Hirdetés

Padmé halála nélkül Palpatine uralma sokkal hamarabb megdönthető lett volna

|

A Naboo szenátora volt az, aki megalapította a lázadás politikai gerincét alkotó szövetséget, egy új regény pedig rávilágít, hogy ő lett volna a legalkalmasabb a Birodalom elleni szervezkedés vezetésére.

Hirdetés

George Lucas állítása szerint az egyik legfontosabb üzenet, melyet a Star Wars révén át szeretett adni, és jórészt át is adott az előzménytrilógiában, nem más, mint hogy a demokráciát nem szabad adottnak tekinteni, vigyázni kell rá, mert nagyon könnyen elveszejthető. Az eredeti trilógián nevelkedett rajongók egy része viszont megrökönyödött rajta, hogy a Baljós árnyak milyen sok politikát tartalmaz, így filmhármas további két részében Lucas csak a szükséges minimumra csökkentette ezeket a szekvenciákat.

Ebből kifolyólag A Sith-ek bosszújából ki kellett vágni gyakorlatilag egy teljes mellékszálat, melyben Padmé néhány szenátorral közösen megalapítja az úgynevezet Kétezrek Delegációját, melynek célja az volt, hogy még a Köztársaság keretrendszerében szálljon szembe Palpatine-nal, aki visszaélt a demokratikus eszközökkel, hogy minél több és több jogkört ragadjon magához. Ennek a szerveződésnek számos olyan szenátor is tagja volt, akik később a Lázadók Szövetségének alapjául szolgáltak, mint például Mon Mothma, a Chandrila szenátora és Bail Organa az Alderaanról, aki Leia nevelőapja lett.

Hirdetés

Az Andor előzményeként szolgáló új, Reign of the Empire című könyvtrilógia azon a Birodalom hatalomátvétele utáni néhány hétbe kalauzolja el az olvasókat, és bemutatja, hogyan alkalmazkodtak a politikai szereplők az új helyzethez. A trilógia első része, az Alexander Freed által jegyzett The Mask of Fear Mon Mothmát és Bail Organát állítja a középpontba, akik a még kezükben lévő békés eszközökkel próbálják bizonyítani a jedik ártatlanságát és valamelyest korlátozni Palpatine önkényét. Természetesen nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egyikőjük sem jár sikerrel, ám már itt, közvetlenül harmadik epizód cselekményei után találkoznak Saw Gerrerával, a fegyveres felkelés egyik első fecskéjével, ami előrevetíti a jövőt.

Bail részéről ugyanakkor olvasható egy nagyon érdekes monológ, mely rávilágít, ezt az egész mozgalmat valójában Padmé indította el, és ő maga sokkal jobb vezetője lenne, mint bármelyikük.

"Szegény Padmé, aki egyszerre hordozta Bail ideológiai tüzét és Mon politikai szakértelmét. Padmé, aki szinte még maga is gyermekként életet adott Leiának, aki napról napra teljesen átértelmezte Bail létezését. Padmé, aki már fiatalon monarcha volt, és amint érettebb lett, visszaadta ezt a jogkört, hogy a demokratikus kormányzás finomabb folyamataiban vehessen részt. Ha Leia csak az erényei felét megörökölte, akkor nagyon büszke lesz rá."

Mivel a Szukits tavaly év végén megszüntette a Star Wars-kötetek kiadását, és egyelőre nem vette át tőlük más, így kérdéses, hogy mikor jelenhet meg ez a regény és később a folytatásai magyar nyelven.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)