Sajtóértesülések szerint eldöntetett, hogy mely színészek játsszák a főbb karaktereket az ezredforduló egyik sikersorozatának előzményeit bemutató szériában, a Dexter: Original Sinben. A kettős életet élő rendőrségi technikus Dexter Morgan ellentmondásos személyiségének korai alakulását, eredettörténetét bemutató sorozat készítői kiváló színészeket nyertek meg a produkció leforgatásához.
Az "antihős" Dexter karakterét az a Patrick Gibbson fogja alakítani, akit már a Shadow and Bone (Árnyék és Csont) című Netflix fantasyből, illetve a Good Girl Jane című filmből is ismerhetünk. Apját az Christian Slater játssza majd, aki Tiszta románctól kezdve a Robin Hood, a tolvajok fejedelméig számos filmben csillogtatta már meg tehetségét az elmúlt évtizedek során.
Dexter mostohahúga, Debra Morgan szerepében Molly Brown látható majd, aki többek között a Milliárdok Nyomában és a Law and Order című sorozatban játszott szerepei óta nem ismeretlen név a filmes világban.
A forgatókönyv szerint a történet 15 évvel az ismert sztori előtt játszódik, és azt mutatja majd be a rajongóknak, hogy miként lett a frusztrált és sérült kamaszból az a vérszomjas bosszúálló, akit a Dexter sorozatban megismerhettünk.
A történetet, mely szerint Dexternek az apja tanítja meg uralni a gyilkolásra való zsigeri késztetéseit, már korábban is megismerhetünk nagy vonalakban, most azonban részletekbe menőleg is láthatjuk a történések mögött húzódó indítékokat, motívumokat. Végigkövethetjük, hogy lesz a zavart kamaszból a miami rendőrség törvényszéki gyakornoka.
Komoly kihívást jelent az alkotói gárdának ez a munka, hiszen a nézők akaratlanul is összevetik az előzménysorozatot az eredetivel, ahogy az eredeti szereplőket is az újakkal. A munkát olyan húzónevek segítik, mint az eredeti sorozat showrunnerje Clyde Phillips, illetve az "igazi" Dexter Morgan, Michael C Hall. A sorozat producer-rendezője Michael Lehman lesz.
2021-ben elkészült már egy új széria Dexter: New Blood címmel, mely 10 évvel az eredeti eset után játszódik. Habár ez már nem aratott az eredeti sorozathoz hasonló viharos sikert, arra mégis elég volt, hogy az eredetileg minisorozatnak szánt műből folytatást rendeljen be a Showtime. Az új évadban azonban a cselekmények középpontjába Dexter fia, Harrison kerül.