Örökkévalók kritika - az Égiek a fejükre estek

Ha valaki mostanában felnéz a Rotten Tomatoes oldalára, akkor azt fogja látni, hogy az Örökkévalók mellett több mint száz kritika után 61%-on áll az úgynevezett "Tomatometer", vagyis az összes véleménynek mindösszesen csak 61%-a pozitív a filmről. Ezzel az eredménnyel jelenleg az MCU leggyengébb mozija a film a Rotten saját rendszerében, alulmúlja a 2013-as Thor: Sötét világot is.

Hosszasan lehetne vitázni arról, hogy mennyi értelme van az efféle gyűjtőoldalak százalékaira támaszkodni, de inkább tisztázzuk gyorsan a lényeget: az Örökkévalók nem rossz film, és semmiképpen sem az MCU legrosszabb mozija. Ugyanakkor a Marvel saját világának legjobbjai közé sem sorolható.

Chloé Zhao végtelenül tehetséges, immár Golden Globe- és Oscar-díjas kínai filmrendező. A 2015-ös Songs My Brothers Taught Me, a 2017-es A rodeós, illetve a számos díjat besöprő, 2020-as A nomádok földje után viszont minimum meglepő, hogy rá bíztak egy Marvel mozit, hiszen nem sokszor sült el jól az, amikor független filmesekkel akartak blockbustert rendeztetni. Taika Waititi Thor: Ragnarökjével ellentétben az Örökkévalók nem lesz alkalmas olyan ellenpéldának, amit aztán véres kardként körbe lehet vinni az egész filmvilágban, ugyanakkor talán mégis szerencsésnek mondható, hogy Chloé Zhao kapta ezt a projektet. Ezt a filmet ugyanis végtelenül egyszerűen tele lehetett volna pakolni klasszikus Marvel klisékkel és sablonokkal, kaphattunk volna egy sokadik feledhető, percéletű főgonoszt, no meg persze robbanásokkal teletűzdelt agyatlan finálét, de a rendezőnő teljesen más irányba vitte el a filmet. 

Az Örökkévalók koncepciója pedig úgy ahogy van, remek, sőt a története is kivételes. Más pontokon csúszott el kissé a nagy terv, de ne rohanjunk ennyire előre. A film a lehető legtávolabbi pozícióból indul az eddigi Marvel-filmekhez képest. Ne feledjük, az egész MCU azzal kezdődött, hogy egy multimilliárdos playboy épített magának egy fémhacukát. Innen jutottunk el odáig, hogy immár mi és és a Marvel mozik Földjének lakói sem csodálkozunk el űrlények, kiborgok, vagy épp mágusok láttán. Az Örökkévalók azonban teljesen más ligában játszó főszereplői olyan halhatatlan lények, akik az Égiek nevezetű kozmikus entitások parancsának engedelmeskedve vigyázzák bolygónkat több ezer év óta. Nem avatkozhatnak közbe azonban bármikor, csak és kizárólag akkor léphetnek elő, ha az úgynevezett Deviánsok támadnak az emberekre. Ezek a lényeket viszont elvileg már évszázadokkal ezelőtt kiirtották, és ezért nincs többé feladatuk a bolygónkon. Csakhogy váratlanul újabb Deviánsok bukkannak, az Örökkévalók pedig elindulnak egy olyan úton, amelyen végigjárva saját eredetük titkát is felfedezik, és közben igen súlyos morális kérdésekkel kerülnek szembe.

De ahogy a hősöknek, úgy Zhao filmjének sincs könnyű dolga, egyszerre kell eredettörténetként és csapatfilmként működnie: úgy próbál két és félórába szorítani egy több ezer évet felölelő történetet, hogy sokat ugrál a régmúlt és a jelen között, és mindent elkövet azért, hogy ne szokványos szuperhősmozinak tűnjön, hanem inkább monumentális sci-finek. Nem titok, hogy a film nem tudja a felvázolt akadályok mindegyikét kecsesen átugrani, de azért többször jár sikerrel, mint ahányszor elbukik. Az időbeli váltások például egyáltalán nem zavaróak, és szépen építik a narratívát. Dicséretes, hogy minden egyes hősnek megpróbáltak személyiséget adni, de hiába beszélünk egy meglehetősen hosszú moziról, részletes bemutatásukhoz nélkülözhetetlenek lettek volna előzményfilmek. Az első Bosszúállók mozi is azért működött (és Az Igazság Ligája többek között azért nem), mert a tagok nagyját már jól ismertük, nem a semmiből eresztették őket össze a kreatív elmék. 

Akármennyire is hosszú a játékidő, arra egyszerűen nem volt elég, hogy megindokolja és alátámassza a főszereplők különböző válaszait, amelyeket egy végtelenül komplex problémára adtak, emiatt pár döntés karakteridegennek érződik. Pedig a hatalmas nevekkel teletűzdelt színészgárda egyébként nagyon is kitett magáért, nem lehet panasz egyikük alakítására sem. Lehet, hogy jobban tudott volna működni az Örökkévalók egy Disney+-os sorozatként, de ez már nem fog kiderülni. Azért viszont továbbra is hálát kell adnunk, hogy tudatosan nem akartak hagyományos blockbustert csinálni ebből a filmből: megpróbálták elegendő teret adni a narratívának, és alapvetően izgalmas karakterekkel ismertették meg a nézőt. Még a hősök változatos képességeit is sikerült remekül prezentálni, azaz teljesen rendben van a film vizualitás szempontjából. A film egyik erénye, hogy a látszólag csak a 2021-es trendeknek megfelelni akaró Örökkévalók diverzitása teljesen észszerű. Tényleg indokolt, hogy van közöttük kicsi és nagy, izmos és testes, fehér, fekete, ázsiai, indiai, dél-amerikai, férfi és nő, heteroszexuális és meleg, pont annyira, mint például az, hogy a csapat egyik fele harcos, a másik inkább építő, alkotó. A történet tükrében pont az volna észszerűtlen, ha nem így lenne. 

Szóval nem érdemli meg az Örökkévalók azt, amit egyes kritikákban épp megkap. Nem ez a legjobb és nem ez a legrosszabb MCU mozi, de kétségtelenül az egyik legegyedibb, legkülönlegesebb. Biztosan nem fog tetszeni minden nézőnek, valószínűleg a klasszikus akciófilmes elemekből összetákolt szuperhősös mozik rajongóinak például egyáltalán nem, de ha valaki szereti a lassan építkező, a monumentalitással bátran kacérkodó, komoly kérdéseket feszegető sci-fiket, és nem tartja halálos bűnnek azt, ha egy filmbe kerülnek logikai bukfencek, akkor nagyon jól szórakozhat az Örökkévalókon. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan reagál a filmben történtekre az egész MCU, miként reflektálnak az eseményekre a későbbi mozik, illetve milyen formában térnek vissza a jövőben maguk az Örökkévalók. Az ugyanis teljesen biztos, hogy nem most találkoztunk velük utoljára. És én ennek kifejezetten örülök.