Míg a korábbi években olyan élőszereplős filmekkel próbáltunk szobrot hazahozni az Oscar-gáláról, mint a Post Mortem és a Blokád, addig a 2024-es Oscar-díjátadó esetében Gauder Áron (Nyócker) legutóbbi animációs filmjét, a Kojot négy lelkét ajánlotta az Akadémia figyelmébe az Oscar-díjra nevező bizottság, sajnos eredménytelenül: a Kojot négy lelke be sem került a jelöltek közé, viszont így sem maradtunk magyar siker nélkül, hiszen a Szegény párák berendezője, Mihalek Zsuzsa nyert.
A 2025-ös, több szabályváltoztatást is életbe léptető eseményre azonban megint egy nagyjátékfilmet küldünk majd, ezúttal egy életrajzi drámát szavazott meg a Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztosból, Koncz Gabriella vágóból, Lukácsy György dramaturg-rendezőből, Novák Emil operatőr-rendezőből, Pesti Ákos filmgyártási szakemberből, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendezőből és Szabó Csilla dramaturgból álló szakmai bizottság.
Minden ország egy mozifilmet nevezhetett azok közül, amelyeket 2023. november 1. és 2024. szeptember 30. között bemutattak az adott országban, az Oscar-díjra nevező bizottság pedig 18 egész estés alkotás közül végül Koltai Lajos (Sorstalanság) tavalyi rendezését, a 2023. november 30-án mozikba került Semmelweis című életrajzi drámát választotta, amelyben Vecsei H. Miklós főszereplésével meséltek az anyák világhírű megmentőjéről, Semmelweis Ignácról.
A történet 1847-ben, egy szülészeti klinikán játszódik, ahol egy olyan titokzatos járvány tombol, amitől rettegnek az anyák, egy fiatal magyar orvos pedig a hagyományos módszerekkel szakítva próbál meg szembeszállni ezzel a rejtélyes kórral, miközben rátalál a szerelem is egy osztrák bába személyében. Csakhogy a kórház vezetése mindent megtesz azért, hogy megvédje tekintélyét Semmelweis felfedezéseinek következményeitől, a harc pedig nem áll meg az épület falai között. A filmre - amit többek között a Netflixen és a Filmión is pótolhattok - közel 350 ezer néző volt kíváncsi a mozikban, és a Magyar Mozgókép Fesztivál idei legjobb játékfilmének bizonyult.
Az Amerikai Filmakadémia tagjai öt játékfilmet választanak majd ki az országok hivatalos nevezései közül, a jelöltek listáját 2025. január 27-én fogják nyilvánosságra hozni. Ti egyetértetek a döntéssel?