Mielőtt tavaly decemberben elbúcsúztattuk volna a GameStar magazint, a Másvilág rovat hasábjain belekezdtünk a kortárs sci-fik egyik legjobbjának ismertetésébe. Ezt folytatjuk most az ötödik kötettel, és figyelembe véve, hogy talán nem mindenkinek áll módjában fellapozni a vonatkozó (2019/06-os, 07-es, 08-as és 11-es) számokat, kénytelen vagyok messzebbről indítani.
Bár ha nem bánjátok, hogy Kevin Smith lelövi a poént, lejjebb megnézhetitek a színész-rendező összefoglalóját is, amely ugyan a forrásműtől sok tekintetben eltérő sorozatról szól, mégis alkalmas arra, hogy képbe hozza a laikusokat, valamint felelevenítse a némileg megkopott emlékeket.
Gyorstalpaló
James S. A. Corey (az írói álnév mögött valójában Daniel Abrahamet és Ty Francket találjuk) kilenc kötetesre tervezett regényfolyamában már évszázadok teltek el a történelmi pillanat óta, amikor az emberiségnek első alkalommal sikerült kiszabadulnia a Föld gravitációs kútjából. Fajunk gyarmatosította a Lunát, a Marsot, majd a külső bolygók felé véve az irányt több holdon és aszteroidán is megvetette a lábát, de a Naprendszer határain túli világegyetem továbbra is elérhetetlen maradt számára.
A korlátokba ütköző technológia nem teszi lehetővé a fénysebességnél is gyorsabb utazást, sem pedig mesterséges féregjáratok létrehozását, hogy így küzdjük le az irdatlan távolságokat. Ehelyett épp olyan hosszadalmas, kényelmetlen és nem utolsósorban kockázatos vállalkozás eljutni a Földről a Ganymedesre, mint Kolumbusz korában vitorlásokkal átszelni az Atlanti-óceánt.
Amikor mi bekapcsolódunk a történetbe, a Föld és a Mars árgus szemekkel méricskéli egymást, miközben a két nagyhatalom csupán olcsó és könnyen pótolható munkaerőként tekint a távolabbi kolóniákon élő, másodrendűként kezelt övbéliekre. Valósággal tapintani lehet a feszültséget, és nem kell sok ahhoz, hogy lángba boruljon a Naprendszer egésze.
Az események gyújtópontjában egy idegen eredetű protomolekula áll, aminek megszerzéséért egyesek bármekkora véráldozatra hajlandóak, már a puszta birtoklása felborítaná a kényes hatalmi egyensúlyt, megzabolázása és irányítása pedig felfoghatatlan következményekkel járhatna. A protomolekula miatt kovácsolódik össze diszfunkcionális családdá a Rocinante legénységét alkotó James Holden parancsnok, Naomi Nagata mérnök, Amos Burton gépész és Alex Kamal pilóta.
Ez az oka annak, hogy útjuk keresztezi az eltűnt milliárdoscsemete ügyében nyomozó Josephus Millerét, és hogy a belekeverednek a Chrisjen Avasarala, Fred Johnson és más politikusok nagyívű hatalmi játszmájába. Összetett, gondosan rétegzett, abszolút emberi (értsd: távolról sem tévedhetetlenek, vagy mentesek minden gyarlóságtól) karakterekről van szó, akiket nem nehéz megkedvelni, és akikért izgulva nem egy alkalommal tövig rágjuk a körmünket, holott szinte biztosak vagyunk benne, hogy a legrázósabb kalamajkából is élve keverednek ki.
Azért mondom, hogy szinte, mert a szerzőpáros George R. R. Martin köreiből került ki (Abraham társíróként, Franck személyi asszisztensként dolgozott vele), és bizony olykor még attól sem riadnak vissza, hogy megszabaduljanak kulcsfontosságúnak gondolt nézőpontkarakterektől (akiknek a szemszögéből ismerjük meg egy-egy fejezet történéseit).
Csapatleépítés
Mint már említettem, a Nemezis játékai a nálunk A Térség címen futó regénysorozat ötödik tagja. Ekkorra már számos megpróbáltatáson esett át a Rocinante legénysége, és azt hihetnénk, sem őket, sem bennünket, olvasókat nem érhet meglepetés. Nos, nagyobbat nem is tévedhetnénk, mert a folyton újabb és újabb fenyegetést kiötlő írók ezúttal megbontják a rengeteg nézeteltérés és az alkalmankénti konfliktusok dacára is olajozott gépezetként működő csapatot.
Mindenkinek magának kell boldogulnia, miközben Amos földi vakációja pokolira fordul, Alex a Marsra hazatérve eszement konspirációba tenyerel, Naomi pedig váratlanul szembekerül a múltja árnyaival, amelyekről azt hitte, sikerült egy életre megszabadulnia tőlük és mélyen eltemetett titkára sosem derül fény. Ezalatt Holden sem ücsöröghet a babérjain, mert az általuk használt fregatt javítási munkálatai közben történik egy s más, például egy merényletkísérlet.
Az eddigitől eltérő koncepció remek lehetőséget kínál arra, hogy Abraham és Franck továbbárnyalja szereplőit, személyiségük újabb rétegeit fedve fel előttünk, miközben ugyanolyan ügyesen egyensúlyoznak globális léptékű események és a karakterdráma között, ahogy eddig is tették. Fontosnak tartom megjegyezni, és A Térség könyvek elvitathatatlan erényeinek egyikeként kiemelni, hogy a szerzőpáros a sci-fi tudományos részére is komoly hangsúlyt fektet, nem csupán a fantasztikumra. Magyarán nem szakadnak el a fizika törvényeitől, és eszükbe sem jut szimplán a képzeletükből táplálkozó jövőképet felfesteni, inkább abból indulnak ki, hogy a mai ismereteink szerint mi lehetséges és mi nem.
Személy szerint nagyra értékelem, amiért rengeteg energiát fordítottak az övbéliek kultúrájának és nyelvének kidolgozására, valamint annak bemutatására, hogy milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre és a társadalomra, ha generációk születnek, nőnek fel és halnak meg egy, az önfenntartásra külső segítség nélkül alkalmatlan kőszikla belsejében, távol mindentől az űr sötét és jéghideg vákuumában.
Ha szeretitek a sci-fit és lebilincselő olvasmányra vágytok, arra bátorítanálak benneteket, hogy adjatok egy esélyt A Térségnek. És persze kezdjétek az első kötettel, a Leviatán ébredésével, még akkor is, ha Stewie Griffin szavaival élve mindegyiknek van eleje, közepe és vége, azaz önmagukban is megállnák a helyüket.
