Hirdetés

Meglepő eredményt mutatnak a hazai mozis számok

|

Az Avatar: A víz útja egyelőre még tartja magát, de sorra jönnek a kihívók és akadnak köztük meglepők is.

Hirdetés

Pár napja számoltunk be róla, hogy az Avatar folytatásának újabb rekordot sikerült megdöntenie, ennek köszönhetően történhetett meg az, hogy minden idők négy legtöbbet kaszírozó filmje közül hármat James Cameron rendezett. Magyarországon is hatalmas siker a film, nemrég haladta meg a 2 milliárd forintos bevételt, amivel minden idők legtöbb pénzt termelő filmje lett hazánkban. 

Azt hihetnénk, hogy az Avatar: A víz útja menetelése egészen nyárig kitart majd, hiszen még mindig dugig vannak az IMAX-termek, ugyanakkor a legutóbbi hétvégén már tapasztalható volt egy 33%-os csökkenés. Persze még így is nagyon hasít Cameron újdonsága, hiszen összesen már 2,083 milliárd forintnál és 928 ezer látogatónál tart.

Hirdetés

A Filmforgalmazók Egyesülete beszámolója alapján a január 26. és február 1. között vizsgált időszak nemcsak azt mutatta meg, hogyan teljesítettek az új premierek, mint az Oscar-esélyes A sziget szellemei, Lily James romantikus filmje (Mi köze ennek a szerelemhez?) vagy Gerard Butler (A gép) újdonsága, hanem azt is, hogy ezek közül melyik tudta megszorongatni kicsit az Avatar folytatását. 

Meglepő módon Butler és Mike Colter akciózása csípte el a második helyet, és csak kevesebb mint háromezer látogatónyi, illetve 16 millió forintnyi volt a különbség Cameron blockbustere és Jean-François Richet (Halálos közellenség) 25 millió dollárból forgatott alkotása között.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az szintén nagyon érdekes lehet, hogy a december elején mozikba került Csizmás kandúr film mennyire tartja magát, amiképpen az sem elhanyagolható, hogy a One Piece film is a top 10-ben tudott maradni annak ellenére, hogy anime. Ekképpen alakultak a bevételek és nézőszámok:

  1. Avatar: A víz útja - 79 656 235 Ft bevétel, 33464 látogató
  2. A gép - 63 194 368 Ft bevétel, 30543 látogató
  3. Az ember, akit Ottónak hívnak - 48 692 160 Ft bevétel, 24669 látogató
  4. Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság - 36 546 890 Ft bevétel, 18869 látogató
  5. Babylon - 28 595 935 Ft bevétel, 13943 látogató
  6. A sziget szellemei - 25 462 348 Ft bevétel, 12316 látogató
  7. Fortune-hadművelet - A nagy átverés - 22 965 730 Ft bevétel, 10724 látogató
  8. Mi köze ennek a szerelemhez? - 17 496 288 Ft bevétel, 8861 látogató
  9. M3GAN - 16 351 935 Ft bevétel, 8193 látogató
  10. One Pice Film: Red - 15 755 130 Ft bevétel, 7325 látogató

Ti miket láttatok a top 10 filmjei közül és miket fogtok biztosan megnézni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)