Még javában tombolt a koronavírus-járvány, amikor a nagy hollywoodi stúdiók azzal kísérleteztek, hogy egyszerre küldték a korlátozásokkal sújtott mozikba, valamint az általuk birtokolt vagy támogatott streamingplatformra a filmjeiket. Mondanunk sem kell, hogy ennek eredményeként a jegypénztáraknál csúnyán leszerepeltek még olyan alkotások is, amelyek más körülmények között jó eséllyel taroltak volna. Közben pedig a streamingbuborék sem nőtt olyan gyorsan, sem olyan nagyra, hogy a havidíjakból befolyó pénzek képesek legyenek ellensúlyozni a mozis fronton elszenvedett veszteséget, mi több, a járvány végeztével jellemzően vissza is esett az előfizetők száma.
Mindennek következtében visszatértek a stúdiók a korábbi gyakorlathoz, vagyis mozis premierrel kezdenek, és hacsak nem Borderland szintű bukásról beszélünk, hagynak elég időt a filmeknek, mielőtt VOD-platformokon és lemezes formában, majd pedig streamingen is elérhetővé tennék azokat.
Ennek szellemében a Deadpool & Rozsomáknak is moziban kezdte pályafutását, a 200 millió dollárból tető alá hozott produkció aztán meg sem állt 1,338 milliárdig, megszakítva a Disney és a Marvel rossz sorozatát.
Bár tényleg nagyot ment a Ryan Reynolds és Hugh Jackman főszereplésével forgatott szuperhősfilm, akadnak szép számmal olyan rajongók is, akik eddig csak azért nem nézték meg, mert szívből gyűlölik, hogy a hangos beszélgetés, a megcsörrenő telefonok, a rágcsás zacskó csörgése is a moziélmény része. Számukra jó hír, hogy november 12-étől már anélkül is megtekinthetik a Shawn Lewy rendezte véres és szókimondó kalandot, hogy elhagynák otthonukat, ugyanis ezen a napon bekerül a Disney+ kínálatába.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.