Hirdetés

Megvan, hogy mikor jön a TV2 katonai sorozata, a S.E.R.E.G.

|

Az Elk*rtuk mögött álló Megafilm gyártásában készült produkcióra már nem kell sokat várni.

Hirdetés

Nagyon ráfeküdt a TV2 a katonaság népszerűségére fókuszáló sorozatokra (természetesen a Magyar Honvédség támogatásával), elvégre a Kiképzés című katonai reality előtt megérkezik a csatornára a Megafilm új szuperprodukciója, a S.E.R.E.G, amely Az egység hazai változatának tűnik, és 865 millió forintos állami támogatással valósult meg. Noha amit propagál, az nem is létezik

A hat epizódosra tervezett sorozat - amihez a Magyar Honvédség többek között helyszínekkel és haditechnikai eszközökkel járult hozzá - az ígéretek szerint látványos képi világgal és izgalmas történetvezetéssel mesél egy apa-fia konfliktusról és egy missziós bosszúhadjáratról, és körüljárja, hogyan teljesíthetünk a határainkat túllépve, kovácsolhatjuk egyetlen egységgé a csapatot, és tehetünk különbséget a valódi jó és rossz között. Mindezt Csórics Balázs és Kamarás Iván főszereplésével készítik, akik mellett felbukkan többek között Jászberényi Gábor, Orosz Ákos, Krisztik Csaba, Balla Eszter és az Angyalbőrben című klasszikus szereplői, Takátsy Péter és Mészáros Zoltán is. 

Hirdetés

A S.E.R.E.G. a nyáron kapott egy hosszú és akciódús előzetest, de akkor még csak annyi volt bizonyos, hogy a Benda Balázs (Elk*rtuk) és Somogyi György (A helység kalapácsa, Majdnem menyasszony) forgatókönyve alapján, Dombrovsky Linda (A helység kalapácsa) rendezésében, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor (Elk*rtuk) produceri támogatásával készült sorozat valamikor ősszel debütálhat a TV2-n, most viszont a TV2 Média Csoport bejelentette, hogy a hatrészes produkció november 11-én, hétfőn rajtol el a csatornán.

A premierdátumot egy vadonatúj kedvcsinálóval leplezte le a Megafilm, nézzétek csak: 

Ti bele fogtok nézni?

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)