szemben, amit célzottan kaptunk, mondjuk úgy, hogy az alt-right részéről... szóval csak azt szeretném, hogy tudjátok, hogy mélyen szerettünk és értékeltünk benneteket. Ezért még inkább megérte megcsinálni ezt a munkát."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)